Költözés

Itt vagyok ismét. Április 1.-jén költöztem és azóta meglehetősen ritkán jutok médiaközelbe, viszont annál mókásabb dolgok történnek velem.
Megmutatom a kilátást az ablakból, hogy irígykedhessetek és eltitkolom, hogy összesen kb. tíz négyzetméter és rettentő drága, ja, és bár a tengerparthoz közel van, a - szerintem - legforgalmasabb úthoz is, úgyhogy nem is olyan könnyű ilyen képeket készíteni.

Igényesebbeknek üzenem, hogy képszerkesztést nem ér nézni, mert ezek pusztán dokumentációs fotók és így is erőlködnöm kellett, hogy egy autó se legyen a képen. Hehe.
Egyébként tök jó, hogy közel van a tengerhez, mert így megvan a lehetőségem, hogy minden reggel sétáljak egy nagyot a parton (nem is értem, hogy miért nem élek vele. Pedig gyalogos átkelőhely is van a közelben.)
A lakótársam - bár ezt lehet, hogy már írtam - egy brazil kinézetű félvér fickó és két litván lány. Jó fejek, viszont valami oknál fogva egyik sem bírja bezárni az ajtót. Helyesebben ... na jó, az ajtók a lakásban önzáródók, mmmmm ... önbecsapódók. Kivéve a fürdőszoba ajtaját. Viszont ennek köszönhetően gyorsan megtanultam, hogy ki, mikor van otthon és hogy mozog a lakásban. A bejárati ajtó becsapódásába pl. beleremeg a fal, viszont a Sam ajtaját csak hallom, de nem érzem, a litván lányok pedig amikor elmennek otthonról, akkor néha nem zárják be az ajtót, úgyhogy a huzat szórakozik vele és néha két kisebb zörej között nyikorog egy kicsit. Ennyi.
Sam majdnem minden nap főz, bátran használva a litván lányok olaját. Hehe. Mi még nem vagyunk olyan jóban, hogy az én cuccaimat használja, bár tegnap kért mézet a kávéjába és miután mondtam neki, hogy "Persze, nyugodtan", benyúlt a szekrénybe és vett egy kis mézet a lányokéból. Ennyi.
Szép az élet.