Gyakorlás

Úgy döntöttem a rendelkezésre álló időmennyiség és a szenvedés mértékének függvényéből, hogy ismét gyakorolni fogok. Ezzel kezdem: Hazugságtól, rágalmazástól, sértő beszédtől és üres fecsegéstől való tartózkodás.

Szerelmi évforduló

tegnap volt egy éve, hogy együtt.
és ezt írhatnám most felkiáltójellel, mert úgy kellene.
Az ünneplés tökéletesre sikerült, mivel az egész napot ágyban töltöttük, együtt.
Orrcseppek, papírzsebkendő-halmok, lázcsillapító és rengeteg tea volt a társaságunk.
Csodálatos! Olyan egyszerre betegedtünk le, hogy az szinte gyönyörű.
Annyi segítség talán volt, hogy az elmúlt 3-4 napban kb akkor volt mindig egy ici-picit jobban a másik, amikor nagyon muszáj volt. Amikor lázcsillapítót kellett venni, amikor muszáj volt elmenni kaját venni, vagy amikor le kellett vinni a kutyát.
Hát így megy ez nálunk. Ennyire egymásra vagyunk hangolva.

Rám szakadt a fene nagy optimizmus és boldogság, mert süt a nap és az autók zúgása mellett hallom a madarak csicsergését is. Most szeretem az életet.
Kiveszek egy szabad délelőttöt, sétálok egy nagyot, aztán délután ismét tevékenység.
Ez lesz.
Ezentúl pedig az jutott az eszembe, hogy : Hiszem, hogy az emberek képesek változni!
(Lehet, hogy a Chi Kung hozta ez a fenenagy optimizmust? Hm.)

Róma

szépen átalakult ez a blog egy ritkán írós, nyavalygós, dühöngős bloggá.
pedig inkább a szép dolgokat kellene megosztani. a kedves mosolyt, a szép napsütést, az ölelést, a boldogságot.
nem tudom, hogy Róma energetikája olyan, hogy az ember leginkább gyónna, vagy az ott élő emberek, tettek sugározzák ezt magukból, de négy éjszakán keresztül rémálmaim voltak, és sokszor eszembe jutott Anglia, az angliai olaszok, Vincenzo, a volt főnököm, az ott elkövetett nem-igazán jófej cselekedetek, tettek, és rájöttem, hogy egyáltalán nem tiszta a lelkiismeretem ezekkel kapcsolatban.
Lehetett volna másként. Viselkedhettem volna másként. Viszonyulhattam volna másképpen a dolgokhoz, az emberekhez, a szituációkhoz.
Furcsa érzés visszatekinteni.
Az is furcsa, hogy az ember a saját maga által elítélt cselekedetek emlékét mennyire el akarja nyomni, eltüntetni, kitörölni, mintha az meg sem történt volna. Pedig megtörtént.
És az ember ilyenkor nem büszke magára. :D
Mindent együttvéve persze Róma szép volt.
Imádtam a kedvesemmel sétálni a romok között, a Szent Péter bazilikában, figyelni a pápák világi túlkapásait, a túldíszített épületeket, alig-megmaradt falak romjait, az örök és bűnös város múltját és jelenét. Elgondolkodni a hely energiáján, ahol több, mint kétezer évvel ezelőtt egy hatalmas város-organizmus lüktetett és élte mindennapjait. Kétezer év számomra ésszel megfoghatatlan, mégis ... ahogy nézi az ember a romokat, az épületeket, a márványoszlopokat, a díszítéseket ... nem is tűnik olyan távolinak. Sokat nem változtunk, nem változtattunk mi európaiak. A művészet, az építészet időről időre visszanyúlik oda, ahol ezek a tógás emberek alkottak.
Furcsa. Ez itt az európai kultúránk egyik alapja. Egy szelet, és úgy tűnik araszolva haladás. ... talán előre.

Még két adalék a mai napomhoz:
Csodás dolog, amikor az ember bemegy a fürdőszobába félálomban, ráül a vécédeszkára, ami teljesen prompt, meghatározatlan időközönként (néha igen, néha egyáltalán nem, néha az elején, néha a közepén, viszont mindig meglepetésszerűen) pattan egyet, majd egy fél centis függőleges irányú zökkenést adva a testnek elcsúszik a helyéről úgy, hogy a legnyugodtabbnak hitt pillanatot fűszerezi egy kurvaanyáddal.
A másik imádni való pillanat, amikor bemászok a zuhanyfülkébe és a kerek csúszásgátló (kb. kéthetente, de nyilván szintén meglepetésszerűen) megcsúszik a talpam alatt pont abban a pillanatban, amikor a jobb lábam sarkával annyi súlyt helyezek rá, ami még nem biztosítja azt, hogy a gravitáció hatására szétvetett lábbal spárgába csússzak le, (ami egyébként sem menne, helyette inkább egy bokarándulás-térdfájás-állal zuhanykabin leverés-karral szennyes tartóba csúszás/borulás kombót sikerülne inkább létrehoznom, vagy szerencsétlenebb esetben mondjuk a jobb kar szennyes, bal kar mozgós vécédeszka kombinációval lehetne még módosítani, de ezt már nem is taglalom), tehát nem ennyire, csupán annyira, hogy a comb belső oldalai megfeszüljenek, hasizom felső-alsó része befeszüljön, karok hajlított, feszített vészhelyzetbe álljanak és az agyon átfusson ez a kis zárójeles kombó gondolata, ezzel tökéletesen felébresztve az embert.
Na ez a két dolog ma egymás után történt meg velem. :D

leszakadó derékkal próbálom meg kitalálni, hogy a varrógép miért csinál frottírt az anyag alján.
Egyébként meg rohanok dolgozni vagy mi a szösz. :D

autótulajdonos lettem.

Múlt

Mostanában a múltamon merengek.
Elmúlt szerelmeken, elmúlt egyáltalán-nem-szerelmeken, használlak-de-nem-szeretleken, szeretlek-de-te-nem-szeretszeken, szeretsz-és-sütkéreznék-ebbeneken.
Nem tudom, hogy hol rontottam el.
Valahol biztosan. Nagyon. Mostpedig már utánakapnék, de nem lehet.
Elmúlt.
2007.

Ezen utóbbi dolgot itt jól átírom, és hozzáfűzök.

Tűzoltás helyett tűzszítás lett. Puszta egotripből, mert néha igazán önző tudok lenni. Nem, nem sajnálom, nem bánom, nem akarok mentségeket keresni, mert végülis mindegyis bárhogyis. Bár nyilván én csodálkoznék a leginkább, ha valaha a Lajosnak igaza lenne, viszont nálam meg most tekeredik a kígyó, rétes akar lenni, a tekegolyó visszafelé lendülve is simán fejbevághat valakit és egyéb homályos rébuszok.
És sikerült még a Rali buliján reggel fél nyolcig beszélgetni, aminek az lett a következménye, hogy felébredtem kb fél háromkor enni valamit, aztán végül este fél kilenckor, és most fogalmam sincs, hogy hogyan fogok aludni reggelig.
Egyébként pedig drukkolok a cuki bébinek és a boldogságnak.

A bitek lassan csorognak, én most elindulok lapos, kerek adathordozóért, hogy kicsit könnyítsek a terheken.
Jelentem a Heroes jó lesz, nem úgy, mint a 2. évad, és egész jó a The Promotion is. Vagy legalábbis jól kezdődik, aztán lesz belőle tűrhető-nézhető film.
Az Immortal elég szr, és még jó képek sincsenek benne. Na jó, inkább csak nem túl sok. Képregény adaptáció, de ez olyan amit még képregényben sem olvasnék el, mert nem köt le. Ennyi.
A nap további részéről annyit, hogy elmentem pesto-ért, aztán vettem még mangó-t (!!!imádom! A legszexuálisabb gyümölcs az egész világon!), camambert-t-t-t, egy ausztrál és egy chile-i vörösbort (nem bírtam választani), meg banánt, meg hasonló ilyesmiket. Aztán végre találtam egy olyan farmert, ami nem csípő, de jól áll, és nem punkrock szára van, de jól áll, és meg is vettem. és rájöttem, hogy milyen kis dolgoktól is képes az ember boldoggá lenni. Hehe.
Aztán még cseteltem is valakivel, és most hirtelen nem is tudom hová tenni. Magamat. Mi van velem? Megyekis megeszem azt a szexuális mangót. Hátha az segít. Meg a telihold.

Összefüggéstelen mondatokban

Mélyrepülés van. Nagyon.

"Ráeszmélt, hogy a foglalkozása életének a véletlenjeihez fog tartozni. Hogy úgy lesz az életére ragasztva, mint egy nevetséges álszakáll." Kundera

Megőrülök a horgas orrokért. Nem tudom milyen tudatalatti, zsigerből jövő emlék ez, de rettentően vonz.

Szeretnék most két kar közé befészkelve lenni. Semmi mást, csak egy kis ... békét.

"A munka meg fog várni, amíg megmutatod a szivárványt a gyereknek, de a szivárvány nem vár addig, amíg végzel a munkával." (Pláne, hogy sosincs vége.)

"Mit teszünk az életünkkel? Keressük önmagunkat, menekülünk önmagunk elől, villanásnyi időkre találkozunk önmagunkkal, és sohasem sikerül önmagunk végére járnunk, meghatároznunk önmagunkat, megtudnunk, kik is vagyunk valójában. Nincs időnk, oly gyorsan elmúlik az élet, lefoglalnak bennünket az anyagi gondok vagy a szórakozás, és végül elérkezik a halál, és csak a halál előtt értjük meg, hogy az életünk csupa nagyság, alkotás és csoda is lehetett volna. De akkor már túl késő, és az élet csodálatos fényét csak a beteljesületlen dolgok fölött érzett roppant bánat ragyogtatja fel. És éppen azért, mert az életünk beteljesületlen maradt, úgy érezzük, hogy a halál úgy tátong a végén, mint egy szakadék."

Ezek kavarognak a fejemben. És most rossz nekem. Nagyon.

És nem is értem, hogy hogy kerültem ebbe a helyzetbe. Én nem vagyok egy harcos alkat. Én nem akarok küzdeni minden kbsztt nap. Mosolygó embereket szeretnék látni magam körül, nem gondban úszó, kétségbeesett arcokat.

Négy kávé után bármikor eljutok Terminátor módba és mindenkit Sarah Connor-nak nézek.
Merev tekintet és feszülő izmok.
Ez volt ma.

Ülök vele szemben a fotelben, mesél a munkájáról, a gyerekekről, a mindennapjairól, de ezt már nem hallom, mert közben az jár a fejemben, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor letépem róla a ruhát és jól összeborzolom a haját. Mmmmmmmmm.
(Csak az elmúlt öt évben türtőztettem magam. Mekkora önuralmam van!)

Ma már eljutottam odáig, hogy kifényesítettem a Mamiyát. Mostmár csak el kell vinni. Miért megy ez ilyen nehezen? És a legrosszabb majd az lesz, amikor megmondják, hogy mennyit is kapok érte és akkor jön a dilemma. Na jó, mégsem. Nem hagyom magam. Elvégre is valaki legalább használni fogja, ha én már nem. Ráadásul az áráért vehetek egy tenyérnyi kompakt digitális fényképezőgépet. Milyen jó lesz! Basszus! Aztán majd már csak a Canon váz és a Pentax a fixszé változott 100-300as zoom-mal, és azért még a kis kincsem a kétaknás Mamiya. Azt aztán biztosan nem adom el! Ha használom, ha nem, mert gyönyörűűűűűű! Szerelmem forever.

tegnap a fodrászommal álmodtam, akinek olyan volt a hajmosója, hogy csak két fala volt, fehér, de volt rajta minden, csak tető nem. (Szigony túrát tartottam tegnap.) Volt neki egy hörcsöge, ami nagyobb volt, mint egy hörcsög és fel tudott mászni a fűtéscsövön a függönykarnisra, amin aztán a két mellső lábával csimpaszodva közlekedett, és a karnis tetején volt a tálkája, amiből gyümölcsöket falatozott. aztán innen átugrott a másik falra szerelt virágtartóra. így szórakoztatta magát. aztán amikor megunta, lejött onnan és valahogy valaki a kezembe adta, de ekkor már kb koala méretű volt (ezt honnan gondoltam, mikor sosem fogtam még koalát), és attól féltem, hogy sokat fog mocorogni és leesik, és magamhoz szorítottam, mire ő panaszos hangot adott ki és megértettem, hogy vele aztán sokkal finomabban kell bánni. innentől kezdve mindketten boldogok voltunk. én is és a játékmackó méretű, puha szőrű mászóhörcsög is. the end.

na most sír a lelkem, mert kihagytam ezt.
El is megyek hozzájuk ma és megnézem mi újság.
Sokáig gondolkoztam, hogy mit szeretnék csinálni ma és ez lett az eredmény. Ezt szeretném leginkább!
"A Füvészkertbe mentem. Süsü"

"Mi van veled? Olyan leharcoltnak tűnsz."
1. nap, két szál. 6 óra körül lassan szakad a fonal. este még rátolunk kettőt, hogy biztos, ami biztos.
"Én pedig ezer forintot fogok kérni attól a gyönyörű hölgytől, akihez foghatót ma még nem láttam. Szatyrot? Elnézést, nem bírok magammal." és nevet. Még a kirakaton túl is.
Én pedig visszanevetek. Kell egy kis aranyfelhő is a nap végére. Elvégreis mivel koronáznánk meg?
Holnap is veszek egy könyvet.

Nagyszerű Nagyvilág

Akkor most megmutatom, hogy a majdnem a kép közepén szereplő virábaborult hölgy milyen képet készített. Íme: Én pedig őt fotózom a Regency felirat feletti szinten a jobbszélső ablakból. Én persze csak kb 3 pixel vagyok. Az történt, hogy ma a Flickr-en raktam be map-be a képeket, és megtaláltam egy 7 (!) hónappal ezelőtti kommentet a World Naked Bike Ride-dal kapcsolatban, úgyhogy bár eddig nem annyira érdekelt a történet - kb 5 képet készítettem róluk és kedves emlékként eltettem a "fiókba", amin az Életem kacatjai felirat áll - most mégis érdekelni kezdett és rákerestem. Kb 20-25 kép után ez köszönt vissza rám. Először csak a Regency tűnt fel, ami fölött kb 5 hónapot laktam és csodálkozva örültem, aztán eszembe jutott, hogy mekkora vicc lenne, ha viszontlátnám magam az ablakban, amint éppen fotózom őket. Egy év és másfél hónap múlva. Viccből lementettem a képet és belenagyítottam. Sokmindent nem látni, csak avatott szemnek. Pl a ciklámen foltot, ami a kedvenc liliomom cserepe volt, meg felette valami foltot, viszont, amikor visszanéztem az akkori képeket kicsit megdöbbentem. Na az a folt vagyok én. És pont róla készítek képet, amint visszanézi a képet, amin rajta vagyok. Hehehehe. A tanulság az, hogy ... nincsenek véletlenek?! Vagy valami hasonló szösz.

Pont

Egy sztori vége.

Kicsi a világ

Először bejelöl a fészbúkon kb egy hónapja, most pedig kiderül, hogy két hete tulképpen egy buliban voltunk, illetve mégsem, mert én éppen nem voltam ott. Hanem egy szinttel alatta.
(Véletlenek pedig nincsenek, úgyhogy ezt az információt csak úgy, magamnak, emlékztetőnek szántam.)