Van egy bácsi, Gregory Colbert (aki nemis igazán bácsi még, csak én érzem magam törpének, amikor nézem a képeit), fotográfus (mert igazán kiérdemelte ezt a megtisztelő címet) és természetfilmes, aki olyan képeket (Vision címszó alatt az Enhanced Experience-en belül) készített, amitől bármikor, bárhol látom, kicsordul a szívem.
Van bennük valami egészen mélyen rejlő szentség, szeretetteli alázat az ember és állat részéről, az együttélés paradicsomi állapota, béke és gyönyörű idézetek, amit még soha, sehol nem láttam képben. Nagyon furcsa. Milliónyi fényképet láttam már életemben, elemeztem, néztem képszerkesztésileg, technikailag, mindenhogy, de az ő képeit nem tudom így nézni. Inkább csak belefolyok. Vagy vele-folyok. Rábízom magam, mert tudom, hogy gyönyörű helyekre visz el. Olyan helyekre, ahová mindigis csak vágytam, de tudom, hogy sohasem juthatok el, mert nem létezik. ... Itt a Földön. ... Csak az álmokban.