Romeo + Juliet

Egy időben nagyon nagy kedvencem volt. Akkor még videókazettán. A zenéjét pedig CD-n.
Azt hiszem 97 volt. A-val sokat jártunk moziba és koncertekre. Leginkább Szörp-re. Minden kedden a Bamboo-ban (ami mostmár buzibár).
Szerelmes lettem ott egy fiúba, aki kb. egy hetet töltött Budapesten a barátjával. Kanadai. Egyszer találkoztam vele. Azt hiszem pont elmaradt a koncert. Beszélgettünk egy kicsit, megmutatta, hogy hogy táncol Dzsemi Rokváj, aztán elindultunk haza. Kifelé menet még megkérdezte, hogy nincs e kedvem folytatni az éjszakát velük valahol máshol. Nemet mondtam. Utána egy héten keresztül kerestem. Nyugtalanul sétáltam éjszakánként órákon keresztül Budapest legszebb részein, bámultam a Parlamnetet, a várat, felmásztam a Gellért-hegyre a kereszthez, ami akkor még ott sem volt, így lehetett a helyén ücsörögni és bámulni a gyönyörű Szabadság-hidat, meg a macskaköves utat, ami a hegy lábánál húzódott. Lehetett álmodozni és képzelegni, hogy milyen lehetett akkor, amikor még lovaskocsik és hintók koptatták az utat, amikor még meg kellett állni és vámot fizetni azért, hogy átmehess, amikor sétapálcás urak és napernyős hölgyek korzóztak a Duna parton. Lehetett bámulni a teliholdat és remélni, hogy talán valahol összefutok Vele, akit elengedtem, pedig nem kellett volna.
Közben pedig otthon hallgatni a Romeo+Juliet OST-t és szerelmesnek lenni, meg verseket írni, meg összevissza sorokat, és örülni az életnek. Milyen szép is volt!
Ma pedig megvettem DVD-n, és megnéztem. És fájt. És édes is volt. És nem értem. Hová tűnt? Hová tűnt belőlem? Nincsenek már macskakövek Budán a Gellért mellett, nincs ücsörgés a mélység szélén, nincsenek éjszakai sok-órás séták, nincs, nincs, nincs.
Miért? Hová lett? Hová tűnik a szerelem?
Sokszor kívántam, hogy bárcsak otthon lehetnék ott. Mostanában pedig ezerszer kívánom, hogy bárcsak idegen lehetnék megint.

Megtettem. Felmondtam.
Bekaphatják.
Asszem foglalok egy jegyet hazafelé. :D

Rózsa presszó 324. rész

Azt hiszem megtaláltam az emberemet. Ezt kaptam meg ma:
"Figyelj, bazmeg, mindenhol ugyanaz van. Otthon is, meg itt is. Mindíg van valaki, aki szívat. Csak nem mindegy, hogy milyen az életed minősége. Az a te bajod, hogy sokat dolgozol. 40 óránál többet vendéglátásban nem szabad! Azt a pénzt, meg amit megkeresel baszd el! Utazzál, szórakozzál! Nem kell félni tőlük. Mindig találsz munkát. Mert nem neked van szükséged rájuk, hanem nekik van szükségük rád. Hogy dolgozzál. ..."
"Ezt másképpen vendéglátásban nem lehet. 12 órát ledolgozol, akkor utána biztosan inni kell vagy szívni, hogy utána aludni tudjál. ..."
"Nézd meg a körmömet! Tiszta retek, mert takarítani kellett azt a rohadt kávégépet."
Egyszóval otthon vagyok. Hihihihihíííííííííííííí!
Életközösség.
Holnap pedig felmondok.

Szóval Pandóra kinyílt, én pedig úgy érzem magam, mint a vízből feljövő fuldokló.
Végre bazze megint egy kis levegő, meg béke.
Lehet, hogy végre lehetek megint egy kicsit gazella. Ugraálhatok és egy kicsit boldogságoskodhatok. :D
Egyébként meg telihold van.
Ez is egy jó dolog.

Tudom már milyen, amikor a hold hanyat fekszik az égen!
Vicces és boldogságos.

Naponta hat órában azt gondolom, hogy "Elég volt, felmondok, elegem van, nem fizetnek meg eléggé, utálom az egészet!". Aztán eltelik pár óra és mégis maradok a seggemen és nem mozdulok. És persze azt gondolom, hogy "Elég volt, felmondok. elegem van, utálom az egészet.".
Ilyen most az életem.
Csodálatos.

Freddy

Tudtátok, hogy a Lawrence Fishburn szerepelt a Nightmare 3-ban? Miss Arquette-el?
Erőteljesen gondolkoztam rajta, hogy megveszem a DVD-t csak emiatt, de mégsem tettem.
Viszont gazdagabb lettem egy Starsky és Hutch teljes második évaddal. Juhéééé!
Happiness az élet!

Üzletvezető leszek. Hihihihihi. Hihetetlen, hogy Angliában milyen karriert lehet befutni 6 hónap alatt! Hehehehe. Márciusban még felszolgáló voltam, augusztus végére pedig üzletvezető leszek. Ez mókás. Mindigis tudtam, hogy tehetséges vagyok.
Egyébként pedig szurkolok a biteknek és a százalékoknak. Ismét rámköszöntött a csendes magányosság.
Ezt pedig asszem ideje eltávolítanom a Kedvencekből. :(

A legújabb hír az, hogy ha minden igaz, akkor szept. elsején elköltözöm egy másik helyre, külön fürdő, külön wc, no dobolás, no hangzavar és még olcsóbb is. Vincenzo, a tulaj intézi, aki a vakrandimat is, úgyhogy kíváncsi leszek. Hehe. Vasárnap megyek megnézni. Azt persze nem mondtam neki, hogy záros határidőn belül - kb. 2 hónap - elhúzok Új-Zélandra, merthát szükségem van nekem is anyárra (leginkább télen). A kérdés inkább az, hogy előtte haza vagy inkább innen. Jobb lenne otthonról, mert a jogsim lejárt, és így nem tudok autót bérelni (ugyanakkor ez a vezetésben sosem gátolt). Az is lehet viszont, hogy berizikózom, hogy elküldöm az angol hatóságoknak a magyar jogsimat, merthogy úgysem tudnak magyarul, angolul meg nincs rajta a "Best before" dátum. A para inkább az, hogy ha mégis rájönnek, hogy lejárt (merthát nem egy magyar jogsit láttak, az tuti), akkor bevonják és vissza sem adják. Meglátjuk.
Allora, üdv innen a kis-itáliából. :D

Szóval az elmúlt két hétben volt szerelem, szex, munka, nikotintapasz és feladás ismét, örülés, mert átraktak egy másik étterembe, majd ledöbbenés, pánik, sírás, gondolkodás, hogy mit is keresek itt, tegnap pedig végre kikapcsolódás kicsit, J általi kényeztetés, henna-festés a lábra, meg mozizás közben és végre nyugi, amit nagyon imádtam és nagyon hálás vagyok érte!
Volt még megismerkedés Vinnivel, az egyik rettegett tulajdonossal, aki szervezett is nekem nagy sietősen egy vakrandit egy lengyel építőmunkás fiúval, aki inkább beszél lengyelül, mint angolul, ami aztán csúfos kudarcba fulladt részéről, hiába hozott egy gyönyörű csokor rózsát. Szegény pára! Persze a végére jól felhúztam magam, úgyhogy a búcsúzás már nem sikerült olyan diplomatikusan, mint ahogy terveztem. Legszívesebben leordítottam volna a fejét, de azért mégsem tettem. Itt Angliában nem működik a lengyel-magyar barátság, úgy döntöttem. Az, hogy a barátaival jött a vacsorára még érthető, mert szégyenlős. Az, hogy már enyhén spiccesen érkezett, az is all right, no problem. Az, hogy többet beszélt lengyelül, mint angolul, kissé zavarba ejtett, mert lengyelül nem beszélek, nem értek. Az, hogy vacsora után kimentünk dohányozni, és még mindig többet beszélt lengyelül, kezdett idegesíteni. Amikor mondtam neki, hogy egyáltalán nem beszélek lengyelül, arra az volt a válasz, hogy pedig meg kellene tanulnod, mert pár év múlva Angliában lengyelül fognak beszélni, annyi itt a lengyel. Na erre felbtam magam. Annyi tartott vissza attól, hogy faképnél hagyjam, hogy az étteremben hagytam a táskámat és nem akartam illetlen lenni a barátaival, mert ők jófejek voltak. Az este azzal tetőzött, hogy hazakísért, és én pedig még mindig nem akartam rosszfej lenni, de aztán kb. 5 lépés után ráébredtem, hogy ez egy fatális nagy hiba volt, mert az út haza tíz perc, én viszont nem fogom bírni elviselni őt két percnél tovább, úgyhogy sietősre fogtam, amennyire bírtam. Aztán útközben találkoztunk az egyik volt-kollegám barátjával, aki a lakásunk alatti étteremben dolgozik, köszöntünk, és a következő mondata az volt, hogy hát akkor most ő féltékeny. Előadta mindezt úgy, hogy hirtelen kedvem támadt végigpásztázni a környező falakat, hogy van-e kamera. Csak úgy, a biztonság végett. Mire a tér széléhez értünk már bőven káromkodott lengyelül én pedig alig vártam, hogy belépjek a kapun és soha a büdös életbe ne lássam többet.
Ezek után volt vasárnap egyedül levés az étteremben, majd tegnap reggel arra ébredés, hogy nincs áram, a telefonom lemerült, nincs egy órám, hogy tudjam, hogy meddig aludtam, és hogy nincs kulcs a villanyórához, hogy feltöltsem. Ismét jól felhúztam magam and so on, úgyhogy megpróbálok találni egy másik szobát valahol a városban. Ezek után bementem az új helyre, hogy megbeszéljük a beosztásomat, mert csináltak nekem egy olyan beosztást, amiben az szerepelt, hogy dolgozom szerdától vasárnapig reggel 10-től zárásig, ami jó esetben éjfél, ami sacc/kb. 70 óra a héten, amin szintén sikerült jól felhúznom magam, és amikor bementem, akkor arra akartak kérni, hogy ugyan maradjak már és csináljak fejléces cégespapírt, magyarul csináljam meg a logót+a céges papírt. Hát erre csak néztem bután a Márióra, hogy te tényleg teljesen hülye vagy, vagy engem nézel teljesen hülyének? Mondtam neki, hogy bocsi, de ez ma nem megy, és inkább elrohantam. Csúnyán nézett rám. Nem érdekelt. Ma pedig, a második szabadnapomon a héten be kell mennem 3-5-ig, de fogalmam sincs, hogy miért. Ez persze nem tragédia, csak egy kicsit parázok, hogy folyamatosan ez lesz, ugyanis az új étteremben egy szabadnappal simán dolgoznak 70 órákat a srácok, ami szerintem rémálom. Szóval nem tudom. Biztosan én vagyok a lusta dög, de anno éppen Anglia volt, aki kiharcolta magának a 40 órás munkahetet, ha jól emlékszem.
Na mára ennyi a szegény kisgyermek szenvedéseiről. (és miközben ezt írom, csak 3-szor tűnt el az internetem.)

Nincs netem. Digitális űr vesz körül.
Amikor van, akkor pedig olyan instabil, hogy mire bejelentkezem, addigra eltűnik és ez rettentően bosszantó.
Egyébként pedig nagyon busy vagyok, mert új étterem, új emberek, új minden, alvás zéró vagy csak nagyon kevés, tegnap este pánik is volt, mert ma egyedül voltam, de mostanra már jól vagyok, mert rájöttem, hogy tudom kezelni a helyzetet, méghozzá remekül. Pedig tegnap már a zokogás szélén álltam és csak úgy bírtam elaludni, hogy kemény tudatossági játékot játszottam. A homlokomon lévő területet és a tarkómon lévő izmokat pl. kb. ötször kellett végigpásztáznom, hogy végre ellazuljon. No ilyenkor örülök csak igazán, hogy a TKBF-re járok. Hehe.
Most pedig bezuhanok a zuhany alá, utána pedig az ágyba.

Pride van meg meleg. Sok-sok meleg, meg napsütés is. Nézem az arcokat, akiket éveken keresztül, és akik valószínűleg szexuális identitásukból fakadóan ugyanúgy néznek ki, mint otthon. Nálam pedig nem meleg, de forró van. Mert van, aki forrón szeretni. Hehe. Én pedig szeretem. A mínusz 8 évet is, amit megélek éppen. Végre van játék, meg móka, meg kacagás, meg felhőtlenség, meg birkózás, meg minden jó. És boldogság is.

Kinek nem jutott eszébe eddig horror filmet forgatni a hypo-ról?

Szerelem

- Szia, hogy vagy?
- Kösz, jól. Hiányzik valaki az életemből, de egyébként minden rendben. És te?
- Itt ülök a kórházban, és várom az orvost. A vállam rettentően fáj. Lehet, hogy eltört.
- Tényleg? Szegény! - és közben azt veszem észre, hogy egyáltalán nem is érdekel már, hogy mit mond.

Amerika

- Figyelj Réka, kössünk üzletet. Elveszlek feleségül, aztán elmegyünk Amerikába.
- Amerikába? Fo' wha'? Dolgozni meg élni a semmi közepén Arizónában vagy Kentuckyban? Ezek a helyek csak a filmekben léteznek. A valóságban ezeken a helyeken csak csirke meg marhafarmok vannak, meg a pusztaság. Többszáz mérföldes távolságok meg városonként egy vegyesbolt. Az amerikai filmek is csak arra valók, hogy a semmi közepén élő tehenész meg benzinkutas fiúkkal meg lányokkal elhitesse, hogy az élet Amerikában hű-de-jó. Amerikában egy dolog lehet jó. Odamenni pár hónapra, venni egy benzinfaló pink Cadi-t, és funky-t hallgatni kazettáról hangosan miközben fújja a hajadat a szél és a környéken sincs egy lélek sem. Persze mindezt csak a következő nagyvárosig, ahol főbelőnek a vegyesboltban.
- Na jó, megyek vissza dolgozni.

Aki ma bearanyozta ... 2. rész

Aki a mai napomat bearanyozta, az a szívemcsücske Mike.
Volt bent ma a helyen, ivott egy kávét és csacsogtunk. Végre egy angol, akinek értem a szavát! Imádnivaló nagymedve. Cseréltünk számot is, úgyhogy majd lehet, hogy egyszer valamikor beülünk valahová csacsogni és élvezni a létet. Lehet, hogy egy kicsit még otthon is fogom érezni magam. Amolyan papás. Nekem.
M. összetörte magát a motorral, persze nem nagyon, csak éppen annyira, hogy sajnálni kelljen, mert nem nagyon bírja mozgatni a karját és fáj a térde meg mindene, úgyhogy most sajnálom szegényt. Persze csak távolból, mert nem találkozunk. Számkitörlés elmaradt, mert amikor megpróbáltam neki elmagyarázni SMS-ben (mennyire szánalmas vagyok, de hát nem találkozunk), hogy nekem ennyi volt, mert annál, ami most van, több kell, nem értette meg, hogy vége. Egyszerűen nem értette. Olyan válaszokat kaptam, amik teljesen másról szóltak, én pedig azt nem értettem, hogy miért nem érti. Gondoltam talán nem kapta meg az üzenetem, úgyhogy megpróbáltam újra, aztán újra, közben megtudtam, hogy mennie kell egy autóért, meg hogy felborult a motorral, aztán, hogy hazaért és mindene fáj. Strucc, vazze, strucc. Aztán megkérdezte, hogy miért is Sorry? Hát erre már nem tudtam mit lépni. Inkább megírtam neki, hogy lesz szlovák parti holnap. Szóval beletört az élesre-fényesre csiszolt szemfogam.
Ennyi. Lehet, hogy mégsem szeretnek kegyetlennek az Istenek.