Asszem elhagytam a mobilomat. Vagy ő hagyott el engem. Biztosan megérezte, hogy le szeretném cserélni egy szebbre-jobbra-csillogóbbra-többettudóra. Most viszont sírok.
Évek óta nem történt velem ilyen. Az első pillanatban még meg voltam győződve róla, hogy itt van a lakásban, de miután a szennyestartóban, a mosógépben és a szemetesben is megnéztem, mint rejtőzködésének legvalószínűbb helyei, kezdek kétségbeesni, ráadásul ma el kellene mennem valahova, hogy jól érezzem magam, de teljes kapcsolat megszakadásban szenvedek. Egyetlen mentsvár maradt, a csillagszemű boltos fiú. Ha az sem, akkor megmenekülök a hónapok óta tervezett felesleges számok kitörölgetésétől, és helyette elkezdhetem a telefonszámok gyűjtögetése című programot. De jó lesz!

Visszavonom a Juszuf-os kijelentést

Igenis vannak nagyon szép, tüzes szemű arab fiúk, akik nagyon kedvesen és visszafogottan csillogtatják az emberre az éjfekete szemüket egy pici bolt pultja mögül.
... és így lett egyre több női vásárlója az ici-pici boltnak. Hihihihi.

A szociális életem ugrásszerű javulásával együtt és hasonló arányban nő a káosz a lakásomban. A konyhapultot már teljesen ellepte, és sajnos birtokba vette már a mosógép tetejét is, meg a mosogatót, a szoba sarkát, félig az íróasztalomat, a hűtő tetejét, a fürdőszobai csap telepakolható részeit, a tükör alatti kispolcról már nem is beszélve.
Nem mondható el, hogy ura vagyok a helyzetnek.

Szív utca

Vannak napok, amikor a fejfájás azt jelzi, hogy tegnap igenis történt valami. Valami jelentős. Jelentős berúgás. Vagy csak lefekvés mielőtt kijózanodás.
Pedig tegnap mindenhonnan elkéstem legalább 2o percet, mert a nem-tevés valahogy megszüntette az idő... (ez egy agysejt-pusztulás okozta memóriakiesés helye. Pompás.)
... érzékemet.
Egyébként tegnap sírtam egy sort az Ivánnak, hogy bezzeg Angliában milyen jó volt, mert legalább lehetett normális ruhát ócsón, gondolkodás nélkül ..., itt meg nem tudok másfél óra alatt bevásárolni. Angliában persze sok más jó dolog volt, ideértve a nyomógombos zebrákat is, meg a tenger zaját, meg az örök zavart amikor leléptem az útról, amin sokszor jókat kuncogtam magamban, de azért sok rossz is, mint pl a príma magyar kaják hiánya, na de ezt itt most hagyjuk is inkább.
Szóval tegnap volt gyönyörű-lakás avatás, jófajta házipálinka ivás, abból is sok, kacagás, részegen Activity-zés, amiben a szőke-(Héder)-barnával(Barnával) voltam párban, és megnyugtattam, hogy az sem baj, ha utolsók vagyunk, sőt, mert az utolsók kapnak vígasz-pálinkát, ami meg is történt párszor a körök során, hogy mégkreatívabbak legyünk, de aztán valahogy a szőke-barna (aki mostmár mondhatom, hogy "rendszerint" bizonyos alkoholmennyiség után alakul át szőke-barnává az andrásból) kihasználva a maximális figyelmet és koncentrálóképességet a második helyre tologatta előre a bábunkat, ami a piros volt, és biztosan az első helyre is becsempészte volna, ha lett volna még pár kör. Utána már csak elmutogatósat játszottunk, aminek a felénél önvédelemből megkaparintottam a fényképezőgépet, gondolván, hogy sokkal jobb, ha én fényképezek elfolyt arcokat, mintha ők fényképezik az én elfolyt arcomat. Hehe. Bár nyilván a negyedik pálinka után még nem volt elfolyva, mert amikor a Szabi kérdezte, hogy iszom e még, akkor azt mondtam neki, hogy ha már lefolyt az arcom az arccsontomról, akkor nem, mire ő válaszul csak töltött, és utána is rendületlenül még sokszor.
Most pedig megyek dolgozni. Min. fél órát fogok késni. Már most látom.
Ja, és az évből van még egy Jeff Porkáró emlékzenekar, egy szilveszter délutáni forraltborozás, aztán meg egy lovin "Mozgasd azt a retkes seggedet!" kiabálás Ódri Hepbörn kalapban. Utána pedig Boldog Új Évet! Milyen jó is ez!

Karácsony

A karácsony egy nyitó és záró kellemetlenségen kívül pozitívan telt az étkezőasztal, a TV és az ágy között ingázva.
Hasmenős-hányós és betörős kerete lett a megbocsátás és szeretet ünnepének, így rögtön az elején el lett átkozva egy ételgyártó cég, a végén pedig a cigányság bűnözésből élő rétege.
Kezdve az elejétől, 23.-án reggel arra ébredtem, hogy valami nincs rendben a gyomrommal, de azért letoltam egy príma sajtos melegszendvicset, ami felgyorsította az események lefolyását, mert kb. fél óra múlva, mikor már csillogósra sikáltam a WC-t, gondoltam ott töltök még egy negyedórácskát gyomorgörcseimet ünnepelve és a szemetest ölelgetve, és mintegy megváltást várva tőle. Príma kis érzés volt, ami aztán nem is múlt el a karácsony végéig, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom az előregyártott kókuszos csirkét, mint a "hogyan ne szedjünk fel egy kilót sem a karácsony alatt" program alapját. Így most kénytelen-kelletlen a két ünnep között kell valahogy beiktatnom egy intenzív hízókúrát, mert nem mentett meg a szembesüléstől az egyébként a lakásomban honoló kellemes félhomály.
Ezután volt a huginak integetés a tiszaújvárosi webkamerába, ha már külföldre ette a fene. Az anyus még karácsonyi üzenetet is írt neki egy kb. A2-es kartondarabra, mi meg integettünk neki, én pedig még ugráltam is neki a két integetés között, hogy meg ne fagyjak. Egyébként nagyon sajnálom, hogy nem lett rögzítve a produkció. Szívesen visszanézném! Aztán ezt követte 26 olyan film, aminek a vége előtt biztosan könnyes lesz az ember szeme, ebből 12 Mikulásos, amiből 8 olyan, amiben megmentik a Mikulást, 4 olyan, amiben a leendő Mikulás valamilyen erőteljes trauma során ráébred, hogy mégiscsak hisz a karácsonyban, és képes kihordani az ajándékokat. Értelemszerűen a maradékból 5 gyerekmegmentős, 9 pedig szerelmes-dramatikus. Persze a filmek között, alatt, után, helyette pedig evés, evés, nassolás, evés, aztán alvás, hogy másnap töretlenül lehessen ezt folytatni.
Néha persze (leginkább amikor ki kellett menni a nagy hidegbe) eszembe jutott, hogy milyen mázlisták a dél-nyugatiak, hogy nekik jutott a hóból, nekünk pedig nem.
A karácsonyt 26.-án reggel zártuk, amikoris arra ébredtem, hogy az anyus zokogva ront be a házba, hogy betörtek a boltunkba. Volt is nagy öröm! Hívtuk a rendőröket, azok meg jöttek. Aztán a nyomozó is kb. egy órára rá, aki kijelentette, hogy semmilyen használható nyomot nem talált. Ismét örültünk. A nap hátralevő részét azzal töltöttük, hogy különböző megtorlásokat és bosszúkat és kegyetlennél kegyetlenebb automatizált riasztóberendezéseket találtunk ki közösen. Én gondolatban még megreformáltam az igazságszolgáltatást, nyílt levelet írtam GyF-nek, az anyus megálmodta a pincében elhelyezett magán-börtönt, az apus pedig a gyilkos-minimumegyéletreszólókárosodástokozó riasztórendszereket dolgozott ki. Ezzel aztán kicsit meg is nyugodtunk, úgyhogy most legalább lesz min dolgozni a 2oo8-as évben. Hehehe.

Nem-karácsonyis röhögős

X elvtárs, aki később a kommunista párt (ez pusztán a kormeghatározást szolgáló utalás) egyik oszlopos tagjává emelkedett, a híres-neves Tiszai Erőműben töltötte dolgos tanulóéveit. (Mint tudjuk a szakmai gyakorlat egyik jelentőségteljes része volt az oktatási rendszernek csakúgy, mint ma, amikor a Tesco-s diákok a vásárlóknak segítenek bepakolni a szatyorba.)
Az egyik ilyen gyakorlati napon kezükbe nyomtak egy festékes vödröt és megbízták őket a ... kifestésével. A nap végére sikerült is befejezni a munkát, és jól összefestékezni a munkásruhát, úgyhogy szereztek egy csomó benzint és kimosták benne a munkásruhát, a maradékot pedig beleöntötték a csatornába. ... Az egyik melós nem sokkal utána beledobta az égő csikkjét a csatornába, aminek egy hatalmas durranás lett az eredménye, meg az, hogy az igazgató letolt gatyával rohant ki a WC-ből azt kiabálva, hogy "Szabotázs, szabotázs!"

Ez a történet azért került elő, mert 22.-én néztük a híradót (vagy valami hírműsort) és volt benne két tizenéves srác, akik bedobtak egy petárdát a csatornába, a következő pillanatban pedig felszakadt az út és használhatatlanná vált, merthogy a csatornában gáz is volt. Szerencsére nekik nem történt nagy bajuk, viszont én azonnal bevizualizáltam az arcukat a robbanás pillanatában és elkezdtem kacagni. Nyilván én is nagyon megdöbbennék, ha az ártatlannak szánt csínyemnek repkedő aszfalt darabok lennének az eredményei.

Asztala-Viszta!

Hát ez elég sokáig tartott.
A megoldás az lett sorrendben, hogy:

1. Uninstall Codecs Pack
2. Uninstall Quicktime, mert amíg a codecs pack fent volt, nem hagyta leszedni a Quicktime-ot
3. Uninstall Itunes, merthogy Quicktime nélkül az úgysem működik
4. Install Quicktime 7.3.x
5. Install iTunes
6. Install Adobe InDesign CS3 trial
7. Install Codecs pack, majd uninstall, kivéve shared files.

És most működik. A Quicktime, az iTunes és az InDesign is. A Microsoft és az Apple meg bekaphatja!
Tényleg.

Szimpatikus üzenet

"Your upgrade may take several hours to complete."
Microsoft Vista

Nem vágom

Nyilván tök jó program a Vista, nyilván tök jó program a Quicktime, nyilván szükséges a Quicktime az InDesign-hoz, nyilván nem működik együtt a legújabb Quicktime a Vistával, pedig az előző verzió még működött, nyilván nem lehet letölteni a régebbi verziót (merthogy ott az új, használjad azt, te szerencsétlen!), de ha mégis, akkor nyilván nem hagyja telepíteni (merthogy már ott az új, használjad azt, te szerencsétlen!), nyilván nem tudom leszedni sem a régit, nyilván végigbújtam már a világ összes szaros fórumát, hogy mit tehetnék, és nyilván nincs megoldás, mert az már fent lenne, úgyhogy most nyilván választhatok az érfelvárás, törés-zúzás, fél lábon állás, 3-szori WC lehúzás (ez utóbbi ugyan közvetlenül nem segít semmit, de mint tudjuk a pillangó egy szárnycsapással vihart tud kavarni, úgyhogy talán a WC lehúzás is segíthet valamit a problémámon), a "lementek, letörlök, újratelepítek XP-t" című karácsonyi időtöltés (ami biztosan remek egyhetes szórakozás lenne), illetve a "várakozás a Microsoft/Apple kockafejű programozóinak megoldására (ami nyilván leghamarabb majd januárban következhet be) között.
Vazza meg! Ez azért dühít.

A tegnapról annyit, hogy sikerült könyvek helyett cipőt vennem, és sikerült az első általam válaszott IC-re jegyet vásárolnom, pedig meg voltam győződve róla, hogy min. a reggel 6-os karácsonyi heringjáratra lesz már csak hely, amit aztán tutibiztos, hogy lekések, mert képtelen leszek felébredni reggel 4-kor, de nem.
Háromszor kezdtem el megnézni a The I Inside című filmet, de egyszer sem bírtam végignézni, nyilvánvalóan azért, mert annyira érdekfeszítő thriller.
Elkészítettem az Eklektika szilveszteri plakátját, amiért ma meg is kaptam az első dícséretemet, merthogy szenzációs vagyok. Hehe. És örök elégedetlen. Hihihi. Viszont nagyon kellemes csalódásként kiderült, hogy tök jól tudok dolgozni az Á-val, és ennek nagyon-nagyon örülök, úgyhogy ezt ma is folytattuk. És még mindig jó volt.
Este a Tutu partin sikerült tökéletesen ellazulni és jólérezni és nevetni és még táncolni is, meg szilva pálinkát inni, meg csajozós ablakból kinézni a SZABADSÁG szobrára, meg örülni, hogy a Tutu eszembe juttatta, hogy a Tarantino-nak mennyire, de mennyire jó zenei ízlése van, és hogy a legújabb OST nincs is meg, és feltétlenül meg kell szereznem, és egyébként a Tutunak tök jó zenéi vannak (is). Sikerült még a V-vel egy hullámhosszra kerülni, ami viszonylag régen, bár én az ő életében egy eltűnős vagyok (is), és hogy mégjobban ugráljak, néztünk diákat is, amit szeretnék a saját gépemen is, mert mókásak.
Aztán hazaindulni is sikerült, de elaludni még sokáig nem, ki tudja miért (én a pálinkára gyanakodtam). Én speciel sok órán keresztül kattogtam, gondolatban még megírtam két posztot, aztán a New Yorkba kerültem egy francia esküvőre, ahová belógtam és a vőlegény gyermekkori sztorijait hallgattam a mellettem ülő franciától, mire megszólalt a Vera, én pedig rájöttem, hogy ébren vagyok. Teljesen. Ezután lekászálódtam a fürdőszobába, és miután belenéztem a tükörbe, megállapítottam, hogy ha egyszer extraerős hajfixálóra lenne szükségem, az első lenne a bacardi-kóla, amire gondolnék, mert attól a 2 csepptől, ami a fejemen landolt (és nem is tudtam róla, meg voltam győződve, hogy csak a pulcsimra jutott), a fejem bal oldala Robert Smith-vé változott, amihez csatlakozott egy kis elkenődött szemfesték is, úgyhogy először megijedtem, majd felismertem magam, aztán gyors cicamosakodásba kezdtem, hogy javítsak egy kicsit a helyzeten.
Reggel pedig hazafelé menet kedvesen beleásítottam a szembejövők arcába, és megállapítottam, hogy még mindig imádom a lekváros fánkot reggelire.
Ezentúl pedig szeretném még kinyilatkoztatni, hogy annyira örülök, hogy a "a" bepasizott, mert annyira kívánom, hogy boldog legyen, és tökre örülök, hogy sok-sok év után találkoztunk!
Hát hiába, a három nyári hónap után december a kedvenc hónapom! ;)

Imádjuk a Tarrantino zenei ízlését! Tényleg!
Tegnap pedig csajozós jófajta buli volt. Meg néztük a Tutu csajozós kilátását is. Hehe.
És az is kiderült, hogy a bacardi-kóla nagyon jó hajfixáló, de ezekről majd még írok.
Most pedig rohanok is kicsit dolgozgatni.

Nyilvánvalóan

A hét kedvenc szava a "nyilvánvalóan".
Vannak emberek, akik nyilvánvalóan magukra vonatkoztatnak olyan posztokat, amik nem róluk szól, aztán meg jól ráparáznak.
Ezt pedig nyilvánvalóan nem kellene. Beeeeeee.

Imádom a "a" film-ízlését. Sikerült ismét egy olyan filmet megnéznem, amit nagyon nem akartam, és bejött.
Zseniális.
Köszi!

Szerelem

Furcsa dolog, hogy egy érzés milyen gyorsan megtalálja a tárgyát.
Kb. egy hete szerelmes hangulatban vagyok, és nem is értettem, hogy miért, hogyan, hol, mikor, stb, mire hétfőn megérkezett a tárgya a fejembe, és azóta ezen kattogok és pörgetem magam.
Pedig nem is a tárgy a fontos, hanem az érzés. Mert a tárgy önmagában semmi. Nem képviseli azt, amit képviselt, csupán egy fiktív valamivé változott. Valamivé, amihez az érzés tapadhat. Valamivé, amin lehet kattogni, és közben jópofát vágni a világ felé.
Nem is teszek semmit a dolgok érdekében. Várok. Most még éberen. És figyelek. Figyelem magamat. Mert érdekes az, amikor hirtelen azt veszed észre, hogy nem kapsz rendesen levegőt, hogy egyáltalán nem úgy beszélsz, ahogy szoktál, hanem kb úgy, mintha legalábbis egy jókora lidocain injekciót toltak volna mindkét ajkadba, és hogy megpróbálsz úgy tenni, mintha ott lennél egy beszélgetés kellős közepén és nem fényévekre.

Elkezdődött.

Pusszantlak drágám!

Annyira szomorú, hogy sehol nincs a neten magyar felirat a Pusszantlak drágámhoz, pedig ez elengedhetetlen lenne a holnap estémhez.
Ráadásul kölcsönözni sem lehet sehonnan. Kész vagyok.
Segítséééééééééééég!

Kisgömböc

A kisgömböc meséje nyilvánvalóan a paplanhuzat feltalálásakor keletkezett, ami minden egyes mosásnál benyeli az összes ruhámat, úgyhogy rutinosan szájjal lefelé kell kivennem, merthogy ugye nem lehetek kiskondás.

Stűr FM

Különösen kegyetlen kínzást eszeltem ki magamnak rögtön ébredéshez.
A rádiós ébresztőórámat (amit sosem használok) beállítottam reggel 9-re, mire aztán kicsivel fél 11-kor arra eszméltem, hogy "Gedeon bácsi" dübörög a fülembe, ami annyira rosszul esett, hogy nyilván megérdemeltem a másfél óra öntudatlan rádióhallgatást, mialatt ki tudja milyen hülyeségeket töltettem a még fejembe.
Én mondom, a mazochizmus kegyetlen fajtája ez!

Hasfájás ellen

Ezt a számot B.Tóth L. Tutunak küldjük, mert úgy érezzük ettől jobb napja lesz:
Katt ide Tutu! ;)

Asszem hoztam egy rossz döntést.
Úgyhogy most ez van:
Yes I'm stuck in the middle with you,
And I'm wondering what it is I should do,
It's so hard to keep this smile from my face,
Losing control, yeah, I'm all over the place,
Clowns to the left of me, Jokers to the right,
Here I am, stuck in the middle with you.

Van olyan, hogy mondanád, de valahogy elfogynak a szavak. Hogy megtennéd, de közben elfárad a mozdulat, álmodnál, de közben felébredsz.

Új-Flyingnak új blogot.
Viszlát!

Kérdés: Mennyire intim ruhadarab a melltartó?

Látom már, hogy ki kell fejtenem a kérdést, ha válaszokat akarok kapni.
Azt tudom pl, hogy Angliában a melltartó felső egyharmadát egyáltalán nem ciki megmutatni 40-18-ig, de azt nem tudom, hogy jelen Magyarországon hogy működik. (Furi, nem? Pedig még csak azt sem mondhatnám, hogy évtizedekig voltam távol.)
Ez pedig azért merült fel bennem, mert a héten kétszer is volt, hogy úgy gondoltam, hogy ez lehet, hogy sok, de aztán jött a következő gondolat, hogy talán túl konzervatívan szemlélem a világot, és akkor ez all right, vagy lehet, hogy még kevés is.
Szóval? Mennyire intim ruhadarab a melltartó?

norah jones-t lecseréltem egy príma kis red hot chilli-re, hogy lehessen az ágy tetején hajat rázva léggitározni.
Bibibiiiiiiiiiiii!
És egyébként 6 évvel ezelőtti önmagamat adom, úgyhogy meneküljön, akinek nem tetszik!
"Suck my kiss!"

Szombat este

Van olyan, hogy a ember több-blogger, meg titkolózó is.
A szombat estéről röviden annyit, hogy a "mindegy mikor jössz"-ből az lett, hogy az R rámtelefonált fél 12-kor, hogy "Hol vagy már?".
Hát ennyit a készülődésről, ami egyébként annyira jól sikerült, hogy rögtön a 7-es buszon leszólított egy feka pasi, majd a Márc. 15. tér felé Juszuf is, aki mindenképpen el akart vinni kávézni, miközben az járt a fejemben, hogy "All right, hogy tetszem neked, mert azon dolgoztam 2 órát, hogy ez így legyen, de nem hagynál már békén, vazze? Minden erőmmel azon dolgozom, hogy non-verbális kommunikációval közöljem veled, hogy: Neeeeeeeeeeeeeem! Lehet, hogy inkább bunkónak kellene lennem, és hozzá sem kellene szólnom? Vagy ordítsam le a fejét?". Mert a Juszufokat nem annyira bírjuk. Meg a fekákat sem, mert belemásznak az ember arcába, és olyan szinten rámenősek, hogy tényleg le kell ordítani a fejüket, hogy megértsék, hogy "Neeeeeeeeeeeeeeeeeeem akarooooooooooooooooom!", és ez nem faji megkülönböztetés, csak negatív tapasztalat. Persze nincs ideális megoldás, mert a másik véglet sem jó, amikor küzdened kell, hogy az, akivel már órák óta szemezel, mozduljon már meg. Nem egyértelmű?
Az esti parti egyébként nagyon jó volt, de ez egy másik poszt egy másik helyen. Sikerült hazaérnem negyed 7-kor, amikor a szomszédom éppen kávézgatva ácsorgott az ajtajában. Ő MÁR ébren volt. Most pedig jó lenne bekucorodni egy hatalmas fotelba valahol egy hatalmas, kövér, édes tejeskávé mellé, ahol kellemes, amolyan vasárnapi punnyadós, nyugis zene szól!

A mai napról

Most, hogy kiderült, hogy mindegy, hogy mikor érek oda az éjszakai rendezvényre, ahol hajnalban biztosan lesz Kylie Minogue karaoke-parti meleg közreműködéssel (ásunpiszonlaki), le is írom gyorsan, hogy mi volt ma.
R. isteni rakottkrumplit készített a maradék 5 kg pucolt-krumpli egy részéből (merthogy holnapra kell a maradék krumplis tészának), amit jól behabzsoltunk, én spec 2 tányérral is ettem 1 helyett (a L pedig jól utánfűszerezte egy kiskanálnyi őröltborssal), aztán volt punnyadás, meg olyan, mint régen, ami nagyon jól esett, mert már hiányzott, R meg jól felvette a Vérzokniját, aztán volt R-rel a Praktikerben Kínzó vásárlás, aminek a csomagolásáról lefelejtették a vesszőket, de mi tudjuk, hogy ez az igazi márkanév. Történt olyan is, hogy két taxi vállalatot hívtunk fel, hogy ugyan vigyen már minket haza a 2 méteres "deszkáim"-mal (ami egyébként polclap), de azt mondták, hogy nincs kocsijuk, úgyhogy R hősiesen hazahozta két kezével a villamoson (ezzel tényleg bebizonyította, hogy hős, mert amikor belefeküdt a pocsolyába, hogy ne legyen vizes a lábam, akkor még nem hittem el neki - pláne, hogy nem is pocsolya volt, hanem hó). Egyébként nagyon hálás vagyok neki, mert ezt egyedül nem tudtam volna megcsinálni, de azért annyira nem mutattam ki, inkább közben azzal ijesztgettem, hogy ha leteszi a sárba, akkor ráuszítom a Vérzokniját, ami biztosan darabokra tépi, úgyhogy nem merte. (És egyébként ezt csak azért írom le, hogy majd jól meg tudja mutatni ezt a posztot a leendő csajainak, hogy ő ilyet is tud és büszkén verhesse a mellkasát.)
A fejfájásom pedig hajnali 5-re el is múlt egy Tesco-s paracetamol és egy normális fájdalomcsillapító hatására.
Ja, és az is kiderült, hogy a nem-Heni lehet, hogy tényleg nem a nem-Heni volt.
Most pedig megyek, hogy bombajó csajnak öltözzek a meleg pasiknak, mert annak sok értelme van.
Na jó, írok még egy posztot, mert pár napja megint ez van.

Életem elérkezett abba a szakaszba, amikor már nem megyek ki az utcára smink nélkül, és a krémeken, amiket veszek fontos szó lett a "ránctalanító". Hihihihihi.
Sosem gondoltam, hogy ilyen is lesz egyszer.
Hihihihi.
Még szerencse, hogy a lelkemet nem kell hidratálni. Az ugyanolyan bolond, mint tizenévesen. Csak esetleg gondolatban és nem tettekben. Ennyi változott az évek során.

Azt álmodtam, hogy milyen jó lenne egyszer a Frankhegy tetején ülni éjszaka egy felfújhatós kanapén a minusz tízben, hóesésben, nyakig meleg hálózsákban, forralt bort inni, könyből felolvasni és közben bámulni a földi csillagok sorait.
És ezt még ébren álmodtam.
És aztán felébredtem, kinéztem az ablakon, és még elkaptam a hóesés utolsó perceit.

A tegnap esti parti nem sikerült olyanra, mint a tegnapelőtti, de ez maximálisan az én hibám. Merthogy hogy lehet valaki olyan amatőr, hogy miután egész nap másnaposan fetrengett az ágyban a nagyon durva fejfájástól szenvedve, nem visz magával Tesco-s paracetamolt! Az történt ugyanis, hogy az enyhe gyomorégésig leépült másnaposság -nyilvánvalóan a sejtmemóriának köszönhetően - kb. a második korty meggybornál ismét durva fejfásába torkollt, ami aztán ... némi torzulást idézett elő az arcomon, és ez grimasz véletlenül sem a mosolyra húzódó száj volt.
Ezt meg is kaptam jól az arcomba búcsúzáskor, hogy megvető az arckifejezésem. Úgy tűnik ilyenné változik a kisagyamból a bal szememig húzódó éles fájdalom. Csak megtippelni tudom, hogy hány sejtkapcsolat szakadt meg a két nap alatt. Node sebaj, holnap is hivatalos vagyok egy karácsony előtti "jó'basszunk be partira". Jó lesz. Az agysejteimet pedig egyperces néma tiszteletadással búcsúztatom már előre is.
Jó lesz!
A friss levegő azért jót tett. Az éjszakai buszon bele is süppedtem Norah Jones-ba, úgyhogy szeptemberi tompa napfényben bandukoltam a Városligetben sűrűn hulló sárga falevelek között, és még egy kedves mosolyt is kaptam az ajtóban álló fiútól, ami fehér gyöngyként landolt a szívem közepén. Jó volt!
Szeretnék most ilyen Norah Jones lenni, festett házban lakni, festett virágok között, vessző pecabotot lógatva a vízbe, s közben ülni egy olyan padon, amiről nem ér le a lábam és himbálni, mert az olyan jó dolog.

Vannak dolgok, amiket szívesen elkerülnék, de úgy tűnik nem lehet. Úgy tűnik vannak feladatok, amik elől nincs menekülés bármennyire is szeretném, bármennyire nem szeretnék szembesülni.
Köszi.

Nagyon kellemetlen fél 11-kor arra ébredni, hogy még mindig részeg vagy. Pláne, ha tudod, hogy rögtön ébredés után tíz perccel ezt fejfájás és gyomorégés követi majd. És mégrosszabb, hogy nincs itthon se kenyér, se tej. Ergó, le kellene menni vásárolni, de mivel nem vagyok a helyi alkoholista klubnak tagja, kissé kényelmetlennek érzem, hogy részegen essek be a legközelebbi boltocskába (nem mintha bárkinek is feltűnne). Ráadásul még izomlázam is van.
Hej de szép az élet! És ilyenkor örülök, hogy anno, amikor hazajöttem, nem dobtam ki a Tesco-s Paracetamolt (mert Angliában ilyen is van), úgyhogy legalább gyógyszertárba nem kell mennem.
Egyébként a tegnap estéről annyit, hogy volt a Fonóban tibeti "parti" dijeridoo-val, ami ősi tibeti hangszer (szerintem most tök érthető, hogy rosszmájú vagyok egy részeges este után), viszont nagyon élvezetes, meg kellemes baráti társalgás, aminek nagyon örültem, soktejes tea mellett, aztán oxigénmentes butta barlang, amit csak alkohol mellett lehet kibírni, nem pedig élvezni, aztán Vittulában befejezés, Lemon-masszázs és elájulás.
Megérte-nemértemeg mérleget nem vonok most, mert tényleg nagyon szarul vagyok.

Tutu szavaival élve: Flyingnak lenni most nagyon rossz.

Escape

Épp most (na jó, tegnap este) szabadultam a legújabb sorozat szorításából, úgyhogy kb. úgy érzem magam, mint aki KingKong karmai közül szabadult, de jó. KingKongnak selymes bundája is lehet, ha úgy akarod.
Tehát elfogytak már a középkategóriás filmek ezért a szupertrendi sorozatokhoz kellett menekülnöm szórakoztatásért, amik híresek a nagyon jó casting-ról, mert tele vannak szuperjóképű pasikkal és bombázó csajszikkal, meg pálmafákkal és a halálból visszahozott oldtimerekkel néha. Kivéve persze a Supernatural-t, mert ott leginkább a halál és a szürkeség az úr, dehát azért még ott is csinosak a kísértetlányok egytől-egyig. Nincs egyetlen steak-en felhízlalt pongyolás háziasszony-kísértet sem. Hogy miért? Nyilvánvaló, hogy a steak-en felhízlalt pongyolás háziasszonyok nyugodtan halnak meg. (Valószínűleg a steak az oka, és nem a pongyola.) Amit viszont ki akartam emelni, hogy: Fiúk, aki a szürke arcú, dohos lehelletű, csini bombázókra izgul, feltétlenül nézze meg a Supernatural-t! (Biztos vagyok benne, hogy az ismerőseim között van egy-két ilyen beteg elme. Hehe.)
Én pedig megmaradok a Heroes-nál, mert hála a gondos castingnak szerelmes is lettem három férfiszereplőbe, és szidom az írósztrájkot, mert rövid lett a második évad. Hehehe. És persze azt sem bánnám, hogyha végre kinyírná valaki a Sylert, mert nagyon idegesít, hogy a jóképű szuperhősök életéért kell minden részben aggódnom.
Mostanában így telnek a napjaim. Beragadtam a monitorom és a székem közé, antiszociális vagyok, nem kommunikálok csak e-mail-ben, vagy úgy sem, és sokszor még az SMS-ekre sem válaszolok. Hiába, ilyen ez a szerelem. Hehe.
Az érkezés utáni aktív egy hetet három hét passzív semmittevéssel jutalmaztam. Persze volt olyan négy nap, amit kint töltöttem a lakásból, miután rájöttem, hogy annyira nincs is hideg. Voltam pl. kirándulni, meg nagy-bevásárolni, meg volt nálam a "a", akit évezredek óta nem láttam, meg fodrászhoz is eljutottam, meg a Tesco-ba párszor, ahol érdekes megállapításokat tettem a vásárlói szokásokról. Megállapítottam többek közt azt is, hogy a Tesco gazdaságos nem mindig a legolcsóbb, ill. ha nem lenne annyira gagyi a csomagolás, akkor valószínűleg nem gondolná azt mindenki, hogy a Tesco gazdaságos mennyire gagyi, minthogy Angliában pl. a Tesco-s cuccok egyáltalán nem számítanak annyira gagyinak. Nem lehet persze azt mondani rájuk, hogy trendi, de első ránézésre nem biztos, hogy ilyen élesen meg lehet különböztetni a Tesco-s termékeket.
Ezenfelül meg kellett állapítanom, hogy valószínűleg a fodrászok és én két különböző nyelvet beszélünk, meg hogy a székelykáposzta nagyon finom dolog.
Aztán történt olyan is, hogy a volt munkahelyem felajánlott egy lehetőséget januártól, amit tök szívesen csinálnék, mert érdekel, meg azért is, mert tök jó tapasztalat lenne, meg azért is, mert úgy érezném, hogy segítek. Egy probléma van vele, hogy az örökös szülők-elleni dacot kellene leküzdenem, amin dolgozom.
Egyébként pedig a szociális életem az utóbbi két napban meredeken ível felfelé.
Holnap pedig tibeti ambient party-ra megyünk, ami biztosan nagyon érdekes lesz, úgyhogy gyertek ti is. ;)

Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e megszerezni a Supernatural első évadját.
Ja, egyébként pedig egyetek sok füstölt-főtt császárszalonnát! Jót tesz a fogaknak!

Azt kell hogy mondjam, hogy a Tesco-ban vásárolni nem olyan nagy élvezet, viszont a "helyi" kisboltoknál jóval nagyobb választék van, és fontos lisztforrássá is vált számomra, amióta sajátkészítésű kenyéren élek. (Egyébként szenzációs kenyereket sütök. Leginkább magos-rozsosat, de a legutóbbi spenótos-rozsos sem volt kutya. A legközelebbi gesztenyés kalácsról már nem is beszélve!)
Ezentúl rátaláltam a kínai tengerifű salátára, ami sajnos a múlt héttől kezdve étkezésem elengedhetetlen része kell hogy legyen, mert annyira nagyon jó. Kis zacsiban árulják nagyon büdös halfűszerrel és egy kis csomag chillis olajjal. Irgalmatlan jó! Az is megfordult ma a fejemben, hogy holnap kimegyek a Bp. Chinatown-ba, mert ott biztosan van valami olcsóbb forrás a beszerzéséhez, úgyhogy akár több kilót is vehetek egyszerre, hogy hétvégére egy halom tengerifüves zacskó közepén üldögélhessek elégedett napközis fejjel.
Persze tudom, hogy a zacskós gyorskaja nem a legjobb minőség és nem tükrözi hűen a kínai konyha remekeit, de nagyjából képbe kerültem, hogy mennyire katasztrofálisan rosszak lehetnek a kínai éttermek, ha már a zacskós cucc is sokkal finomabb.
Na jó, mára ennyit.
Ahogy elnézem lassan átalakulok gasztro-bloggá. Hehe.

Volt ma vadász-kritika, szarvas-nézés, Prédikálószék majdnem, de csak Hubertus 1961 teraszán ücsörgés, meg 12 km oda-vissza, aztán meg Kisrigó vendéglő, csészéből kiöntött csontleves, amilyet kb. 20 éve nem láttam már, meg székelykáposzta, meg hoztam haza a növényeimnek friss földet (a talpamon, meg a nadrágom szárán).
Most pedig fáradt Portishead-Alien és Pearl van, mert az szép és nem érfelvágós, meg hibiszkuszos-narancsos organic fekete tea van és békés, nyugodt világ.
Ezért érdemes élni. ;D

Lett kuki.
fahéjas, narancsos, gyömbéres mandulával. És nem égett oda.
de nem lett az igazi. Talán a liszt miatt.
Talán nem.

Ja, egyébként azóta sem volt kuki sütés.
És nem bírok megenni fél kiló spenótot, hiába Popeye.
És a nyakam is beállt, úgyhogy most hátközéptől tarkóig nem mozog, nem forog, csak nyikorog.
Jó napom lesz.

Top 5

all right, elérkezett a Top 5 film felsorolásának:
1. Breakfast on Pluto
2. Death at the Funeral
3. The Last King of Scotland
4. Knocked Up
5. Stranger Than Fiction

Eltűntem

Szóval tegnap azt álmodtam 11 és fél 3 között, hogy egy különböző feladványokkal teli szigeten bolyongok a megoldást keresve, kerülgetem a hatalmas leveleket, meg liánokat, meg stb.
Azt hiszem nem kellett volna megnézni a Lost 3 évadját kb. 6 nap alatt, naponta 6-8 részt elfogyasztva. Teljesen beégette magát az agyamba. Még a Jack-be is szerelmes lettem.
Aztán persze már nem, mert tegnap megérkezett a Fountain a gépemre kb. hajnali 2-kor, úgyhogy miután küzdöttem kb. másfél órán keresztül az elalvással és nem sikerült, belenéztem.
Láttam már, csak egy fokkal rosszebb minőségben. Szóval belenéztem, és megállapítottam, hogy a Hugh Jackman még mindig annyira non plus ultra, hogy ...
Na mindegy. Ma ismét kuki sütés lesz. Aszt hiszem sütőtökös fahéjas micsodás. Talán most sikerül eltalálni a nagyon régi, ámde annál aranyosabb sütőn a 200 fokot.

Magyaros cookie (ejtsd: kuki)

Ma hosszas bevásárlás után fél 11-kor, este nekiálltam életem első cookie-ját elkészíteni.
Igazi profi vagyok! Fél órás kevergetés, mixelgetés után létrehoztam az igazi magyaros hamuban(vá) sült cookie-t.
Zokogtam a nevetéstől, amikor megláttam. Még a sütőpapír is elégett.
Mennyire jó, hogy a magyar háztartásokban nincs tűzjelző!



Az igazi vicc pedig, hogy a belseje meg sem sült igazán. Hihihihi.

Kóbászt eszek, ropog a fogam alatt,
Nem jöttél el, neked a csak helye maradt ...

Hihihihi.
Vettem isteni császárszalonnát is, meg fél kiló spenótot, meg még négy más szatyornyi dolgot, holott csak egy hosszabbítóért, meg egy elosztóért mentem. És a végén örültem, hogy nem vettem meg a nyomtatót is, különben taxit kellett volna hívnom a hazamenetelhez. Így csak a troliig kellett elküzdenem magam. Egyébként megérte! Imádnivaló dolog a szárazkóbász. Hihi.
A képeket is felraktam a Flickr-re, aminek nagyon örülök, bár csak a privát kategóriába, úgyhogy csak Flickr accounttal lehet megnézni.
Egyébként pedig Toto Cotugno-t, Gianni Morandi-t, meg Celentano-t hallgatok.
Very funny.

Eddig káosz teremtés volt, mostantól pedig rendrakás.
Kint is, bent is. Még a régi gépemet is összeraktam, és rámtörtek a régi emlékek.
A következő az lesz, hogy készítek egy fényképes naplót. Jó muri lesz. Hehehe.

Check this out!

Ezt itt abszolút megéltem: Mad Hatter remekel.
Köszönöm!

Időről időre erőteljes késztetést érzek arra, hogy bizonyos hidakat, kapcsolatokat felégessek magam mögött menthetetlenül és visszafordíthatatlanul. És ilyenkor bántok. Nem azért bántok, mert akarok, hanem azért, mert vannak dolgok, amik zavarnak, fájnak, de valahogy úgy érzem, hogy nem mondhatom el, nem kommunikálhatom őket és olyanná válnak, mint egy ottmaradt tüske, és szúr, zavar, néha pedig kifejezetten fáj. És ilyenkor bántok. Van, amikor akkor bántok, amikor a másik a legsebezhetőbb, és ezzel robbannak a hidak, és összedőlnek.
Sajnálom. Tényleg. Mégis azt érzem, hogy robbantanom kell, és néha rosszindulatú megjegyzéseket kell tennem.

Érkezés után

Szóval hiába volt a kellemetlenség a jegy hiánya miatt, no meg egy kis megdöbbenés a buszjegy ára miatt, a villamoson ért az első nagyon kellemes meglepetés, amikor egy lány megkérdezte, hogy segítsen-e levinni a bőröndömet a villamosról. Tényleg meglepődtem. Egyrészt, mert anyira nem volt nehéz, volt kereke is, másrészt mert erre aztán tényleg nem számítottam. Valaki tényleg a segítségét ajánlotta? Juhéé! Jó helyen vagyok.
Aztán végigbaktattam az ezerszer megjárt útvonalamon a Blahától hazáig, rámosolyogtam a videotékára és gondolatban megígértem, hogy hamarosan jövök és befizetem a félévi tagságit, majd be a lakásba, ahol szomorúan konstatáltam, hogy minden evőeszközöm és tányérom, edényem a kisszobába van bezárva, aminek nincs nálam a kulcsa. Úgyhogy elindultam kulcs-üldözőbe az E-be, majd találkoztam R-rel, meg egy másik R-rel, az E-ből hazaszállítottuk a bazinagy másik bőröndömet, és este már sikerült a hatalmas kupleráj kellős közepén a kanapén aludni, mert az ágyam közelébe még nem sikerült eljutni. Hehehe.
Egy dologra viszont nagyon jó volt Anglia. A szaros, koszos, mini szobák után egyszerűen imádtam a neméppen napsütéses, ámde "nagy" lakásomat. Hehehe.
Az elmúlt hetemet pedig azzal töltöttem, hogy Praktier-be jártam, polcokat vettem, meg dekopírfűrészt, meg csavarokat, meg polctartókat, aztán meg fúrtam-faragtam-fűrészeltem, 4-szer takarítottam, port töröltem, porszívóztam mindent, de egyszer még biztosan kell, meg vakaróztam a macskaszőr miatt, amit az albérlő itthagyott, úgyhogy úgy tűnik, hogy az enyhe porallergiám mellé sikerült időközben egy enyhe macskaszőr allergiát is összeszednem, meg mostam-mostam-mostam.
Mit mondjak? Egész tevékeny hetem volt, és büszke is vagyok magamra nagyon. Nem vagyok ugyan egy mesterember, de lehet, hogy előző életemben asztalos is voltam. Hehehe.
Most pedig vissza a magyar drámákhoz és történésekhez.

Standard mondatok és szituációk között éljük az életünket.
Szerelmi kapcsolatokban ilyen standard mondat a "Legyünk inkább barátok", illetve a "Jó veled, de most nem szeretnék komolyabb kapcsolatot". És persze ezek azok a mondatok, amik akkor csapnak pofán, amikor a legkevésbbé számítasz rá.
De ez most nem az én sztorim. Helyesebben egy kicsit az enyém is, de én most inkább csak mosolygok. Mennyire sematikus az életünk!

Indulás előtt

Indulás előtt

Régóta készülök már leírni, hogy mi is történt velem az utolsó héten, illetve azután, meg most. Persze ez egyre nehezebb lesz az idővel. Szóval az utolsó előtti héten kirándultam egyet Winchesterbe, ami gyönyörű hely, romantikus, kellemes, nyugodt, lassú, Jane Austin-os, patakos, hattyús, parkos, szerelmes hely. Most, hogy visszanéztem a fotókat, igazán sajnálom, hogy nem készítettem több képet. Brühühü.
És azt hiszem ez a kis túra volt az utolsó élvezetes dolog, ami történt velem Angliában. A következő héten már csak visszafelé számoltam a napokat, vágtam a centit és túléltem. Leginkább. Arról álmodoztam, hogy milyen lesz majd itthon, hogy miket fogok csinálni, enni inni, vásárolni stb. Egyáltalán nem voltam ott. Hál'Istennek az eredeti terveknek megfelelően sikerült felmondanom, majd gyorsan le is foglaltam a repjegyemet (meglepetésszerűen 10.-ére, a névnapomra). Az utolsó két napban alig aludtam, körbe látogattam a régi ismerősöket, kollégákat, kunyiztam kb. kétszáz képet, kértem és adtam e-mail címeket (amikre azóta sem írtam), búcsúzkodtam és örültem, hogy mostmár tényleg csak pár nap van.
Pénteken bementem a Zafiba, megbeszéltem Bennel, hogy a kilépő papírjaimat adja oda Jo-nak, majd ő intézi a továbbiakat. Ben azzal fogadott, hogy sajnos csak a jövő héten kaphatom meg a szabadságra jutó pénzemet, amire nem is számítottam, úgyhogy gazdagodtam még pár fillérrel, ami elég nagy örömet okozott. Hehehe.
Volt még pár beszélgetésünk Knuttal, meg sörözés, meg CubaLibrézés, meg "Hidd el Knut, hogy egyáltalán nem fog hiányozni." mondat, aztán összepakolás, majd erős szelektálás, és pakolás ismét, cipő kidobás (nem tudom, hogy miért, de az olaszországi szezon végén is kidobtam a cipőmet, és valahogy erős késztetést éreztem, hogy készítsek róla egy fotót. Most is ez történt. Ez az a cipő, amelyben lehúztam 7 hónap vándorlást a placcon. Hehehehe.), majd újabb szelektálás és pakolás, kétségbeesés, hogy nem fér be, majd szombat reggel rohanás a reptérre, ott újabb táska vásárlás, mert csak egy kézipoggyász, ugye, cucc belegyömöszölés, kerengés a tranzitban, ill. vásárlás, beszállás, repülés, repülés, repülés.
Landolás Apuhegyen, ami furcsamód nem volt olyan eufórikus, aztán rá kellett ébrednem, hogy nagy hiba volt senkinek sem szólni, hogy jöjjön ki elém, mert csupán 230 Ft-om maradt az előző útból, ami Kőbánya-Kispestig sem elég, merthogy a sofőrnél megvásárolt jegy 300 Ft lett. Jaj, gondoltam, felrémlett előttem a kegyetlen-könyörtelen ellenőr képe, de úgy gondoltam, hogy talán valahogy ki tudom magam valahogy dumálni. Gondolatban végigvettem az összes indokomat, és cáfolatait, hogy mit fogok mondani és mit fog mondani ő, és úgy döntöttem, hogy biztosan lesz legalább egy mondatom, amire nem fog tudni mit mondani és elenged. Ugyanez történt Kőbánya-Kispesten, ahol a jegypénztár zárva volt, sem egy pénzváltó, sem egy ATM nem volt a környéken, hogy pénzt szerezzek jegyre, csupán egy jegyautomata. Be is dobtam lelkiismeretesen 180 Ft-ot, gondolva, hogy a szakaszjegy majd bizonyítja jóindulatomat, és igazolja a mesémet, miszerint sajna nem bírtam pénzhez jutni. A Ferenc körúti megállóban már elgondolkoztam, hogy vajh' merre lehet egy ATM, de aztán gyorsan félre söpörtem a gondolatot, mondván, hogy "Ha eddig megúsztam, ezután sem lehet nagy baj. Különbenis tömve van a villamos. Ilyenkor soha nincsenek ellenőrök." Ezután becsúszott egy megjegyzés az első hónapokból Brightonban, amikor találkoztam egy spanyol sráccal, Sam egyik haverjával, aki nagy lelkesedéssel beszélt Budapestről, meg hogy milyen kurvajó, hogy a budapesti tömegközlekedés ingyenes. Először csak nem értettem, majd egy nagyon jót kacagtam rajta. Hát igen. Budapest.

Folyt. köv.

Winchesteri kalandtúra

Ilyenek vannak a winchesteri katedrális falán. Minden bizonnyal a lelkes hívők tették fel a falra a püspököt vagy pápát vagy mi a szösz.
Biztos nagyon rossz beszédeket mondhatott!

Az arcomba vágott magyar valóság váljék ünnepnappá!

Szóval hazaértem. Hivatalosan csak most, mármint számomra hivatalosan, mert a mai nappal tudom elmondani, hogy visszaköltöztem a lakásomba. Valójában már 10.-én sikerült megérkeznem Ferihegyre, de azóta csak fúrtam-faragtam, pácoltam, lakkoztam, rendezkedtem, meg ilyesmi, és meg kell hogy mondjam, hogy isten-király vagyok!
Na jó, valószínűleg nem voltam előző életemben asztalos, de ... tényleg nagyon büszke vagyok! Persze a hajamból is páclé folyik, meg faforgács, de a takarítás nagy részén már túlvagyok.
A cím azért, mert a névnapomon éreztem nem kicsit nyűgösen.
Folyt. köv.

Holnap 5-re otthon leszek.
De jó lesz! (vagy 2 napig. hehehe)

Hazatérő üzenet

Üzenem mindenkinek, de legfőképpen a papámnak, hogy olyan hamar megyek haza, amilyen hamar csak tudok.
Most meglehetősen szenvedős vagyok, mert már nincs mit csinálnom, a várost már unásig ismerem, úgyhogy nagyon uncsi az életem most. Bruhuhuhuuhu.
Na sebaj, lesz ez máshogy is!

1O.-én névnapom van. Bulizunk? Hehehe.

Állítsátok már meg! Ki akarok szállni!

Szóval ma volt az utolsó napom, úgyhogy most egy kicsit fellélegezhetek.
Meg persze dilemmázhatok világba. Az útlevelemet persze jól hazaküldtem minden csomagommal, úgyhogy Új-Zéland egyenlőre ugrott. Én meg jól sírok, hogy hogy a fenébe lehettem ennyire BénaBéla.
Szóval az elmúlt héten végre elég keveset dolgoztam, elmentem Winchesterbe, megnéztem az angol gótika remekének a kevésbbé érdekes részét, meg Jane Austen utolsó napjainak házát, meg sétáltam nagyot, és meg kell állapítanom, hogy Winchester nagyon szép város. Még úgy is, hogy a katedrális felét az orrom előtt zárták be, merthogy temetésre készültek. A legszebb, hogy a városon keresztül fut egy patak, amire simán ráépítkeztek, úgyhogy néha a házak között bukkanfel egy-egy parkban, hogy aztán megint eltűnjön. Igazán kellemes. Meg megnyugtató. Meg romantikus. Hirtelen megértettem Jane Austent. Van még egy nagyon régi főiskolaépület, ami sajnos be volt zárva (szintén), de a parkjában (mert a hatalmas falakon belül még ez is elfér) ősrégi platánsor mellett zöldellt a focipálya. Nagyon komoly volt. És persze ez egy kőből épült "vár" mellett. Na jó, ezt most nem fogom tudni visszaadni igazán, de majd egyszer talán a képeket is felteszem. Már amennyit sikerült. :D Mindenesetre aki erre jár, annak kötelező! Ha romantikus alkat, akkor meg pláne.
Egyébként a múlt heti feszültségemet az is fokozta, hogy a szobába beköltözött plussz két szanaszét spanyol lány, úgyhogy a reggeli fogmosáshoz úgy kellett keresztülgázolnom a cuccaikon. Kicsit kivoltam. Szerencsére tegnap átköltöztek egy másik szobába, úgyhogy most nyugi van. Így viszont saját bőrömön tapasztalhattam meg a túlnépesedés negatív pszihikai hatásait. Első ilyen erőteljes hatás volt, hogy képes lettem volna elharapni bárkinek a torkát az első rossz szó után.
Többek között ezért sem írtam.
Mi történt még? Túléltem a hetet a Zafiban és nagyon örültem, amikor szerdán odajött Ben, és elmesélte, hogy mivel megváltoztatták a rendszert, maradhatok még egy hetet minimálbéren, vagy elmehetek. Majdhogynem hangosan az arcába nevettem, és azon gondolkoztam, hogy térdre esek előtte és könyörgő hangon kérni fogom, hogy hagy dolgozzak már nekik ingyen! Sőt, szeretnék mosogató lenni délelőtt és felszolgáló este, mert annyira elhivatott vagyok a cég felé, és mert annyit segítettek és ösztönöztek és mert megfizettek eddig is tisztességesen.
Persze ehelyett elárultam neki, hogy alig várom, hogy kitegyem innen a lábam (és vissza se nézzek-ezt pedig csak gondoltam). Erre azt mondta, hogy ő egy kcsit félt attól, hogy el leszek keseredve, és maradni akarok. Hát erre aztán már tényleg semmit nem tudtam mondani. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire hülyének tudják nézni az embert. Nekem pl. anno simán bebizonyították, hogy a brutto heti x-8O mennyivel több, mint a brutto heti x. Merthogy meg akarták emelni a fizetésemet. Először nem hittem a fülemnek. Aztán alig akartam elhinni, hogy ennyire nagyon hülyének néznek.
Na mindegy, a Zafiban most mindenki nagyon happy, mert bebizonyították a srácoknak, hogy a bevétel 1O%-ával mennyire jól fognak majd járni a minimálbérük helyett. Én meg elárultam nekik, hogy eddig a bevétel 4O%-át költöttük a fizetésekre. Hehehehe.
Szegények simán dolgoznak 5O órákat, és most mégcsak a minimálbért sem fogják megkapni óránként. És persze azt gondolják, hogy a következő 2 hét csak próba lesz, és ha nem jó nekik, akkor majd visszaállíthatják a rendszert. Hihihihííííííí!
Szóval ez a sztori. Ja, és ezek után az egyik résztulaj megkérdezi, hogy most nyitnak egy új éttermet valahol Istentudjaholfalván, és nincs-e kedvem oda menni dolgozni. Szóval nem tudom. Szerintem ha elég hülye vagyok, ha elhiszem, hogy x-8O több, mint x, akkor biztosan. Baromi nagy kedvem van.
Hát hiába na, baloldali közlekedés, a kapcsolók is fordítva működnek, úgyhogy lehet, hogy az x-8O több, mint az x, én pedig Alice lettem Tükörországban.
Na jó, mára ennyi, holnaptól pedig egy kis regenerálódás után shoppingolás következik, vagy egy kis vonatozás vagy a fene tudja.
Csókoltatom a Világot!
Igazán elkezdhetne már a Föld egy kicsit visszafelé forogni! Jót tenne az a tíz év súlytalanság.

talaltam jegyet Uj-Zelandra £ 650-ert, es most bajban vagyok, hogy menjek-e vagy ne.
Jaj.

Jelentem jol vagyok, most eppen van net az irodaban,
12-tol nem dolgozom ezen a helyen, lehet, hogy megyek haza 13-an,
azert nem irok, mert nincs netem, amikor meg van, akkor allva, kenyelmetlen kreativkodni, egyebkent meg nincsen semmi velem, csak dolgozom, meg voltam Winchesterben, ennyi.
Majd irok egy osszegzot az elmult par hetemrol, mihelyst lesz kedvem, inkspiraciom es idom ra.
Sorry ezert.
Csokoltatok mindenkit!
A papamat is. Ez a mail, amit megigertem. Bocsi ezert is!

November tizenkilencedikével felmondtam, de ne kérdezzétek meg, hogy utána mi lesz, mert zűr van a fejemben és nemtom. Ha most látnátok, akor egy elkettyent gyerekfejet látnátok a fejem helyén. Hehehe.
Egyébként találtam Internetet az ablakban.
Még mindig backpack vagy bagpack vagy mi a szösz van furi emberekkel, meg önátértékelés, meg tanulságlevonósdi, amit majd jól megírok. Meg furcsa, de asszem valahol augusztus környékén elhagytam a józan eszemet, de örömmel jelentem, hogy má kezdem megtalálni! Persze a következő lépésről még mindig nincs elképzelésem, de ez nem olyan nagy baj, tekintve, hogy van még három hetem arra, hogy kitaláljam.
Most Réka el balra, megy dolgozni.
Adios!

Szoval nincs nagy szobam, nincs boldogsagom, a borondomet sem sikerult hazavitetni eddig, bar remelem, hogy ez hamarosan megoldodik, es bekoltoztem egy Backpackerbe.
Ismet hobbicsoves vagyok. Hehehe.
Ja, es nincs ingyen-netem sem.
Ennyi. Szep az elet!

:,(

Ó mennyire szar ez így!
Tényleg sajnálom, hogy nem sikerült hazamenni! Igazán!
Egyébként Rali, jöhetsz! A Meroving nem házas, hanem meleg. :D
Ez az én formám.
A másik hír, hogy holnap megyek megnézni egy szobát, és ha jó, akkor jöhettek meglátogatni, mert állítólag tök jó nagy, úgyhogy ti is elfértek!

Tudom, hogy szivatlak titeket a hazamenetellel, de most sem.
Tegnap sikeresen lekestuk a buszt, ugyhogy ugrott a penz, az utazas, meg a miaszosz is.
Ennyi. Most megyek szobat keresni.
Csok!

Minden egyes költözésnél az a történet, hogy szépen rendszerben elkezdem összepakolni a cuccokat, de csak úgy lazán, nem bezsúfolva, mondván, hogy nincs sok cuccom. Aztán az egész mindig úgy végződik, hogy van két-három-négy szatyor (mindig csak annyi, amennyit már nem tudok együtt elcipelni) tele kacatokkal, mert ez is kimaradt, meg az is kell még, meg amarra sem gondoltam, meg bakker, még ez is, no meg ezt hova teszem.
Most is ez van. Nem értem. Azt gondolhatnám, hogy az elmúlt tíz évben költöztem már annyiszor, hogy lehetne már rutinom ebben a dologban.
Arrrrgggggggghhh.

Mostmár biztos, hogy megyek haza, és az is biztos, hogy földi járművel és nem égivel. Az nem biztos, hogy szerdán idulunk, de szerintem igen.
Vettem egy akkora bőröndöt, hogy simán beleférek ülve, és lehet vele harcolni az utakon. Milyen jó is ez!
És az a pláne, hogy nem fért bele mindenem.
Ha minden úgy sikerül, ahogy kitaláltam, akkor csütörtökön sörözünk!
Az otthonlét rövid lesz, de élvezetteli, és utána nemsokára megint otthon, de akkor már hosszabb időre (szerintem. A dolgok jelenlegi állása szerint. Azt hiszem. Vagy mi a szösz.)

Tudom én, tudom.
Nemkitartó vagyok, zavarodott tudatállapotú, meg a szamszárában elkeseredetten kerengő.
És ez így is van.

Volt ma Bridget Jones kétszer, meg félig Pink Floyd-The Wall, meg alvás, sok. Volt még felmondólevél megfogalmazás, de még oda nem adás, meg gondolkodás, hogy a hétfői buszra tudunk-e még foglalni helyet, meg összepakolás, meg hétfőn lesz vagy költözés vagy utazás. Nagy bőrönddel.
Most meg megyek príma török csibeburgert enni, meg Fun with dick and Jane-t nézni mégegyszer.
Egyetlen hátránya lesz annak, ha hétfőn haza, hogy nem lesz időm jól bevásárolni.

Ma ettem osztrigát. Életemben először.
Kettőt.
Végig az járt az eszemben, hogy vazze, ez élő. Ez nem jó.
Úgyhogy a második végén majdnem dobtam egy taccsot.
Az osztriga nem lesz a kedvenc ételem.
Egyenlőre.

The Fountain

Nem tudom, hogy miért hanyagolok szenzációs filmeket. Megvan már kb. egy fél éve, kétszer elaludtam rajta, mert nem értettem, és most, amikor végre megszereztem hozzá a feliratot, és megértettem ... hát hú vazze!
Meg kell szereznem normális minőségben is.
Szóval ez volt ma.

Édes álom

Ma Willy Wonka és a csokigyár vagy mi a szösz az estimese és annyira hálás vagyok magamnak, hogy tegnap vásároltam egy doboz nutellát, mert így legalább nem csorog a nyálam, plusz láttam benne gyermekkorom málnás cukorkáját. Ez mennyire király!

Bloody Monday

Ma dolgoztam sokat, aztán pedig lementem a partra. Megnéztem Jézust, amint egy láthatatlan szörfdeszkán állva tréningezi magát az utolsó nagy szökésre Brightonból, és evez a West Pier felé, aztán vissza; meg a szuicid turistákat, akik tudatlanul elővették az uzsonnájukat a sirályok szeme láttára. Persze az öldöklést már nem vártam meg, de azt még láttam, ahogyan ártatlanul mosolyogva nézik a köréjük gyülekező sirályokat, amik egyre többen és többen voltak ... és vártak, ... mereven bámulva a szendvicsre. Nem hallottak ezek még Hitchkokról (vagy hogy írják)! Láttam még egy ősz hajú rozmárt, aki a tengerparton váltott hajléktalan trendiről fürdőgatyeszra, majd berongyolt a vízbe úszni. Remélem majd a láthatatlan deszkás Jesus megmenti, amikor görcsberándulnak az izmai a hideg víztől!
Most pedig, hogy ráhangolódtam Tarantinora, jöhet a Death Proof.
Adiooooos!!

Szóval az van, hogy hazamennek. És ma búcsúztattunk és közben arra gondoltam, hogy nem lehetne, hogy én is? Nem lehetne, hogy ott tartok, hogy hallgatom a CD-t, amit már ezerszer este és közben az jár a fejemben, hogy holnapután otthon, az én ágyamban, nyugiban, otthon, otthon, otthon?
Nem lehetne, hogy nem kell egy hónapos felmondási időt kivárnom, hanem csak veszek egy szemét jegyet a gépre, vagy csak összeütöm a sarkaimat háromszor a varázscipellőben és akkor hirtelen nem itt, hanem otthon?
És lehetne-e azt, hogy a rohadék travel-bug-ot valaki vagy valami végre kiirtja a fenekemből, amitől nekem állandóan mennem kell és nincs maradásom?
És lehetne, hogy nem lennék ilyen rohadtul empatikus és élném át azt, amit ők átélnek? Hogy ne érezzem azt, hogy huszonéves vagyok és egyetemre járok és nyári munkára elmegyek külföldre új barátok és új emberek közé? És lehet, hogy szenvedek, de három hónap után hazamegyek és aztán megint iskola meg minden? És otthon meg mesélem, hogy milyen idióták között éltem-dolgoztam pár hónapig? No meg a Rózsa Presszó? És lehet, hogy ez az egész egyszercsak ne hiányozzon?
Jaj-jaj, gödör-gödör.
Kéne nekem most egy nagy ölelés, meg baráti hozzábújás, meg minden!
Meg egy kis alvás is, mert holnap megint utálni fogom az életem.

Hullámvasút van. Most éppen lent.

Szóval meglátogattam a volt kollégáimat, és kiderült, hogy széttépik magukat a VIP jegyekért a puccos helyre, úgyhogy megyünk.
Veri intereszting. Szép az életem most.
Úgy tűnik szeretnek az Istenek!

Szóval most, hogy itt állok a legújabb előléptetésem előtt, elgondolkozom. Ilyen karriert hét hónap alatt vazze ...
Üzletvezető leszek!
A jövőhéttől. Kíváncsi vagyok, hogy mennyit ér a bőröm. Hehehe.
Jah, és igen, még mindig itt vagyok. És történnek körülöttem a dolgok erősen. Üzletvezető megy, valahová máshova, én maradok, helyettes érkezik, betanítom, kb. 2 hónap, majd elmegy máshová üzletvezetőnek, aztán közben még kinevelek magamnak egy, esetleg két reliable person-t, aki majd dolgozik velem, mint üv-helyettes, illetve supervisor. Kemény, nem? Tényleg kíváncsi vagyok, hogy ez mennyit jelent nekem hetente, mert úgy tűnik, hogy ha ez így lesz, akkor majd max. karácsonykor (sem) mehetek szabira. Jó lesz.
Persze ha ügyes vagyok, és jól tanítok, akkor majd nem kell sokat dolgoznom. Mármint amikor bent vagyok. És valahol ez is egy cél. Kreálni egy csapatot, amely együtt, önmagában is képes működni, rutinokat kreálni, összeszoktatni, és tapasztalni.
Ha meg nem megy, akkor meg kirúgnak, vagy áttesznek egy másik étterembe, aztán akkor majd végre jól hazamehetek és pihenhetek.
Vagy egyébkéntis. De ez titok. Meg a jövő zenéje, meg ilyenek.

Szakál Világbajnokság

Na ez most össze-vissza-keresztbe-kasul elrendezett fotóalbum lesz, mert most inkább a tartalom, meg a para, hogy a feltöltés közben valahol megszakad.
Szöveget sem írok sokat, bár sokat elmélkedtem ezeknek az embereknek az életéről, miközben a képeket nézegettem.
A képeket egyébként Tóth-Pallós Johanna készítette, felhasználásuk a beleegyezése nélkül TILOS!!!! És ezt most kéretik tényleg komolyan venni! Légyszi!
Kommentre megadhatom az elérhetőségét annak, aki esetleg posztereket szeretne magának a kacifántos bajúszú urakról. Hehehe.

Flying T(eam) B(uilder) Springbok

Ma csapatot építettem. Rájöttem, hogy tök jó móka ez az üzletvezetősdi. És az is tök jó, hogy egy kicsit saját elképzelésemre szabhatom az embereket, akikkel dolgozom. És mindezt, mint egy mami. Mindigis tudtam, hogy sok-sok gyermekem lesz. :D
Köszönet persze Á-nak, aki tök jó mintákat adott. Annyira örülök, hogy olyan főnökeim voltak, akikből lehetett tanulni, nem pedig a hülye begyepesedett "az van, amit mondok neked (minden magyarázat nélkül persze) és pont" típusú Béna Bélák!
És persze tök jó jeget is törni a félős-rettegős embereken, akiknek valószínűleg ilyen főnökeik voltak korábban, meg segíteni a létbizonytalanság kellős közepén csücsülő lányon és végre 3 nap után némi mosolyt is csalni az arcára, meg Rózsa Presszó sztorikat nézni, ami jelen esetben arról szól, hogy a brazil szakácsfiú, meg a szlovák lány (aki kb. 5 nap múlva hazamegy) összejöttek, ezért a szlovák lányt úgy kell kirugdosni a konyhából. Hehehehehe.
Ma már felajánlottam neki, hogy dolgozhat a konyhában, mint mosi-lány, de ha most nem megy ki a placcra dolgozni, akkor hazaküldöm és akkor se konyhás szerelem, se munka, se pénz. Persze mindezt viccesen. És persze vette a lapot. És ismét persze, ennek is nagyon örültem.
És közben még azt is elfelejtettem, hogy nem fizetnek meg.
Merthogy jó móka ez a vendéglátósdi.

Új nevem: Flying S(herlock) H(olmes) Springbok

Sikerült. XXI. század, internet, kb. 2 óra, de megvan, anélkül, hogy kiléptem volna az ajtón. A duesouth-ba fogok menni, osztrigát zabálni (a vicces, hogy kb az utca túloldalán van, a tengerparton).
Szóval ha valakit meg akarsz találni, aki esetleg egy adott időpontban egy adott helyen, mondjuk egy Food Festival-on dolgozott, akkor annak a legegyszerűbb módja, hogy felész a Flickr-re, és beírod a keresőszavakat. Példának okáért: food festival brighton, és az tuti, hogy a kereső kidob 159 találatot, ami nem kis esély arra, hogy az egyiken rajta lesz az a személy, akit keresel, de min. az a logózott sátor, ahol dolgozott, ami után aztán akár találkozhatsz is a keresett célszeméllyel. Easily.
Íme: itt Személy is, logó is.
Ez basszus, elképesztő. És persze ez csak az egyik.
Akkor most dolgom végeztével elmegyek aludni.
Jó éjt!

Jo elvitte a gépemet két napra. Először azt hittem, hogy nem élem túl, de aztán rájöttem, hogy a fiókomban ott lapul jópárszor tíz oldal anyag, amit a leendő diplomámhoz fel kellene dolgoznom, úgyhogy nekiláttam. Rájöttem arra is, hogy körbe kell néznem könyv ügyben, merthogy Anglia dúskál a jóban, úgyhogy ... könyvesbolt.
Az ókori indiai matematikáról nem találtam ugyan könyvet, viszont találtam három másik nagyon durván jó könyvet, amitől dobtam két hátast a könyvesboltban és szó nélkül perkáltam le a negyven fontot. (olyan irgalmatlan hagyma illat jön be az ablakon, hogy mindjárt hányok. utálom a szomszédot!)
Szóval min. hatszáz oldalnyi elfoglaltságot találtam magamnak a következő pár hétre.
Új szobám is lesz, ha minden igaz, akkor holnap megyek megnézni.
Mi történt még?
Ja igen, szerelmes lettem már megint. És nem tudom, hogy kibe, úgyhogy a következő pár hetem, napom valószínűleg nyomozással fog eltelni. Wine Festival volt a hétvégén, és amikor pakoltak össze, akkor megakadt a szemünk. Egymáson. Őt nehéz lett volna nem észrevenni, mert egy két méterszer másfeles mélybordó paravánt cipelt a hátán. Hehehe. Így kell tenni, ha azt akarod, hogy felfigyeljenek rád a csajok.
Persze rohadtul fogom bánni, hogy nem leszek ott, amikor megjelentek az éppen aktuális szórakozóhelyen mondjuk hármasban egy-egy kétszer másfeles paravánnal, de majd megkérek valakit, hogy mindenképpen készítsen egy fotót, mert nincs szebb látvány, mint ez, a bárpult mellett. :D
Na jó, most én el, mert végig kell látogatnom az összes Website-ot, ami a hétvégi rendezvény prospektusában szerepel. :D
Csókolom!

Reggel

Ma arra ébredtem, hogy nagyon szeretem a korareggeleket. A levegő kicsit párás, de tiszta, teljesen más illata van, mint napkozben. Az utak csendesek, hallani a tenger hangját, emberek sétálnak a parton pulcsiban és rövidnadrágban, meg kutyával, meg training ruhában kocognak, meg a reggeli újsággal mennek hazafelé, hogy a kávé mellett elolvassák. És azt hiszem emlékeztet ez azokra a régi, nyári hajnalokra is, amikor nyaralni indultunk valahová , és korán kellett elindulni, mert akkor még nincs rohasztó meleg, és minden be van csomagolva táskákba, meg hátizsákokba, és vársz az autó mellett, hogy végre bekerüljön az egész a csomagtartóba és aztán elkezdődhessen a nagy kaland.
Meg vannak olyan emlékeim is reggelekről, amikor ősszel, november környékén megérkezik az első köd, és titokzatos a világ, mert nem tudod, hogy mi van három méterrel arrébb, tehát bármit rejthet a tér, a levegőt harapni lehet, fel vagy öltözve jó vastag pulcsiba és van valami egészen más, finom illata a körülötted gomolygó vízcseppeknek. Később pedig, amikor szintén köd van, de már fagy is, lehet csúszkálni a jégen a buszmegálló felé és kacagni nagyokat, meg játszani bújócskát falak nélkül.
Szeretem a reggeleket. Szerintem szépek.

amikor azzal hitegettek, hogy az augusztus és a szeptember nagyon jó lesz, nem hittem el.
és tényleg. süt a nap hétágra és nagyon meleg van. itt a nyár.

Szóval a mai este beszédtémái a következők voltak:
milyen elrendezésűek a a német házakban a lakások, amit Knut cigarettásdobozzal és öngyújtóval is szemléltetett, mert Pandóra ködösítésének köszönhetően kb. az első emeletre vivő lépcsőnél elvesztem, nemhogy a lakások elrendezésénél, és persze még ott volt a nyelvi akadály is. Hehehe.
Ezután a negyedik dimenzió létezéséről, a lélek halhatatlanságáról, illetve a halál utáni állapotról folytattunk magasröptű eszmecserét, melyben Knut kifejtette, hogy talán a halálunk után a negyedik dimenzióba megyünk, amiből azt szűrtem le, hogy akkor ezek szerint születésünk előtt kétdimenziósnak kellett lennünk. Majd elképzeltem, hogy mint pálcikaemberek éljük életünk, de aztán rávilágított korlátoltságomra, mert megjegyezte, hogy a fénykép is kétdimenziós, úgyhogy megnyugodtam kissé. Mert így akár lehet színes is.
Majd utolsó átfogó témaként megtárgyaltuk az egyik általa pár éve olvasott cikket, melyszerint az emberek átlagosan három pókot nyelnek le életükben. Persze alapul véve, hogy a 76 éves kort megéli. Ez persze még nem elég egy enyhe egy órás csevegéshez, úgyhogy hozzécsaptuk azt az információs halmazt, mely szerint egy ember átlagosan a 76 év alatt 3.96 tonnát képes szarni, és persze ezt igazolva gyorsan utána is számoltunk. Knut azt állította, hogy ő min. 1OO g-ot nyom egy nap, de van, amikor sokkal többet, és így tovább, és így tovább.
Szóval azt hiszem az estém nagyon értelmesen telt.
Thomasnál voltam, de olyan szinten agyon voltam ..., hogy nem éreztem energiát még a flörtölésre sem. Biztosan nem véletlen ez így! Viszont találkoztam a feleségével.
Ez is biztosan nemvéletlen.

Thomas nem. A zafferelli viszont igen. Asszem maradok.
Később még jelentkezem. Most Knut, Pandóra két Bacardi-cola után egy Fosters mellett.
Azt mondta, hogy odaköltözhetek, ha nem találok új helyet. Mókás és kipihent. Szóval ilyen az, amikor valaki visszajön a szabadságáról. Hehehe.
Kaptam Jo-tól képeket a Szakál Championshipről. Nagyon vicces. Majd legközelebb megosztom veletek. ;)

Azt írta a horoszkópom, hogy "Szerelem: Régi (szakmai) ismeretsége csaphat át bensőséges kapcsolattá. Ez az új érzés teljesen összezavarja."
Well, elolvastam és rögtön teljesen össze is zavarodtam. Nagyon. Teljesen.
Csütörtökön megyek Thomashoz az étterembe. ... találkozni. ... meg beszélni a munkáról. ... meg jaj de össze is vagyok zavarodva! ... miről is még? ... lehetne, hogy lehetne mégis? Mindenképpen meg kell kérdeznem, hogy van e ikertestvére vagy legalább egy klónja.
Hajajajaj mi van velem! Biztosan erős holdaktivitás vagy Vénuszbehatás vagy csak ... I don't know.
Mindenesetre nem hiszem, hogy ott fogok dolgozni. A főnök, Mimo nem a legszimpibb. Sőt, kifejezetten unszimpatikus.
Jah, egyébként megértettem, hogy miért éppen Brighton. Megírták.
Találtam valami cikket a neten a különböző jegyek utazási szokásairól, meg célpontjaikról. A Bika egyáltalán nem jött be, de a Vízöntőben ott állt fehéren-feketén, hogy az egyik lehetséges célpontom Brighton. Ez van. Az égiek tudnak rólam. :D

Szakál-kör

A brit szakálkör gyűlést tartott a héten a városunkban. Ez már valamikor csütörtök környékén feltűnt, amikor egyre több ZZ Top arccal találkoztam az utcán. Először furcsa volt, de nem feltételeztem semmi különöset. Aztán találkoztam egy Dalí bajusszal meg egy ZZ Top arccal, amint együtt sétáltak egyik kocsmából a másikba, majd a mellettünk levő hotelből hirtelen több, különböző bajusz-szakál formáció özönlött ki az utcára, amitől kezdtem gyanút fogni. Ma este pedig (szerintem a záróparti volt) A Regency Restaurant (ami pont alattam lakik az összes kb. háromszáz férőhelyével együtt) teraszán ücsörgő emberekből megállapíthattam, hogy min. harminc féle bajúsz és szakál viselet lehetséges. Volt Dalí (egy másik), volt rövidebb Dalí, volt harcsa, volt ZZ Top, legalább 35 centis, volt igazi Habsburg Józsefes, volt körszakállas, volt kétágú villás-szakállas és még sorolhatnám.
Furcsa dolog, hogy az emberek milyen dolgok mentén képesek közösségeket alkotni.
És persze vicces is, nekem, akinek egyáltalán nincsen sem bajúsza, sem szakála. :D

Romeo + Juliet

Egy időben nagyon nagy kedvencem volt. Akkor még videókazettán. A zenéjét pedig CD-n.
Azt hiszem 97 volt. A-val sokat jártunk moziba és koncertekre. Leginkább Szörp-re. Minden kedden a Bamboo-ban (ami mostmár buzibár).
Szerelmes lettem ott egy fiúba, aki kb. egy hetet töltött Budapesten a barátjával. Kanadai. Egyszer találkoztam vele. Azt hiszem pont elmaradt a koncert. Beszélgettünk egy kicsit, megmutatta, hogy hogy táncol Dzsemi Rokváj, aztán elindultunk haza. Kifelé menet még megkérdezte, hogy nincs e kedvem folytatni az éjszakát velük valahol máshol. Nemet mondtam. Utána egy héten keresztül kerestem. Nyugtalanul sétáltam éjszakánként órákon keresztül Budapest legszebb részein, bámultam a Parlamnetet, a várat, felmásztam a Gellért-hegyre a kereszthez, ami akkor még ott sem volt, így lehetett a helyén ücsörögni és bámulni a gyönyörű Szabadság-hidat, meg a macskaköves utat, ami a hegy lábánál húzódott. Lehetett álmodozni és képzelegni, hogy milyen lehetett akkor, amikor még lovaskocsik és hintók koptatták az utat, amikor még meg kellett állni és vámot fizetni azért, hogy átmehess, amikor sétapálcás urak és napernyős hölgyek korzóztak a Duna parton. Lehetett bámulni a teliholdat és remélni, hogy talán valahol összefutok Vele, akit elengedtem, pedig nem kellett volna.
Közben pedig otthon hallgatni a Romeo+Juliet OST-t és szerelmesnek lenni, meg verseket írni, meg összevissza sorokat, és örülni az életnek. Milyen szép is volt!
Ma pedig megvettem DVD-n, és megnéztem. És fájt. És édes is volt. És nem értem. Hová tűnt? Hová tűnt belőlem? Nincsenek már macskakövek Budán a Gellért mellett, nincs ücsörgés a mélység szélén, nincsenek éjszakai sok-órás séták, nincs, nincs, nincs.
Miért? Hová lett? Hová tűnik a szerelem?
Sokszor kívántam, hogy bárcsak otthon lehetnék ott. Mostanában pedig ezerszer kívánom, hogy bárcsak idegen lehetnék megint.

Megtettem. Felmondtam.
Bekaphatják.
Asszem foglalok egy jegyet hazafelé. :D

Rózsa presszó 324. rész

Azt hiszem megtaláltam az emberemet. Ezt kaptam meg ma:
"Figyelj, bazmeg, mindenhol ugyanaz van. Otthon is, meg itt is. Mindíg van valaki, aki szívat. Csak nem mindegy, hogy milyen az életed minősége. Az a te bajod, hogy sokat dolgozol. 40 óránál többet vendéglátásban nem szabad! Azt a pénzt, meg amit megkeresel baszd el! Utazzál, szórakozzál! Nem kell félni tőlük. Mindig találsz munkát. Mert nem neked van szükséged rájuk, hanem nekik van szükségük rád. Hogy dolgozzál. ..."
"Ezt másképpen vendéglátásban nem lehet. 12 órát ledolgozol, akkor utána biztosan inni kell vagy szívni, hogy utána aludni tudjál. ..."
"Nézd meg a körmömet! Tiszta retek, mert takarítani kellett azt a rohadt kávégépet."
Egyszóval otthon vagyok. Hihihihihíííííííííííííí!
Életközösség.
Holnap pedig felmondok.

Szóval Pandóra kinyílt, én pedig úgy érzem magam, mint a vízből feljövő fuldokló.
Végre bazze megint egy kis levegő, meg béke.
Lehet, hogy végre lehetek megint egy kicsit gazella. Ugraálhatok és egy kicsit boldogságoskodhatok. :D
Egyébként meg telihold van.
Ez is egy jó dolog.

Tudom már milyen, amikor a hold hanyat fekszik az égen!
Vicces és boldogságos.

Naponta hat órában azt gondolom, hogy "Elég volt, felmondok, elegem van, nem fizetnek meg eléggé, utálom az egészet!". Aztán eltelik pár óra és mégis maradok a seggemen és nem mozdulok. És persze azt gondolom, hogy "Elég volt, felmondok. elegem van, utálom az egészet.".
Ilyen most az életem.
Csodálatos.

Freddy

Tudtátok, hogy a Lawrence Fishburn szerepelt a Nightmare 3-ban? Miss Arquette-el?
Erőteljesen gondolkoztam rajta, hogy megveszem a DVD-t csak emiatt, de mégsem tettem.
Viszont gazdagabb lettem egy Starsky és Hutch teljes második évaddal. Juhéééé!
Happiness az élet!

Üzletvezető leszek. Hihihihihi. Hihetetlen, hogy Angliában milyen karriert lehet befutni 6 hónap alatt! Hehehehe. Márciusban még felszolgáló voltam, augusztus végére pedig üzletvezető leszek. Ez mókás. Mindigis tudtam, hogy tehetséges vagyok.
Egyébként pedig szurkolok a biteknek és a százalékoknak. Ismét rámköszöntött a csendes magányosság.
Ezt pedig asszem ideje eltávolítanom a Kedvencekből. :(

A legújabb hír az, hogy ha minden igaz, akkor szept. elsején elköltözöm egy másik helyre, külön fürdő, külön wc, no dobolás, no hangzavar és még olcsóbb is. Vincenzo, a tulaj intézi, aki a vakrandimat is, úgyhogy kíváncsi leszek. Hehe. Vasárnap megyek megnézni. Azt persze nem mondtam neki, hogy záros határidőn belül - kb. 2 hónap - elhúzok Új-Zélandra, merthát szükségem van nekem is anyárra (leginkább télen). A kérdés inkább az, hogy előtte haza vagy inkább innen. Jobb lenne otthonról, mert a jogsim lejárt, és így nem tudok autót bérelni (ugyanakkor ez a vezetésben sosem gátolt). Az is lehet viszont, hogy berizikózom, hogy elküldöm az angol hatóságoknak a magyar jogsimat, merthogy úgysem tudnak magyarul, angolul meg nincs rajta a "Best before" dátum. A para inkább az, hogy ha mégis rájönnek, hogy lejárt (merthát nem egy magyar jogsit láttak, az tuti), akkor bevonják és vissza sem adják. Meglátjuk.
Allora, üdv innen a kis-itáliából. :D

Szóval az elmúlt két hétben volt szerelem, szex, munka, nikotintapasz és feladás ismét, örülés, mert átraktak egy másik étterembe, majd ledöbbenés, pánik, sírás, gondolkodás, hogy mit is keresek itt, tegnap pedig végre kikapcsolódás kicsit, J általi kényeztetés, henna-festés a lábra, meg mozizás közben és végre nyugi, amit nagyon imádtam és nagyon hálás vagyok érte!
Volt még megismerkedés Vinnivel, az egyik rettegett tulajdonossal, aki szervezett is nekem nagy sietősen egy vakrandit egy lengyel építőmunkás fiúval, aki inkább beszél lengyelül, mint angolul, ami aztán csúfos kudarcba fulladt részéről, hiába hozott egy gyönyörű csokor rózsát. Szegény pára! Persze a végére jól felhúztam magam, úgyhogy a búcsúzás már nem sikerült olyan diplomatikusan, mint ahogy terveztem. Legszívesebben leordítottam volna a fejét, de azért mégsem tettem. Itt Angliában nem működik a lengyel-magyar barátság, úgy döntöttem. Az, hogy a barátaival jött a vacsorára még érthető, mert szégyenlős. Az, hogy már enyhén spiccesen érkezett, az is all right, no problem. Az, hogy többet beszélt lengyelül, mint angolul, kissé zavarba ejtett, mert lengyelül nem beszélek, nem értek. Az, hogy vacsora után kimentünk dohányozni, és még mindig többet beszélt lengyelül, kezdett idegesíteni. Amikor mondtam neki, hogy egyáltalán nem beszélek lengyelül, arra az volt a válasz, hogy pedig meg kellene tanulnod, mert pár év múlva Angliában lengyelül fognak beszélni, annyi itt a lengyel. Na erre felbtam magam. Annyi tartott vissza attól, hogy faképnél hagyjam, hogy az étteremben hagytam a táskámat és nem akartam illetlen lenni a barátaival, mert ők jófejek voltak. Az este azzal tetőzött, hogy hazakísért, és én pedig még mindig nem akartam rosszfej lenni, de aztán kb. 5 lépés után ráébredtem, hogy ez egy fatális nagy hiba volt, mert az út haza tíz perc, én viszont nem fogom bírni elviselni őt két percnél tovább, úgyhogy sietősre fogtam, amennyire bírtam. Aztán útközben találkoztunk az egyik volt-kollegám barátjával, aki a lakásunk alatti étteremben dolgozik, köszöntünk, és a következő mondata az volt, hogy hát akkor most ő féltékeny. Előadta mindezt úgy, hogy hirtelen kedvem támadt végigpásztázni a környező falakat, hogy van-e kamera. Csak úgy, a biztonság végett. Mire a tér széléhez értünk már bőven káromkodott lengyelül én pedig alig vártam, hogy belépjek a kapun és soha a büdös életbe ne lássam többet.
Ezek után volt vasárnap egyedül levés az étteremben, majd tegnap reggel arra ébredés, hogy nincs áram, a telefonom lemerült, nincs egy órám, hogy tudjam, hogy meddig aludtam, és hogy nincs kulcs a villanyórához, hogy feltöltsem. Ismét jól felhúztam magam and so on, úgyhogy megpróbálok találni egy másik szobát valahol a városban. Ezek után bementem az új helyre, hogy megbeszéljük a beosztásomat, mert csináltak nekem egy olyan beosztást, amiben az szerepelt, hogy dolgozom szerdától vasárnapig reggel 10-től zárásig, ami jó esetben éjfél, ami sacc/kb. 70 óra a héten, amin szintén sikerült jól felhúznom magam, és amikor bementem, akkor arra akartak kérni, hogy ugyan maradjak már és csináljak fejléces cégespapírt, magyarul csináljam meg a logót+a céges papírt. Hát erre csak néztem bután a Márióra, hogy te tényleg teljesen hülye vagy, vagy engem nézel teljesen hülyének? Mondtam neki, hogy bocsi, de ez ma nem megy, és inkább elrohantam. Csúnyán nézett rám. Nem érdekelt. Ma pedig, a második szabadnapomon a héten be kell mennem 3-5-ig, de fogalmam sincs, hogy miért. Ez persze nem tragédia, csak egy kicsit parázok, hogy folyamatosan ez lesz, ugyanis az új étteremben egy szabadnappal simán dolgoznak 70 órákat a srácok, ami szerintem rémálom. Szóval nem tudom. Biztosan én vagyok a lusta dög, de anno éppen Anglia volt, aki kiharcolta magának a 40 órás munkahetet, ha jól emlékszem.
Na mára ennyi a szegény kisgyermek szenvedéseiről. (és miközben ezt írom, csak 3-szor tűnt el az internetem.)

Nincs netem. Digitális űr vesz körül.
Amikor van, akkor pedig olyan instabil, hogy mire bejelentkezem, addigra eltűnik és ez rettentően bosszantó.
Egyébként pedig nagyon busy vagyok, mert új étterem, új emberek, új minden, alvás zéró vagy csak nagyon kevés, tegnap este pánik is volt, mert ma egyedül voltam, de mostanra már jól vagyok, mert rájöttem, hogy tudom kezelni a helyzetet, méghozzá remekül. Pedig tegnap már a zokogás szélén álltam és csak úgy bírtam elaludni, hogy kemény tudatossági játékot játszottam. A homlokomon lévő területet és a tarkómon lévő izmokat pl. kb. ötször kellett végigpásztáznom, hogy végre ellazuljon. No ilyenkor örülök csak igazán, hogy a TKBF-re járok. Hehe.
Most pedig bezuhanok a zuhany alá, utána pedig az ágyba.

Pride van meg meleg. Sok-sok meleg, meg napsütés is. Nézem az arcokat, akiket éveken keresztül, és akik valószínűleg szexuális identitásukból fakadóan ugyanúgy néznek ki, mint otthon. Nálam pedig nem meleg, de forró van. Mert van, aki forrón szeretni. Hehe. Én pedig szeretem. A mínusz 8 évet is, amit megélek éppen. Végre van játék, meg móka, meg kacagás, meg felhőtlenség, meg birkózás, meg minden jó. És boldogság is.

Kinek nem jutott eszébe eddig horror filmet forgatni a hypo-ról?

Szerelem

- Szia, hogy vagy?
- Kösz, jól. Hiányzik valaki az életemből, de egyébként minden rendben. És te?
- Itt ülök a kórházban, és várom az orvost. A vállam rettentően fáj. Lehet, hogy eltört.
- Tényleg? Szegény! - és közben azt veszem észre, hogy egyáltalán nem is érdekel már, hogy mit mond.

Amerika

- Figyelj Réka, kössünk üzletet. Elveszlek feleségül, aztán elmegyünk Amerikába.
- Amerikába? Fo' wha'? Dolgozni meg élni a semmi közepén Arizónában vagy Kentuckyban? Ezek a helyek csak a filmekben léteznek. A valóságban ezeken a helyeken csak csirke meg marhafarmok vannak, meg a pusztaság. Többszáz mérföldes távolságok meg városonként egy vegyesbolt. Az amerikai filmek is csak arra valók, hogy a semmi közepén élő tehenész meg benzinkutas fiúkkal meg lányokkal elhitesse, hogy az élet Amerikában hű-de-jó. Amerikában egy dolog lehet jó. Odamenni pár hónapra, venni egy benzinfaló pink Cadi-t, és funky-t hallgatni kazettáról hangosan miközben fújja a hajadat a szél és a környéken sincs egy lélek sem. Persze mindezt csak a következő nagyvárosig, ahol főbelőnek a vegyesboltban.
- Na jó, megyek vissza dolgozni.

Aki ma bearanyozta ... 2. rész

Aki a mai napomat bearanyozta, az a szívemcsücske Mike.
Volt bent ma a helyen, ivott egy kávét és csacsogtunk. Végre egy angol, akinek értem a szavát! Imádnivaló nagymedve. Cseréltünk számot is, úgyhogy majd lehet, hogy egyszer valamikor beülünk valahová csacsogni és élvezni a létet. Lehet, hogy egy kicsit még otthon is fogom érezni magam. Amolyan papás. Nekem.
M. összetörte magát a motorral, persze nem nagyon, csak éppen annyira, hogy sajnálni kelljen, mert nem nagyon bírja mozgatni a karját és fáj a térde meg mindene, úgyhogy most sajnálom szegényt. Persze csak távolból, mert nem találkozunk. Számkitörlés elmaradt, mert amikor megpróbáltam neki elmagyarázni SMS-ben (mennyire szánalmas vagyok, de hát nem találkozunk), hogy nekem ennyi volt, mert annál, ami most van, több kell, nem értette meg, hogy vége. Egyszerűen nem értette. Olyan válaszokat kaptam, amik teljesen másról szóltak, én pedig azt nem értettem, hogy miért nem érti. Gondoltam talán nem kapta meg az üzenetem, úgyhogy megpróbáltam újra, aztán újra, közben megtudtam, hogy mennie kell egy autóért, meg hogy felborult a motorral, aztán, hogy hazaért és mindene fáj. Strucc, vazze, strucc. Aztán megkérdezte, hogy miért is Sorry? Hát erre már nem tudtam mit lépni. Inkább megírtam neki, hogy lesz szlovák parti holnap. Szóval beletört az élesre-fényesre csiszolt szemfogam.
Ennyi. Lehet, hogy mégsem szeretnek kegyetlennek az Istenek.

Nincs életvezetési tanácsadás. Good bye van és számkitörlés. Aztán ha esetleg mégegyszer írna, akkor az a megalázó kérdés lesz, hogy "Ne haragudj, ki vagy?".
Dög vagyok. Hiába, néha ilyen könyörtelennek szeretnek az Istenek.
Egyébként pedig Depeche Mode van. Little 15. Aktuális.

Mivel három napja süt a nap, ami nagy szó, tegnap elmentem kempingszéket venni a teraszra. Vettem is kettőt. Egyet nekem, egyet meg a lábamnak, hogy jól fel tudjam tenni. Azóta sütkérezek és bámulgatok. Nem is olyan nagy baj, hogy nincs internetem. :D
És már barnultam is. Két árnyalatot legalább. Egyet tegnap, egyet meg ma. Hehe. És vettem harminc faktoros krémet is az arcomra. Végre használhatom is. Meg a nyári ruháimat is. Juhééééé, jó idő! Végre!
Meg segítek Mattnek megfejteni az életét. Pályaválasztási és életvezetési tanácsadó lettem. Hhihihihihi. Ez vicces. Tényleg.
És nem is vagyok dög. Hehehe.

Pár napja (tényleg kb. 2) süt a nap reggelente, úgyhogy ma gyorsan el is mentem venni két darab kempingszéket a balkonra. Van pohártartója is, ami azért lényegtelen szempont, mert sokkal jobban szeretem a bögréket.

Lassan minden visszatér a régi kerékvágásba. Van reggeli kávé-cigi mellett blog olvasgatás, illegál letöltés, nincs vastabletta és a hozzá kapcsolódó oxigén-molekula, nincs extra C-vitamin, van reggeli kibámulás az ablakon és némi color, hogy azért ne legyen annyira egyhangú az életem. Van fight, mert ugye skorpióknál az kell. Lehet az a szemétlevitelről szóló "Rajtakaptalak!" című játszma, vagy a mosogatásról szóló "Na most megvagy!" című játszma, ami arról szól, hogy "Nem én vagyok az, aki nem csinálja, hanem Ő!", ami vicces, és reagálok. Mostanában írásban. A konyhaszekrény ajtaján lévő papírra. Hehehe. Levelezünk.
Van még kívülről szemlélődés, keserű-édes irónia, és bent a helyen pedig mozi. Fight Club. Én pedig úgy döntöttem, hogy a "Először az vessen követ ..." típusú játékot játszom nagyon finoman és óvatosan. És ezt élvezem.
Van minden nap egy kis eső, néha szitáló, néha szemerkélő, néha zuhogó, néha simán csak eső, néha viharos széllel tarkított, néha gyöngyszemekként aláhulló, néha ködszerűen gomolygó, mikor mi. Van néha napsütés is, tegnap pl. napoztam az ablakomban, és van valaki, aki ráébresztett, hogy van nekem egy kis teraszom, ahonnan tök jól lehet kibámulni.

Puhatolózunk és tapogatózunk. Csak finoman, lassan, óvatosan, kicsi távolságot tartva, lassan közelítve.
Így kezdődik minden szerelmi történet. Kár, hogy ennek vége lesz hamarosan. És abban sem vagyok biztos, hogy ebből szerelmi történet lesz. Persze lehet, hogy ez mindegy is, mert inkább a saját türelmetlenségem kordában tartásáról szól a történet.
Úgyhogy várok és közben dobolok az ujjaimmal az asztalon. (Láthatatlanul.)

Az esőcseppek milliónyi gyöngyszemként zuhannak a föld felé, és az egész olyan, mintha egy lassított filmet néznék.
Bloody rain, bloody Friday.

Na jó, kicsit összeszedem, hogy mi van most, mert ahogy végigolvastam az utóbbi posztokat elég szép kusza.
A cselekmény két fonalon szalad. Az egyik a munkahelyen lévő szarkavarás, ami ma folytatódott, bár azt hiszem megtaláltam a megoldást és Thomashoz, a full engine-hez fogok fordulni, aki mint kiderült nagyon durva oroszlán fiú, és amikor ezt megtudtam, rögtön meg is világosodott minden, de minden. Na jó, csak az, hogy miért is volt olyan rettentő vonzó. Az oroszlánokkal az van, hogy eleinte nagyon-nagyon vonzanak, de aztán ahogy telik az idő, legtöbbször rá kell jönnöm, hogy bár az analógiájuk az igazságos király lenne, legtöbbször csak a király él, és inkább önkényes, önimádó, mint igazságos és bölcs. Amikor ezt a pontot elérem a felismerések során, akkor inkább undor foglalja el a tisztelet és imádat helyét, és lépek hátra legalább 82-t. Thomasszal ez még nem történt meg, úgyhogy akár még bízhatok benne, hogy ő a jó király és nem az ostoba. Persze az én lassú és well-organized bika létemnek kapcsolat szinten lehet, hogy nem, de munkatárs szinten még lehet, hogy igen. Majd meglátjuk. Őt most éppen áthelyezték egy másik étterembe, de reggel összefutottunk a bankban és csacsogtunk egy kicsit. Hát, ... ő sincs túl jó passzban. Lehet, hogy a csillagok England felett. :D
Szóval ez itt a lehetséges megoldás rész volt, ami kicsit megnyugtat. A munkahely rész az, hogy ma Nat felhívta a tulajdonosokat (lehet, hogy okosabb volt és nem Ed-et hívta, mint mi - vazze a fucking politika és taktikai játszmák, mennyire undorító ez!), és szerintem simán eléri, hogy kirúgják a legújabb managert is, és közben a hellyel nem történik semmi. Hihetetlen vazze. Nekem pedig kavarog a gyomrom. Mindegy, úgy döntöttem, hogy magán akciókba kezdek és elkezdem rendberakni azokat a dolgokat, amiket szerintem lehetne, addig is kimaradok ebből a szarságból. Persze a feszültség is topping, mindenki idegbeteg és ordibál egymással, én pedig csak leszarom. Mostmár. Tegnap is odajött a kis-chef és megkérdezte, hogy ... Figyelj, mi a fasz van? Erre csak annyit tudtam válaszolni, hogy: Nem tudom. Mi a fasz van? Dolgozunk, nem?
Meg kell keresnem a szótárban, hogy hogy van angolul, hogy szarkavarás! Két napja tervezem, de a kisszótárban nincs benne. Hehehe.
A másik vonal a magánélet, ami van is, nincs is. Kb. 12 SMS naponta, de nem találkozunk. A péntek estém szabad, de a Jóisten vicce talán, hogy ő meg pont dolgozik kb. éjfélig. A Jóisten néha teljesen elveszti a humorát az életemmel kapcsolatban. Az elmúlt hetekben pl. szerintem Knut humorát vette kölcsön, mert minden alkalommal kinyílik a bicska a zsebemben, amikor vicceskedik.
Tehát röviden ennyi.

2007. július 25.

Bent felejtette a telefonját a mnkahelyén. Ez történt.

2007. július 24.

Szóval a Special Treatment for Reka program folytatódik. Tegnap elmentünk Knuttal mulatni a Honey Club-ba, mármint Knut fogalmai szerint mulatni, mert persze az elején csak ittunk és járt a szánk. Na jó, inkább az övé. Egészen addig, amíg egy kedves huszonéves úgy érezte, hogy köze kell, hogy legyen hozzám, amit jelzett is, huszonéves módon, de nagyon aranyosan. Ezek után úgy döntöttem, hogy inkább fiatal fiú, mint a rengeteg unalmas dolgot mesélő Knut, és rettentő jót táncoltunk Mattel. Sőt.
A másik, hogy Lara levágta a hajam, és nagyon tetszik. Kicsit modernebb, kevésbbé romatikus, egyszerű, és végre egészséges.
A mai nap további történése, hogy az utcán összefutottam Mike-kal (Mike angol színész, játszott a Merlinben pár éve (repül az idő), és az Ekusba jártak kajálni minden nap). Ami azért érdekes, mert gondoltam, hogy egy napon talán befut a Pablo's-ba valamelyikük a színészcsapatból, sőt, szinte megesküszöm rá, hogy az első napjaim egyikén bent volt a szőke színészlány a pasijával, de csak rémlett az arca és csak pár nappal később jöttem rá, hogy honnan ismerem. Szóval Mike, aki a kedvenc vendégeim egyike volt, nem ismert meg. Kicsit zavart arcot vágott, de azért beszélgettünk pár mondatot. Talán a hajam tette, talán a más környezet, talán a másnaposan sápadt arcom, nem tudom.
Az internetem helyén még mindig egy hatalmas, üresen tátongó információs űr tátong, az életem értelmének helyén pedig egy még annál is hatalmasabb questionmark.
Elindulok a laundry-ba. Kíváncsi vagyok, hogy a fiatal Matt válaszol-e az SMS-emre, amit küldtem neki. Kicsit félek, hogy nem, és kicsit félek, hogy igen. I am full of questions.
...
Válaszolt.
Azt írta, hogy: Send me your post code. I will visit you. :-) I have a motorcycle. Small one. But now I have to go out of Brighton. Send me that post code. Pls. (17.25 h.)
Majd azt, hogy: Got it. Its close. I have to go. Cheers. (17.31 h)
Azóta nem hallottam felőle.
Ma a tunnelben gitározás. Ezt jobban kedvelem, mint a dobot.

2007. július 19.

A gyilkos liliom életrekelt, és mérgező eufóriával tölti meg a szobát. Ha meghalnék, ilyen halált kívánnék magamnak.

A free internetem helyen egy hatalmas informacios ur tatong hatarozatlan ideig. Ezert nem irok.

Végre pihi

A mai meeting persze elmaradt, de cseppet se bánom.
Az eső zuhog egész nap, és megvettem a Starsky és Hutch első évadjának második DVD-jét second hand, úgyhogy most nagyon örülök, és asszem holnap megveszem a maradék két DVD-t is, mert ma reggel, amikor Norah Jones után véletlenül az iTunes az Undisputed Truth-ra váltott, az jutott az eszembe, hogy mennyire szívesen néznék egy kis klasszikus, 80-as évekbeli krimit.
Yuppie!
Réka boldog.

Görgőnek (ha olvassa)

Rózsa Presszó, vazza meg!
Érted!?

Dühös poszt az elmúlt hetekről

Szóval jó régen nem írtam már. Most végre megírom, hogy miért, kicsit dühösen, kicsit szétrobbanva, és asszem közben kinyitom Pandóra szelencéjét is, mert tényleg mindjárt szétrobbanok. Olyan szívesen szitkozódnék is, de ezt így nyilvánosan persze nem illik. Pedig ... esküszöm tudok három soros káromkodást! Szép cifrát!
Most Pandóra, aztán írás megint.
Tehát:
Brightonba megérkezett a nyár. Ez azt jelenti, hogy két hete, mint az őrültek futunk a placcon, hogy ne őrjöngjön mindenki a türelmetlenségtől. Két hete megérkezett Alex, az új üzletvezető, aki már az első napokban kijelentette, hogy nem hajlandó segíteni nekünk, viszont vesz fel még embereket. All right. Az elmúlt héten sikerült annyira széthajtanom magam, hogy jól meg is fáztam, a 3 szaros szabadnapomat otthon, az ágyban töltöttem, nagyrészt alva. Ezután visszamegyek hétfőn délben, és kiderül, hogy nem kellene bent lennem csak 5-re. Rendben. Hazamegyek, beveszem a gyógyszereimet, rákészülve, hogy min. 4-ig még regenerálódhatok. Erre, felhív, hogy "ugyan a beosztásban benne van Mónika, de sajnos 12-kor még nincs bent, pedig 11-re van beírva."
Kérdés: be tudnék-e menni.
Válasz (mert hülye állat vagyok, aki felelősnek érzi magát a munkahelye iránt): Persze, fél óra és ott vagyok.
Ezek után rohanok a placcon, amennyire bírok kb. 3 órán keresztül, ő meg kivisz kb. 5 ételt. Rendben, nem baj. Nyelek. Másnap dettó. Harmadnap nap megkérdezem tőle, hogy
"Figyelj, rendeltetek sört? Mert az egyikből egyáltalán nincs, a másikból meg kb. fél hűtőnyi, de annak ma vége."
Válaszol: Aha, szerintem Natália rendelt kedden.
Én: Kedden? Nem másnap szállítanak? Hm. ... ... Biztos, hogy rendelt?
Alex: Persze-persze.
Telik az idő, rohanok a szrs placcon, lóg a nyelvem, alig kapok levegőt, folyik az orrom, stb, stb, stb.
Péntek. Sör még mindig sehol, megérkezik Natália és kérdem: "Rendeltél sört?"
Válaszol, hogy ő biz nem, mert ő már nem manager, és a rendelés az Alex dolga. Szóval Alex nem rendelt, Natália nem rendelt, én meg anyázok. Mert péntek van és szombat-vasárnap ezek nem dolgoznak, és mert nem értem, hogy mi a fsz van. Hogy miért kell harcolni, és nem lehet együtt dolgozni? Szóval forr a víz körülöttem, aminek tetejébe meg ott van a head chef, aki meg a másik birodalomvédő atyaúristen, aki állítólag simán megzsarolta a tulajt, hogy vagy az üzletvezető vagy ő meg néhány fej a konyhából. Pont. Nekem pedig borsózik a hátam a szarkavarástól. És még beteg is vagyok.
Ráadásul Knut azzal hívott fel valamelyik nap, hogy látta, ahogy Alex törölt egy teljes számlát és zsebre tette a pénzt. No meg a tip-ből is hiányzik. Na vazze. Még egy morális kérdés is a tetejébe. Köszi. És "de ne is mondd senkinek! És felejtsd is el!". Aha, mostmár biztosan elfogom. Szóval elegem van. Ki akarok szállni.
Ma úgy döntöttem, hogy innentől kezdve egy kicsit elhagyom a testem és kívülről fogom az eseményeket figyelni. És lehet, hogy még ma lefoglalom a repjegyemet.
Szóval ez történt. És persze ez csak nagyvonalakban, mert egyébként nap, mint nap olyan feladatokkal kell megküzdenem, hogy az életem egy rémálommá vált lassan.
Ebbe persze az is beletartozik, hogy eltűnt a jó kis FREEwifi csatornám, és folyamatosan küzdenem kell az internetért.
A liliomom pedig szépen kinyílt, és gyönyörűen illatozik, de jelen pillanatban benne is csak az idő múlását látom.
És itt vazze még mindig nincs nyár! Ez is meglehetős feszültséggel tölt el, mert a biológiai órám hozzászokott, hogy ilyenkor rohadék meleg van, és lehet nagyon lenge nadrágban és ujjatlanban nyomni. ... És nem. Nem lehet. Vastag farmer van és mellé egy kardigán. És nincs meleg.
A dobosok pedig beköltöztek a szembenlévő alagútba és hetente min. egyszer tolják. ... Hajnali négyig. ... legtöbbször akkor, amikor reggel kelnem kellene min. 9-kor. (ami nem ritka, mert egy héten min. 4-szer így van.) Szóval örülök. Na jó, nem.
Úgy érzem nagyon rám jár a rúd mostanában. 3 hete.

Amerika

Ma fekete keresztény kongresszus volt a városban, úgyhogy belecsöppentünk az amerikai filmek világába. Olcsó kosztümök és olcsó öltönyök tisztes baptista feketéken. Nem Sidey Poitier, és nem Whoopi Goldberg, de mégcsak nem is Denzel Washington, hanem Beah Richards a Guess Who's Coming-ból. Igazi gospel bárányok.
Hát igen, ha Mohamed nem megy a hegyhez, ...

Az elmúlt három szabadnapom

1. nap: torokgyulladással ébredés, fejfájás, köhögési inger, de köhögés nem, mert ugye fáj a torkom, úgyhogy örülök, ha levegőt venni tudok. gyógyszervásárlás, némi étel vásárlás, utána haza, fekvés, alvás. Legalább 12 óra két-három órás szakaszokban, fél óra ébrenléttel megszakítva, amíg egy csésze teát és egy újabb filmet magamhoz vettem.
2. nap: fekvés, alvás, két óra vásárlás, utána ágyba visszazuhanás, köhögés, torokgyulladás nem, helyette viszont orrfolyás, némi fejfájás, 4 filmen elalvás.
3. nap: reggel fél 9-kor ébredés, boldogság, hogy már jobb, laundry-ba menés, gyógyszer vásárlás, hazamenés, habos tejeskávé ivás blueberry muffinnal, közben matiné gyerekfilm nézés, otthonmaradás, J-vel csacsogás, most pedig gyógyszer, fejfájás, orrfolyás, egy újabb film és újra alvás.
Hát ezért nem írok. Mert kivagyok. Nem kicsit. Holnap pedig dolgozás.

Befejezetlen történet

A lány ott ült Madrid apró, ismeretlen terén, a névtelen kávézóban, a sejtelmesen sárgás lámpafényben. Boldog volt. Eufórikusan. Élvezte a lét minden pillanatát. Mosolygott. Senki nem értette a mosolyát, de ez egyáltalán nem számított. Élvezte a fülledt, levegőtlen, forró éjszakát, amelyben mindenki izzadtságban fürdött, és feszülten figyelte a pillanatokat, amikor hátán végigguruló izzadtságcseppek csiklandozták. Akár simogatás is lehetett volna. Egy apró, alig érzékelhető tollpihe suhanása a bőrfelületén. Finom volt. Lassan belekortyolt az asztalon lévő sörbe, lesimogatta a páracsepeket az oldaláról, és mosolygott. Belebámult a házak fölött feszülő éjszaka sötétjébe, a házak között kifeszített lámpa fényébe, a téren lévő egyetlen fa koronájába, és a városi csendbe. Nem volt autózúgás. A szűk utcákban csak nagyritkán jelenik meg egy-egy autó. A tér falai tompán visszhangozták a lakások életét és a készülő vacsora hangjait. Edénycsörömpölés, beszélgetés, szekrényajtó csapódás. Felnézett az ablakokra, és csak az élet árnyékait látta. Kiteregetett ruhák, növényekkel roskadásig tele volt rakott balkonok, furcsa kis bábjáték. "Ez az élet ..." gondolta "... kívülről." És tekintete már tovább is kalandozott a macskakövekre. Szükésfekete kockakövek egymás mellett félig elcsúszott sorokba rendezve.

folyt. köv.

Sírós-pityogós (má' megint)

Ezt most belső kényszertől vezetve kell ide beillesztenem leginkább az első pont miatt. Nagyon tetszik. Pompás valláskritika pár sorban.
Neurotic Cookbook
A mai naphoz hozzátartozik még, hogy hazaérésem után hiába próbáltam elaludni hajnali 5-ig, nem sikerült, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ami nem megy, nem kell erőltetni, és felkeltem. Rájöttem, hogy még nem is láttam a partot napfelkeltében. Utána persze olyan voltam, mint akit mosófával mostak két órán keresztül. Ezek után szabadnapos bevásárlás - mint szabadnapos rutin -, telefon keresés (nem mintha az utóbbi két napban hihetetlen árzuhanáson mentek volna keresztül a telefonok), aztán nagyzabálás, majd min. fél óra zokogás a The Notebook című legújabb kedvenc filmen, és persze utána "Mi értelme van egyáltalán az életemnek" című fejezet update-elése és átszerkesztése kifejezetten a mai napra. Asszem nem lenne szabad ilyen filmeket néznem. Teljesen kicsinálnak. Egy jó viszont volt benne. Utána könnyedén elaludtam ahelyett, hogy az errefelé nagyon ritka napsütést élveztem volna a parton. Kárpótlásként viszont megérkezett Bob kb. 55 dala a gépemre, egy Special Edition, amiben simán vannak fiatalkori ska számok, amit nem gondoltam volna Bob-ról. Egyébként elég lassú számok, úgyhogy most nem sok sunshine energiát kapok tőle. A másik pompás dolog, amit ma kitaláltam, hogy összekeverem a krémtúrót az epres joghurttal, mert az milyen jó. Ebből is látszik, hogy mennyire nem bírok magammal mit kezdeni. Grrrrrruh. És persze már megint nem hívtam fel senkit, nem találkoztam senkivel. Lassan felölthetem a remete jelzőt, és beköltözhetek a ház előtti alagútba.
Lehet, hogy pár napra ki kellene kapcsolnom a gépet. Persze az is lehet, hogy nagy unalmamban elmegyek és megveszem a Sims2-t az összes Expansion Pack-al és majd írok, hogy mi történt ma Elisabeth Goth-al, akivel tegnap kiirtattam az egész családot. Hehe. Tényleg, nem is értem, hogy miért nincs Börtönévek Expansion Pack. Biztosan jó móka lenne ilyen dark napokra.