Lincs

Sokáig nem értettem a filmeit. Biztosan azért, mert sosem kaptam még Lynch mérgezést másfél hét Twin Peaks-től, Radírfejtől, Mulholland Drive-tól, meg a Lost Highway-től, meg a Kék bársonytól. Így, másfél-két hétbe sűrítve egyszerűen csodálatos. Kicsit olyan, mintha a Galaxis utikalauzt olvasnám.
A Radírfejekben ugyanúgy jelentős események történnek a 26-os számú szobában, mint a Lost Highway-ben, minden filmben ott van a tűz, a nehéz bársonyfüggöny, a vibráló izzó, a színházi spot világítás és valami olyan csavar, amire nem számítasz, amitől akár feje tetejére állhat az egész világ és gyakorlatlan Lincs-nézők számára zagyvává és érthetetlenné az egész film. Pedig csak arról van szó mindig, hogy Mr Lynch vicces figura és egyáltalán nem kell őt komolyan venni. Én mondom, hogy egy hahotázó buddha ő, mert tudja hogy kell meglepni a népet mondjuk egy jó erős balossal a film vége előtt kb 5 perccel, amikor már azt gondolod, hogy megvan a cselekmény és már majdnem kibogoztad, hogy mi törént és várod a katarzist, és egyszercsak azt veszed észre, hogy megy a vásznon a szereplők listája és nem érted. Próbálod összerakni, hogy az elejének mi köze van a végéhez, hogy mi is történt valójában, ő pedig kacag otthon az íróasztala mögött elégedetten és azt kérdezi: "Hát nem az volt az utolsó mondatod a jegyvásárlás előtt, hogy 'Surprise me!'?" Hehehe. Csak azt sajnálom, hogy nem csinált több filmet, mint amennyit, bár lehet, hogy ez valahol szerencse is, mert így legalább csak bizonyos motívumok térnek vissza klisészerűen a filmjeibe, de a sztorik nem ismétlődnek a végtelenségig. Hogy is ismétlődhetnének. Hehehe. Hiszen nincs is sztori.