Asszem elhagytam a mobilomat. Vagy ő hagyott el engem. Biztosan megérezte, hogy le szeretném cserélni egy szebbre-jobbra-csillogóbbra-többettudóra. Most viszont sírok.
Évek óta nem történt velem ilyen. Az első pillanatban még meg voltam győződve róla, hogy itt van a lakásban, de miután a szennyestartóban, a mosógépben és a szemetesben is megnéztem, mint rejtőzködésének legvalószínűbb helyei, kezdek kétségbeesni, ráadásul ma el kellene mennem valahova, hogy jól érezzem magam, de teljes kapcsolat megszakadásban szenvedek. Egyetlen mentsvár maradt, a csillagszemű boltos fiú. Ha az sem, akkor megmenekülök a hónapok óta tervezett felesleges számok kitörölgetésétől, és helyette elkezdhetem a telefonszámok gyűjtögetése című programot. De jó lesz!

Visszavonom a Juszuf-os kijelentést

Igenis vannak nagyon szép, tüzes szemű arab fiúk, akik nagyon kedvesen és visszafogottan csillogtatják az emberre az éjfekete szemüket egy pici bolt pultja mögül.
... és így lett egyre több női vásárlója az ici-pici boltnak. Hihihihi.

A szociális életem ugrásszerű javulásával együtt és hasonló arányban nő a káosz a lakásomban. A konyhapultot már teljesen ellepte, és sajnos birtokba vette már a mosógép tetejét is, meg a mosogatót, a szoba sarkát, félig az íróasztalomat, a hűtő tetejét, a fürdőszobai csap telepakolható részeit, a tükör alatti kispolcról már nem is beszélve.
Nem mondható el, hogy ura vagyok a helyzetnek.

Szív utca

Vannak napok, amikor a fejfájás azt jelzi, hogy tegnap igenis történt valami. Valami jelentős. Jelentős berúgás. Vagy csak lefekvés mielőtt kijózanodás.
Pedig tegnap mindenhonnan elkéstem legalább 2o percet, mert a nem-tevés valahogy megszüntette az idő... (ez egy agysejt-pusztulás okozta memóriakiesés helye. Pompás.)
... érzékemet.
Egyébként tegnap sírtam egy sort az Ivánnak, hogy bezzeg Angliában milyen jó volt, mert legalább lehetett normális ruhát ócsón, gondolkodás nélkül ..., itt meg nem tudok másfél óra alatt bevásárolni. Angliában persze sok más jó dolog volt, ideértve a nyomógombos zebrákat is, meg a tenger zaját, meg az örök zavart amikor leléptem az útról, amin sokszor jókat kuncogtam magamban, de azért sok rossz is, mint pl a príma magyar kaják hiánya, na de ezt itt most hagyjuk is inkább.
Szóval tegnap volt gyönyörű-lakás avatás, jófajta házipálinka ivás, abból is sok, kacagás, részegen Activity-zés, amiben a szőke-(Héder)-barnával(Barnával) voltam párban, és megnyugtattam, hogy az sem baj, ha utolsók vagyunk, sőt, mert az utolsók kapnak vígasz-pálinkát, ami meg is történt párszor a körök során, hogy mégkreatívabbak legyünk, de aztán valahogy a szőke-barna (aki mostmár mondhatom, hogy "rendszerint" bizonyos alkoholmennyiség után alakul át szőke-barnává az andrásból) kihasználva a maximális figyelmet és koncentrálóképességet a második helyre tologatta előre a bábunkat, ami a piros volt, és biztosan az első helyre is becsempészte volna, ha lett volna még pár kör. Utána már csak elmutogatósat játszottunk, aminek a felénél önvédelemből megkaparintottam a fényképezőgépet, gondolván, hogy sokkal jobb, ha én fényképezek elfolyt arcokat, mintha ők fényképezik az én elfolyt arcomat. Hehe. Bár nyilván a negyedik pálinka után még nem volt elfolyva, mert amikor a Szabi kérdezte, hogy iszom e még, akkor azt mondtam neki, hogy ha már lefolyt az arcom az arccsontomról, akkor nem, mire ő válaszul csak töltött, és utána is rendületlenül még sokszor.
Most pedig megyek dolgozni. Min. fél órát fogok késni. Már most látom.
Ja, és az évből van még egy Jeff Porkáró emlékzenekar, egy szilveszter délutáni forraltborozás, aztán meg egy lovin "Mozgasd azt a retkes seggedet!" kiabálás Ódri Hepbörn kalapban. Utána pedig Boldog Új Évet! Milyen jó is ez!

Karácsony

A karácsony egy nyitó és záró kellemetlenségen kívül pozitívan telt az étkezőasztal, a TV és az ágy között ingázva.
Hasmenős-hányós és betörős kerete lett a megbocsátás és szeretet ünnepének, így rögtön az elején el lett átkozva egy ételgyártó cég, a végén pedig a cigányság bűnözésből élő rétege.
Kezdve az elejétől, 23.-án reggel arra ébredtem, hogy valami nincs rendben a gyomrommal, de azért letoltam egy príma sajtos melegszendvicset, ami felgyorsította az események lefolyását, mert kb. fél óra múlva, mikor már csillogósra sikáltam a WC-t, gondoltam ott töltök még egy negyedórácskát gyomorgörcseimet ünnepelve és a szemetest ölelgetve, és mintegy megváltást várva tőle. Príma kis érzés volt, ami aztán nem is múlt el a karácsony végéig, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom az előregyártott kókuszos csirkét, mint a "hogyan ne szedjünk fel egy kilót sem a karácsony alatt" program alapját. Így most kénytelen-kelletlen a két ünnep között kell valahogy beiktatnom egy intenzív hízókúrát, mert nem mentett meg a szembesüléstől az egyébként a lakásomban honoló kellemes félhomály.
Ezután volt a huginak integetés a tiszaújvárosi webkamerába, ha már külföldre ette a fene. Az anyus még karácsonyi üzenetet is írt neki egy kb. A2-es kartondarabra, mi meg integettünk neki, én pedig még ugráltam is neki a két integetés között, hogy meg ne fagyjak. Egyébként nagyon sajnálom, hogy nem lett rögzítve a produkció. Szívesen visszanézném! Aztán ezt követte 26 olyan film, aminek a vége előtt biztosan könnyes lesz az ember szeme, ebből 12 Mikulásos, amiből 8 olyan, amiben megmentik a Mikulást, 4 olyan, amiben a leendő Mikulás valamilyen erőteljes trauma során ráébred, hogy mégiscsak hisz a karácsonyban, és képes kihordani az ajándékokat. Értelemszerűen a maradékból 5 gyerekmegmentős, 9 pedig szerelmes-dramatikus. Persze a filmek között, alatt, után, helyette pedig evés, evés, nassolás, evés, aztán alvás, hogy másnap töretlenül lehessen ezt folytatni.
Néha persze (leginkább amikor ki kellett menni a nagy hidegbe) eszembe jutott, hogy milyen mázlisták a dél-nyugatiak, hogy nekik jutott a hóból, nekünk pedig nem.
A karácsonyt 26.-án reggel zártuk, amikoris arra ébredtem, hogy az anyus zokogva ront be a házba, hogy betörtek a boltunkba. Volt is nagy öröm! Hívtuk a rendőröket, azok meg jöttek. Aztán a nyomozó is kb. egy órára rá, aki kijelentette, hogy semmilyen használható nyomot nem talált. Ismét örültünk. A nap hátralevő részét azzal töltöttük, hogy különböző megtorlásokat és bosszúkat és kegyetlennél kegyetlenebb automatizált riasztóberendezéseket találtunk ki közösen. Én gondolatban még megreformáltam az igazságszolgáltatást, nyílt levelet írtam GyF-nek, az anyus megálmodta a pincében elhelyezett magán-börtönt, az apus pedig a gyilkos-minimumegyéletreszólókárosodástokozó riasztórendszereket dolgozott ki. Ezzel aztán kicsit meg is nyugodtunk, úgyhogy most legalább lesz min dolgozni a 2oo8-as évben. Hehehe.

Nem-karácsonyis röhögős

X elvtárs, aki később a kommunista párt (ez pusztán a kormeghatározást szolgáló utalás) egyik oszlopos tagjává emelkedett, a híres-neves Tiszai Erőműben töltötte dolgos tanulóéveit. (Mint tudjuk a szakmai gyakorlat egyik jelentőségteljes része volt az oktatási rendszernek csakúgy, mint ma, amikor a Tesco-s diákok a vásárlóknak segítenek bepakolni a szatyorba.)
Az egyik ilyen gyakorlati napon kezükbe nyomtak egy festékes vödröt és megbízták őket a ... kifestésével. A nap végére sikerült is befejezni a munkát, és jól összefestékezni a munkásruhát, úgyhogy szereztek egy csomó benzint és kimosták benne a munkásruhát, a maradékot pedig beleöntötték a csatornába. ... Az egyik melós nem sokkal utána beledobta az égő csikkjét a csatornába, aminek egy hatalmas durranás lett az eredménye, meg az, hogy az igazgató letolt gatyával rohant ki a WC-ből azt kiabálva, hogy "Szabotázs, szabotázs!"

Ez a történet azért került elő, mert 22.-én néztük a híradót (vagy valami hírműsort) és volt benne két tizenéves srác, akik bedobtak egy petárdát a csatornába, a következő pillanatban pedig felszakadt az út és használhatatlanná vált, merthogy a csatornában gáz is volt. Szerencsére nekik nem történt nagy bajuk, viszont én azonnal bevizualizáltam az arcukat a robbanás pillanatában és elkezdtem kacagni. Nyilván én is nagyon megdöbbennék, ha az ártatlannak szánt csínyemnek repkedő aszfalt darabok lennének az eredményei.

Asztala-Viszta!

Hát ez elég sokáig tartott.
A megoldás az lett sorrendben, hogy:

1. Uninstall Codecs Pack
2. Uninstall Quicktime, mert amíg a codecs pack fent volt, nem hagyta leszedni a Quicktime-ot
3. Uninstall Itunes, merthogy Quicktime nélkül az úgysem működik
4. Install Quicktime 7.3.x
5. Install iTunes
6. Install Adobe InDesign CS3 trial
7. Install Codecs pack, majd uninstall, kivéve shared files.

És most működik. A Quicktime, az iTunes és az InDesign is. A Microsoft és az Apple meg bekaphatja!
Tényleg.

Szimpatikus üzenet

"Your upgrade may take several hours to complete."
Microsoft Vista

Nem vágom

Nyilván tök jó program a Vista, nyilván tök jó program a Quicktime, nyilván szükséges a Quicktime az InDesign-hoz, nyilván nem működik együtt a legújabb Quicktime a Vistával, pedig az előző verzió még működött, nyilván nem lehet letölteni a régebbi verziót (merthogy ott az új, használjad azt, te szerencsétlen!), de ha mégis, akkor nyilván nem hagyja telepíteni (merthogy már ott az új, használjad azt, te szerencsétlen!), nyilván nem tudom leszedni sem a régit, nyilván végigbújtam már a világ összes szaros fórumát, hogy mit tehetnék, és nyilván nincs megoldás, mert az már fent lenne, úgyhogy most nyilván választhatok az érfelvárás, törés-zúzás, fél lábon állás, 3-szori WC lehúzás (ez utóbbi ugyan közvetlenül nem segít semmit, de mint tudjuk a pillangó egy szárnycsapással vihart tud kavarni, úgyhogy talán a WC lehúzás is segíthet valamit a problémámon), a "lementek, letörlök, újratelepítek XP-t" című karácsonyi időtöltés (ami biztosan remek egyhetes szórakozás lenne), illetve a "várakozás a Microsoft/Apple kockafejű programozóinak megoldására (ami nyilván leghamarabb majd januárban következhet be) között.
Vazza meg! Ez azért dühít.

A tegnapról annyit, hogy sikerült könyvek helyett cipőt vennem, és sikerült az első általam válaszott IC-re jegyet vásárolnom, pedig meg voltam győződve róla, hogy min. a reggel 6-os karácsonyi heringjáratra lesz már csak hely, amit aztán tutibiztos, hogy lekések, mert képtelen leszek felébredni reggel 4-kor, de nem.
Háromszor kezdtem el megnézni a The I Inside című filmet, de egyszer sem bírtam végignézni, nyilvánvalóan azért, mert annyira érdekfeszítő thriller.
Elkészítettem az Eklektika szilveszteri plakátját, amiért ma meg is kaptam az első dícséretemet, merthogy szenzációs vagyok. Hehe. És örök elégedetlen. Hihihi. Viszont nagyon kellemes csalódásként kiderült, hogy tök jól tudok dolgozni az Á-val, és ennek nagyon-nagyon örülök, úgyhogy ezt ma is folytattuk. És még mindig jó volt.
Este a Tutu partin sikerült tökéletesen ellazulni és jólérezni és nevetni és még táncolni is, meg szilva pálinkát inni, meg csajozós ablakból kinézni a SZABADSÁG szobrára, meg örülni, hogy a Tutu eszembe juttatta, hogy a Tarantino-nak mennyire, de mennyire jó zenei ízlése van, és hogy a legújabb OST nincs is meg, és feltétlenül meg kell szereznem, és egyébként a Tutunak tök jó zenéi vannak (is). Sikerült még a V-vel egy hullámhosszra kerülni, ami viszonylag régen, bár én az ő életében egy eltűnős vagyok (is), és hogy mégjobban ugráljak, néztünk diákat is, amit szeretnék a saját gépemen is, mert mókásak.
Aztán hazaindulni is sikerült, de elaludni még sokáig nem, ki tudja miért (én a pálinkára gyanakodtam). Én speciel sok órán keresztül kattogtam, gondolatban még megírtam két posztot, aztán a New Yorkba kerültem egy francia esküvőre, ahová belógtam és a vőlegény gyermekkori sztorijait hallgattam a mellettem ülő franciától, mire megszólalt a Vera, én pedig rájöttem, hogy ébren vagyok. Teljesen. Ezután lekászálódtam a fürdőszobába, és miután belenéztem a tükörbe, megállapítottam, hogy ha egyszer extraerős hajfixálóra lenne szükségem, az első lenne a bacardi-kóla, amire gondolnék, mert attól a 2 csepptől, ami a fejemen landolt (és nem is tudtam róla, meg voltam győződve, hogy csak a pulcsimra jutott), a fejem bal oldala Robert Smith-vé változott, amihez csatlakozott egy kis elkenődött szemfesték is, úgyhogy először megijedtem, majd felismertem magam, aztán gyors cicamosakodásba kezdtem, hogy javítsak egy kicsit a helyzeten.
Reggel pedig hazafelé menet kedvesen beleásítottam a szembejövők arcába, és megállapítottam, hogy még mindig imádom a lekváros fánkot reggelire.
Ezentúl pedig szeretném még kinyilatkoztatni, hogy annyira örülök, hogy a "a" bepasizott, mert annyira kívánom, hogy boldog legyen, és tökre örülök, hogy sok-sok év után találkoztunk!
Hát hiába, a három nyári hónap után december a kedvenc hónapom! ;)

Imádjuk a Tarrantino zenei ízlését! Tényleg!
Tegnap pedig csajozós jófajta buli volt. Meg néztük a Tutu csajozós kilátását is. Hehe.
És az is kiderült, hogy a bacardi-kóla nagyon jó hajfixáló, de ezekről majd még írok.
Most pedig rohanok is kicsit dolgozgatni.

Nyilvánvalóan

A hét kedvenc szava a "nyilvánvalóan".
Vannak emberek, akik nyilvánvalóan magukra vonatkoztatnak olyan posztokat, amik nem róluk szól, aztán meg jól ráparáznak.
Ezt pedig nyilvánvalóan nem kellene. Beeeeeee.

Imádom a "a" film-ízlését. Sikerült ismét egy olyan filmet megnéznem, amit nagyon nem akartam, és bejött.
Zseniális.
Köszi!

Szerelem

Furcsa dolog, hogy egy érzés milyen gyorsan megtalálja a tárgyát.
Kb. egy hete szerelmes hangulatban vagyok, és nem is értettem, hogy miért, hogyan, hol, mikor, stb, mire hétfőn megérkezett a tárgya a fejembe, és azóta ezen kattogok és pörgetem magam.
Pedig nem is a tárgy a fontos, hanem az érzés. Mert a tárgy önmagában semmi. Nem képviseli azt, amit képviselt, csupán egy fiktív valamivé változott. Valamivé, amihez az érzés tapadhat. Valamivé, amin lehet kattogni, és közben jópofát vágni a világ felé.
Nem is teszek semmit a dolgok érdekében. Várok. Most még éberen. És figyelek. Figyelem magamat. Mert érdekes az, amikor hirtelen azt veszed észre, hogy nem kapsz rendesen levegőt, hogy egyáltalán nem úgy beszélsz, ahogy szoktál, hanem kb úgy, mintha legalábbis egy jókora lidocain injekciót toltak volna mindkét ajkadba, és hogy megpróbálsz úgy tenni, mintha ott lennél egy beszélgetés kellős közepén és nem fényévekre.

Elkezdődött.

Pusszantlak drágám!

Annyira szomorú, hogy sehol nincs a neten magyar felirat a Pusszantlak drágámhoz, pedig ez elengedhetetlen lenne a holnap estémhez.
Ráadásul kölcsönözni sem lehet sehonnan. Kész vagyok.
Segítséééééééééééég!

Kisgömböc

A kisgömböc meséje nyilvánvalóan a paplanhuzat feltalálásakor keletkezett, ami minden egyes mosásnál benyeli az összes ruhámat, úgyhogy rutinosan szájjal lefelé kell kivennem, merthogy ugye nem lehetek kiskondás.

Stűr FM

Különösen kegyetlen kínzást eszeltem ki magamnak rögtön ébredéshez.
A rádiós ébresztőórámat (amit sosem használok) beállítottam reggel 9-re, mire aztán kicsivel fél 11-kor arra eszméltem, hogy "Gedeon bácsi" dübörög a fülembe, ami annyira rosszul esett, hogy nyilván megérdemeltem a másfél óra öntudatlan rádióhallgatást, mialatt ki tudja milyen hülyeségeket töltettem a még fejembe.
Én mondom, a mazochizmus kegyetlen fajtája ez!

Hasfájás ellen

Ezt a számot B.Tóth L. Tutunak küldjük, mert úgy érezzük ettől jobb napja lesz:
Katt ide Tutu! ;)

Asszem hoztam egy rossz döntést.
Úgyhogy most ez van:
Yes I'm stuck in the middle with you,
And I'm wondering what it is I should do,
It's so hard to keep this smile from my face,
Losing control, yeah, I'm all over the place,
Clowns to the left of me, Jokers to the right,
Here I am, stuck in the middle with you.

Van olyan, hogy mondanád, de valahogy elfogynak a szavak. Hogy megtennéd, de közben elfárad a mozdulat, álmodnál, de közben felébredsz.

Új-Flyingnak új blogot.
Viszlát!

Kérdés: Mennyire intim ruhadarab a melltartó?

Látom már, hogy ki kell fejtenem a kérdést, ha válaszokat akarok kapni.
Azt tudom pl, hogy Angliában a melltartó felső egyharmadát egyáltalán nem ciki megmutatni 40-18-ig, de azt nem tudom, hogy jelen Magyarországon hogy működik. (Furi, nem? Pedig még csak azt sem mondhatnám, hogy évtizedekig voltam távol.)
Ez pedig azért merült fel bennem, mert a héten kétszer is volt, hogy úgy gondoltam, hogy ez lehet, hogy sok, de aztán jött a következő gondolat, hogy talán túl konzervatívan szemlélem a világot, és akkor ez all right, vagy lehet, hogy még kevés is.
Szóval? Mennyire intim ruhadarab a melltartó?

norah jones-t lecseréltem egy príma kis red hot chilli-re, hogy lehessen az ágy tetején hajat rázva léggitározni.
Bibibiiiiiiiiiiii!
És egyébként 6 évvel ezelőtti önmagamat adom, úgyhogy meneküljön, akinek nem tetszik!
"Suck my kiss!"

Szombat este

Van olyan, hogy a ember több-blogger, meg titkolózó is.
A szombat estéről röviden annyit, hogy a "mindegy mikor jössz"-ből az lett, hogy az R rámtelefonált fél 12-kor, hogy "Hol vagy már?".
Hát ennyit a készülődésről, ami egyébként annyira jól sikerült, hogy rögtön a 7-es buszon leszólított egy feka pasi, majd a Márc. 15. tér felé Juszuf is, aki mindenképpen el akart vinni kávézni, miközben az járt a fejemben, hogy "All right, hogy tetszem neked, mert azon dolgoztam 2 órát, hogy ez így legyen, de nem hagynál már békén, vazze? Minden erőmmel azon dolgozom, hogy non-verbális kommunikációval közöljem veled, hogy: Neeeeeeeeeeeeeem! Lehet, hogy inkább bunkónak kellene lennem, és hozzá sem kellene szólnom? Vagy ordítsam le a fejét?". Mert a Juszufokat nem annyira bírjuk. Meg a fekákat sem, mert belemásznak az ember arcába, és olyan szinten rámenősek, hogy tényleg le kell ordítani a fejüket, hogy megértsék, hogy "Neeeeeeeeeeeeeeeeeeem akarooooooooooooooooom!", és ez nem faji megkülönböztetés, csak negatív tapasztalat. Persze nincs ideális megoldás, mert a másik véglet sem jó, amikor küzdened kell, hogy az, akivel már órák óta szemezel, mozduljon már meg. Nem egyértelmű?
Az esti parti egyébként nagyon jó volt, de ez egy másik poszt egy másik helyen. Sikerült hazaérnem negyed 7-kor, amikor a szomszédom éppen kávézgatva ácsorgott az ajtajában. Ő MÁR ébren volt. Most pedig jó lenne bekucorodni egy hatalmas fotelba valahol egy hatalmas, kövér, édes tejeskávé mellé, ahol kellemes, amolyan vasárnapi punnyadós, nyugis zene szól!

A mai napról

Most, hogy kiderült, hogy mindegy, hogy mikor érek oda az éjszakai rendezvényre, ahol hajnalban biztosan lesz Kylie Minogue karaoke-parti meleg közreműködéssel (ásunpiszonlaki), le is írom gyorsan, hogy mi volt ma.
R. isteni rakottkrumplit készített a maradék 5 kg pucolt-krumpli egy részéből (merthogy holnapra kell a maradék krumplis tészának), amit jól behabzsoltunk, én spec 2 tányérral is ettem 1 helyett (a L pedig jól utánfűszerezte egy kiskanálnyi őröltborssal), aztán volt punnyadás, meg olyan, mint régen, ami nagyon jól esett, mert már hiányzott, R meg jól felvette a Vérzokniját, aztán volt R-rel a Praktikerben Kínzó vásárlás, aminek a csomagolásáról lefelejtették a vesszőket, de mi tudjuk, hogy ez az igazi márkanév. Történt olyan is, hogy két taxi vállalatot hívtunk fel, hogy ugyan vigyen már minket haza a 2 méteres "deszkáim"-mal (ami egyébként polclap), de azt mondták, hogy nincs kocsijuk, úgyhogy R hősiesen hazahozta két kezével a villamoson (ezzel tényleg bebizonyította, hogy hős, mert amikor belefeküdt a pocsolyába, hogy ne legyen vizes a lábam, akkor még nem hittem el neki - pláne, hogy nem is pocsolya volt, hanem hó). Egyébként nagyon hálás vagyok neki, mert ezt egyedül nem tudtam volna megcsinálni, de azért annyira nem mutattam ki, inkább közben azzal ijesztgettem, hogy ha leteszi a sárba, akkor ráuszítom a Vérzokniját, ami biztosan darabokra tépi, úgyhogy nem merte. (És egyébként ezt csak azért írom le, hogy majd jól meg tudja mutatni ezt a posztot a leendő csajainak, hogy ő ilyet is tud és büszkén verhesse a mellkasát.)
A fejfájásom pedig hajnali 5-re el is múlt egy Tesco-s paracetamol és egy normális fájdalomcsillapító hatására.
Ja, és az is kiderült, hogy a nem-Heni lehet, hogy tényleg nem a nem-Heni volt.
Most pedig megyek, hogy bombajó csajnak öltözzek a meleg pasiknak, mert annak sok értelme van.
Na jó, írok még egy posztot, mert pár napja megint ez van.

Életem elérkezett abba a szakaszba, amikor már nem megyek ki az utcára smink nélkül, és a krémeken, amiket veszek fontos szó lett a "ránctalanító". Hihihihihi.
Sosem gondoltam, hogy ilyen is lesz egyszer.
Hihihihi.
Még szerencse, hogy a lelkemet nem kell hidratálni. Az ugyanolyan bolond, mint tizenévesen. Csak esetleg gondolatban és nem tettekben. Ennyi változott az évek során.

Azt álmodtam, hogy milyen jó lenne egyszer a Frankhegy tetején ülni éjszaka egy felfújhatós kanapén a minusz tízben, hóesésben, nyakig meleg hálózsákban, forralt bort inni, könyből felolvasni és közben bámulni a földi csillagok sorait.
És ezt még ébren álmodtam.
És aztán felébredtem, kinéztem az ablakon, és még elkaptam a hóesés utolsó perceit.

A tegnap esti parti nem sikerült olyanra, mint a tegnapelőtti, de ez maximálisan az én hibám. Merthogy hogy lehet valaki olyan amatőr, hogy miután egész nap másnaposan fetrengett az ágyban a nagyon durva fejfájástól szenvedve, nem visz magával Tesco-s paracetamolt! Az történt ugyanis, hogy az enyhe gyomorégésig leépült másnaposság -nyilvánvalóan a sejtmemóriának köszönhetően - kb. a második korty meggybornál ismét durva fejfásába torkollt, ami aztán ... némi torzulást idézett elő az arcomon, és ez grimasz véletlenül sem a mosolyra húzódó száj volt.
Ezt meg is kaptam jól az arcomba búcsúzáskor, hogy megvető az arckifejezésem. Úgy tűnik ilyenné változik a kisagyamból a bal szememig húzódó éles fájdalom. Csak megtippelni tudom, hogy hány sejtkapcsolat szakadt meg a két nap alatt. Node sebaj, holnap is hivatalos vagyok egy karácsony előtti "jó'basszunk be partira". Jó lesz. Az agysejteimet pedig egyperces néma tiszteletadással búcsúztatom már előre is.
Jó lesz!
A friss levegő azért jót tett. Az éjszakai buszon bele is süppedtem Norah Jones-ba, úgyhogy szeptemberi tompa napfényben bandukoltam a Városligetben sűrűn hulló sárga falevelek között, és még egy kedves mosolyt is kaptam az ajtóban álló fiútól, ami fehér gyöngyként landolt a szívem közepén. Jó volt!
Szeretnék most ilyen Norah Jones lenni, festett házban lakni, festett virágok között, vessző pecabotot lógatva a vízbe, s közben ülni egy olyan padon, amiről nem ér le a lábam és himbálni, mert az olyan jó dolog.

Vannak dolgok, amiket szívesen elkerülnék, de úgy tűnik nem lehet. Úgy tűnik vannak feladatok, amik elől nincs menekülés bármennyire is szeretném, bármennyire nem szeretnék szembesülni.
Köszi.

Nagyon kellemetlen fél 11-kor arra ébredni, hogy még mindig részeg vagy. Pláne, ha tudod, hogy rögtön ébredés után tíz perccel ezt fejfájás és gyomorégés követi majd. És mégrosszabb, hogy nincs itthon se kenyér, se tej. Ergó, le kellene menni vásárolni, de mivel nem vagyok a helyi alkoholista klubnak tagja, kissé kényelmetlennek érzem, hogy részegen essek be a legközelebbi boltocskába (nem mintha bárkinek is feltűnne). Ráadásul még izomlázam is van.
Hej de szép az élet! És ilyenkor örülök, hogy anno, amikor hazajöttem, nem dobtam ki a Tesco-s Paracetamolt (mert Angliában ilyen is van), úgyhogy legalább gyógyszertárba nem kell mennem.
Egyébként a tegnap estéről annyit, hogy volt a Fonóban tibeti "parti" dijeridoo-val, ami ősi tibeti hangszer (szerintem most tök érthető, hogy rosszmájú vagyok egy részeges este után), viszont nagyon élvezetes, meg kellemes baráti társalgás, aminek nagyon örültem, soktejes tea mellett, aztán oxigénmentes butta barlang, amit csak alkohol mellett lehet kibírni, nem pedig élvezni, aztán Vittulában befejezés, Lemon-masszázs és elájulás.
Megérte-nemértemeg mérleget nem vonok most, mert tényleg nagyon szarul vagyok.

Tutu szavaival élve: Flyingnak lenni most nagyon rossz.

Escape

Épp most (na jó, tegnap este) szabadultam a legújabb sorozat szorításából, úgyhogy kb. úgy érzem magam, mint aki KingKong karmai közül szabadult, de jó. KingKongnak selymes bundája is lehet, ha úgy akarod.
Tehát elfogytak már a középkategóriás filmek ezért a szupertrendi sorozatokhoz kellett menekülnöm szórakoztatásért, amik híresek a nagyon jó casting-ról, mert tele vannak szuperjóképű pasikkal és bombázó csajszikkal, meg pálmafákkal és a halálból visszahozott oldtimerekkel néha. Kivéve persze a Supernatural-t, mert ott leginkább a halál és a szürkeség az úr, dehát azért még ott is csinosak a kísértetlányok egytől-egyig. Nincs egyetlen steak-en felhízlalt pongyolás háziasszony-kísértet sem. Hogy miért? Nyilvánvaló, hogy a steak-en felhízlalt pongyolás háziasszonyok nyugodtan halnak meg. (Valószínűleg a steak az oka, és nem a pongyola.) Amit viszont ki akartam emelni, hogy: Fiúk, aki a szürke arcú, dohos lehelletű, csini bombázókra izgul, feltétlenül nézze meg a Supernatural-t! (Biztos vagyok benne, hogy az ismerőseim között van egy-két ilyen beteg elme. Hehe.)
Én pedig megmaradok a Heroes-nál, mert hála a gondos castingnak szerelmes is lettem három férfiszereplőbe, és szidom az írósztrájkot, mert rövid lett a második évad. Hehehe. És persze azt sem bánnám, hogyha végre kinyírná valaki a Sylert, mert nagyon idegesít, hogy a jóképű szuperhősök életéért kell minden részben aggódnom.
Mostanában így telnek a napjaim. Beragadtam a monitorom és a székem közé, antiszociális vagyok, nem kommunikálok csak e-mail-ben, vagy úgy sem, és sokszor még az SMS-ekre sem válaszolok. Hiába, ilyen ez a szerelem. Hehe.
Az érkezés utáni aktív egy hetet három hét passzív semmittevéssel jutalmaztam. Persze volt olyan négy nap, amit kint töltöttem a lakásból, miután rájöttem, hogy annyira nincs is hideg. Voltam pl. kirándulni, meg nagy-bevásárolni, meg volt nálam a "a", akit évezredek óta nem láttam, meg fodrászhoz is eljutottam, meg a Tesco-ba párszor, ahol érdekes megállapításokat tettem a vásárlói szokásokról. Megállapítottam többek közt azt is, hogy a Tesco gazdaságos nem mindig a legolcsóbb, ill. ha nem lenne annyira gagyi a csomagolás, akkor valószínűleg nem gondolná azt mindenki, hogy a Tesco gazdaságos mennyire gagyi, minthogy Angliában pl. a Tesco-s cuccok egyáltalán nem számítanak annyira gagyinak. Nem lehet persze azt mondani rájuk, hogy trendi, de első ránézésre nem biztos, hogy ilyen élesen meg lehet különböztetni a Tesco-s termékeket.
Ezenfelül meg kellett állapítanom, hogy valószínűleg a fodrászok és én két különböző nyelvet beszélünk, meg hogy a székelykáposzta nagyon finom dolog.
Aztán történt olyan is, hogy a volt munkahelyem felajánlott egy lehetőséget januártól, amit tök szívesen csinálnék, mert érdekel, meg azért is, mert tök jó tapasztalat lenne, meg azért is, mert úgy érezném, hogy segítek. Egy probléma van vele, hogy az örökös szülők-elleni dacot kellene leküzdenem, amin dolgozom.
Egyébként pedig a szociális életem az utóbbi két napban meredeken ível felfelé.
Holnap pedig tibeti ambient party-ra megyünk, ami biztosan nagyon érdekes lesz, úgyhogy gyertek ti is. ;)

Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e megszerezni a Supernatural első évadját.
Ja, egyébként pedig egyetek sok füstölt-főtt császárszalonnát! Jót tesz a fogaknak!

Azt kell hogy mondjam, hogy a Tesco-ban vásárolni nem olyan nagy élvezet, viszont a "helyi" kisboltoknál jóval nagyobb választék van, és fontos lisztforrássá is vált számomra, amióta sajátkészítésű kenyéren élek. (Egyébként szenzációs kenyereket sütök. Leginkább magos-rozsosat, de a legutóbbi spenótos-rozsos sem volt kutya. A legközelebbi gesztenyés kalácsról már nem is beszélve!)
Ezentúl rátaláltam a kínai tengerifű salátára, ami sajnos a múlt héttől kezdve étkezésem elengedhetetlen része kell hogy legyen, mert annyira nagyon jó. Kis zacsiban árulják nagyon büdös halfűszerrel és egy kis csomag chillis olajjal. Irgalmatlan jó! Az is megfordult ma a fejemben, hogy holnap kimegyek a Bp. Chinatown-ba, mert ott biztosan van valami olcsóbb forrás a beszerzéséhez, úgyhogy akár több kilót is vehetek egyszerre, hogy hétvégére egy halom tengerifüves zacskó közepén üldögélhessek elégedett napközis fejjel.
Persze tudom, hogy a zacskós gyorskaja nem a legjobb minőség és nem tükrözi hűen a kínai konyha remekeit, de nagyjából képbe kerültem, hogy mennyire katasztrofálisan rosszak lehetnek a kínai éttermek, ha már a zacskós cucc is sokkal finomabb.
Na jó, mára ennyit.
Ahogy elnézem lassan átalakulok gasztro-bloggá. Hehe.

Volt ma vadász-kritika, szarvas-nézés, Prédikálószék majdnem, de csak Hubertus 1961 teraszán ücsörgés, meg 12 km oda-vissza, aztán meg Kisrigó vendéglő, csészéből kiöntött csontleves, amilyet kb. 20 éve nem láttam már, meg székelykáposzta, meg hoztam haza a növényeimnek friss földet (a talpamon, meg a nadrágom szárán).
Most pedig fáradt Portishead-Alien és Pearl van, mert az szép és nem érfelvágós, meg hibiszkuszos-narancsos organic fekete tea van és békés, nyugodt világ.
Ezért érdemes élni. ;D