Madre Teresa Di Calcutta

A XXI. század egyik napsütéses nyári délelőttjén Genova kikötőjének utcáit vettem nyakamba.

Talán az egyetlen szabadnapunk volt a nyáron, amikor elhagyhattuk a kisvárost, ahol dolgoztunk. Egészen addig sosem jártam tengeri kikötőben. Furcsa, sokszínű kavalkád volt sokszínű emberekkel, szűk utcákkal, fűszeres, idegen illatokkal, állványzatokkal, vad tekintetekkel. Az egyik sikátorból nyílt két valamivel szélesebb utca, amik merőlegesen keresztezték egymást, így kicsit megnőtt a tér, amit beláthattam. A sarkon ott állt egy kis templom. Nem vagyok keresztény, de a régi templomokat szeretem. Békét adnak és egy kis csendet, amiben az ember megállhat egy pillanatra elgondolkodni önmagán, a sorsán, a döntésein, az életén. Ki tudja, ki miért megy be egy templomba? Én a béke miatt. Elképzelem, hogy milyen lehetett ott sok-sok évvel azelőtt, milyen lehetett, amikor építették, milyen emberek járhattak már előttem ott és miért és mit kaptak. Talán csak egy kis nyugalmat. Amikor kifelé indultam a kapu mellett egy képet láttam, rajta Teréz anya, és az alábbi szöveg olaszul.

La vita é un'opportunitá, coglila.
La vita é bellezza, ammirala.
La vita é beatitudine, assaporala.
La vita é un sogno, fanne una realtá.
La vita é una sfida, affrontala.
La vita é un dovere, compilo.
La vita é un gioco, giocalo.
La vita é preziosa, abbine cura.
La vita é una ricchezza, conservala.
La vita é amore, godine.
La vita é un mistero, scoprilo.
La vita é promessa, adempila.
La vita é tristezza, superala.
La vita é un inno, cantalo.
La vita é una lotta, combattila.
La vita é un'avventura, corrila.
La vita é felicitá, meritala.
La vita é la vita, difendila.


Shanti!

Darabokra tört az életem és fogalmam sincs, hogy mit kezdhetnék a cserepekkel. :-(

Gyakorlás

Úgy döntöttem a rendelkezésre álló időmennyiség és a szenvedés mértékének függvényéből, hogy ismét gyakorolni fogok. Ezzel kezdem: Hazugságtól, rágalmazástól, sértő beszédtől és üres fecsegéstől való tartózkodás.

néha azért omlik össze minden, hogy újra lehessen építkezni.

Szerelmi évforduló

tegnap volt egy éve, hogy együtt.
és ezt írhatnám most felkiáltójellel, mert úgy kellene.
Az ünneplés tökéletesre sikerült, mivel az egész napot ágyban töltöttük, együtt.
Orrcseppek, papírzsebkendő-halmok, lázcsillapító és rengeteg tea volt a társaságunk.
Csodálatos! Olyan egyszerre betegedtünk le, hogy az szinte gyönyörű.
Annyi segítség talán volt, hogy az elmúlt 3-4 napban kb akkor volt mindig egy ici-picit jobban a másik, amikor nagyon muszáj volt. Amikor lázcsillapítót kellett venni, amikor muszáj volt elmenni kaját venni, vagy amikor le kellett vinni a kutyát.
Hát így megy ez nálunk. Ennyire egymásra vagyunk hangolva.