Az SzV blog azt mondja, hogy 3 hete ... Nekem úgy tűnik már kb egy évszázada ...
Telnek a napok, élem az életem és jó. Van kedvesem, van kutyája (apró barikutya), van hóesésben ablakon kibámulás, van madáretető az ablakban, van reggeli napsütés, van állandó hurcolászás, van néha esti főzés, borozás, nemkandalló, de konvektor előtt ücsörgés, együtt fogmosás, Southpark nézés esténként, meg néha neki meccs, miközben hülye kérdéseket teszek fel, mint pl, hogy mi az a les, meg hogy a játékvezető az a bíró e (muhaha), munkahelyen változások sok, meg újra tanulok (de minek!), no meg válság van. Körülöttem savanyú arcok, én pedig a 80-as évek S&L válságát olvastam ma a Wikin, meg az Enron sztoriját (Ez egyébként a Fun with Dick and Jane film miatt jutott eszembe, ami kva jó!), meg az Arthur Andersenét és azt hiszem az ember ritkán tanul a hibáiból.
Ez viszont vicces volt:
"While at Continental Illinois, Fastow helped pioneer a system of raising capital by selling notes backed by risky loans. The practice spread across the industry "because it provides an obvious advantage for a bank," noted the Chicago Tribune. "It moves assets off the bank's balance sheet while creating revenue." Continental became the largest U.S. bank to fail during the Savings and Loan crisis."
És ezek után Fastow lett az Enron pénzügyi vezetője. Nem csoda!

Feldmár - Szabaság, szerelem

Végül odaértünk.
"Jean-Paul Sartre egész életében úgy vélte, hogy olyan nincs, hogy szeretet. Ő azt mondta, hogy amikor két ember együtt van – a nem megint nem számít, férfi-férfi, férfi-nő, nő-nő –, ha két emberi lény együtt van, akkor azonnal az a kérdés, hogy ki fog kit dominálni, hogy ki fog dominálni, és ki fogja beadni a derekát, ki lesz alárendelt. És azt mondta, hogy az a legjobb trükk, hogy ha el tudom valakivel hitetni, hogy engem szeret, akkor dominálni tudom. Ilyen kemény fickó volt a Sartre. Aztán körülbelül egy évvel mielőtt meghalt, volt egy élménye, és rájött arra, hogy vak volt egész életében, mert nem tudta a szeretetet látni, mert ő a domináció-szubmisszió vonalán látott mindent, és írt egy kis könyvet, amit csak a halála után mert publikálni – mert szégyellte magát –, amiben azt írta, hogy ja, igen, van szeretet, csak hát ő éppen nem látta. Olyan volt, mint, tudjátok, mutassátok meg a Buddhát egy zsebtolvajnak, és csak zsebeket fog látni. És azt mondta, hogy igen, onnan lehet tudni, hogy valaki szeret engem, hogy ennek az illetőnek a társaságában, és ezzel az emberrel kapcsolatban szabadabb vagyok, mint egyedül lennék. Ez a szeretet más-más."
Azt hiszem valami ilyesmi is felmerült ott hajnalban az épületes konyhaasztal mellett.

Minden vágyunk teljesül egyszer (nem felétlenül akkor, amikor szeretnék, nem feltétlenül úgy, ahogy szeretnénk, nem feltétlenül olyan következményekkel, amikkel szeretnénk, és lehet, hogy akkor amikor teljesül már nem is szeretnénk.)
Én pedig ma megyek Feldmárra, aminek nagyon-nagyon örülök.

A bitek lassan csorognak, én most elindulok lapos, kerek adathordozóért, hogy kicsit könnyítsek a terheken.
Jelentem a Heroes jó lesz, nem úgy, mint a 2. évad, és egész jó a The Promotion is. Vagy legalábbis jól kezdődik, aztán lesz belőle tűrhető-nézhető film.
Az Immortal elég szr, és még jó képek sincsenek benne. Na jó, inkább csak nem túl sok. Képregény adaptáció, de ez olyan amit még képregényben sem olvasnék el, mert nem köt le. Ennyi.
A nap további részéről annyit, hogy elmentem pesto-ért, aztán vettem még mangó-t (!!!imádom! A legszexuálisabb gyümölcs az egész világon!), camambert-t-t-t, egy ausztrál és egy chile-i vörösbort (nem bírtam választani), meg banánt, meg hasonló ilyesmiket. Aztán végre találtam egy olyan farmert, ami nem csípő, de jól áll, és nem punkrock szára van, de jól áll, és meg is vettem. és rájöttem, hogy milyen kis dolgoktól is képes az ember boldoggá lenni. Hehe.
Aztán még cseteltem is valakivel, és most hirtelen nem is tudom hová tenni. Magamat. Mi van velem? Megyekis megeszem azt a szexuális mangót. Hátha az segít. Meg a telihold.

A hugom is jót nevetett rajtam ma reggel, amikor felébredt. Az első kérdése az volt, hogy a mosdókagyló minek ... (Minek-minek! Minek kérdezed?) aztán meglátta a kapcsolótáblát és nevetve azt kérdezte: - És ezek?
- Hát, ezeket azért hoztam el, mert öt év múlva már sehol nem fogsz találni ilyeneket.
- Aha, és akkor most leviszed őket a pincébe?
Na ekkor már én is nevettem. - Hát, ... ja. Azt hiszem igen.
Hiába. A hugom ismer. Tudja mi következik.
Csupán azt nem bírtam elmagyarázni neki, hogy ezen a kapcsolók fontosságát csak az értheti meg, aki zsigerből ismeri a hangjukat. Aki anno ezek mellett élte a gyermekkorát a 70-es években épült panelban vagy sorházban, vagy ha éppen olyan mázlija volt, hogy szülei akkor újították fel a lakást, házat, szobát, elektromos rendszert, mert akkor tudja, hogy ezeknek a kapcsolóknak "Helló, hazajöttem!" vagy "Szép álmokat!" hangjuk van.
Katt!

Tök jó dolog néha reggel hatkor ébredni.
Lehet sütni oregánós kenyeret korán reggel, mint a pékek, nézni okos Poirot, amint megfejt minden titkot, készíteni feketeborsos avokádó krémet a meleg, illatosan ropogós kenyérhez, boldogan ropogtatni egy kicsit, és aztán vissza lehet szundizni kilenckor kb egy-másfél órára úgy, hogy egyáltalán nem zavar, hogy a munkások, akik ujítják fel a portált, fúrnak-faragnak, zörögnek, és végre kapni kis levegőt az orron keresztül.
Egyébként furcsa, hogy néha, de tényleg csak néha, nagyon szeretek egy darab pléddel, ruhában aludni. Az olyan szieszta jellegű dolog, amikor édes lesz az ember szája íze, amikor felébred.
(és most azért is tök jó, mert az elmúlt másfél hétben nem sikerült ilyen édesdeden aludnom soha.)