Szerelmi évforduló

tegnap volt egy éve, hogy együtt.
és ezt írhatnám most felkiáltójellel, mert úgy kellene.
Az ünneplés tökéletesre sikerült, mivel az egész napot ágyban töltöttük, együtt.
Orrcseppek, papírzsebkendő-halmok, lázcsillapító és rengeteg tea volt a társaságunk.
Csodálatos! Olyan egyszerre betegedtünk le, hogy az szinte gyönyörű.
Annyi segítség talán volt, hogy az elmúlt 3-4 napban kb akkor volt mindig egy ici-picit jobban a másik, amikor nagyon muszáj volt. Amikor lázcsillapítót kellett venni, amikor muszáj volt elmenni kaját venni, vagy amikor le kellett vinni a kutyát.
Hát így megy ez nálunk. Ennyire egymásra vagyunk hangolva.

Rám szakadt a fene nagy optimizmus és boldogság, mert süt a nap és az autók zúgása mellett hallom a madarak csicsergését is. Most szeretem az életet.
Kiveszek egy szabad délelőttöt, sétálok egy nagyot, aztán délután ismét tevékenység.
Ez lesz.
Ezentúl pedig az jutott az eszembe, hogy : Hiszem, hogy az emberek képesek változni!
(Lehet, hogy a Chi Kung hozta ez a fenenagy optimizmust? Hm.)