Az írásról és az önkifejezésről

Néha magáért az írásért érdemes blogot írni. Néha azért, mert az ember kommunikálni szeretne, kíváncsi azoknak az embereknek véleményére, akik olvassák, bárki legyen is nemre, rendre, hovatartozásra való tekintet nélkül.
Sőt! Szerintem arctalanul az ember bátrabb és őszintébb mer lenni. Én például sokkal többmindent leírok ide, mint amennyit egyébként elárulnék a környezetemnek magamról. Rejtőzködő vagyok. Tudom, hogy bizonyos emberek olvasnak, és ez néha gátként tornyosul elém, ezért néha jobb lenne nem tudni, hogy kik ők és honnan jöttek, mit képviselnek az életben, bár mindig ott bujkál a kíváncsi kérdés , viszont így én is elfogulatlanabb tudok lenni a kommentjeikkel kapcsolatban.
Azonban nekem is szükségem van néha visszaigazolásra. Kell az, hogy reakciókat váltsak ki, mert az élet akciók és reakciók sorozata. Enélkül az élet sem ér semmit. Biztosan így van ezzel az író is, amikor befejezi a regényét, novelláját, versét, cikkét, bármit. Egészen addig, amíg ott lapul a fikókjában és senki nem látja, nem olvassa, nem értékeli, nem kritizálja, csak egy kérdőjel. Lehet, hogy jó? Vagy rossz? Vagy unalmas állandóan az életemről, a hétköznapjaimról, a néha ostoba gondolataimról olvasni nap, mint nap? Mikor jön el az a pillanat, amikor már én is azt érzem, hogy unom a soraimat? Mikor érzed azt, hogy sok beszédnek sok az alja, és a lényeg, amit valójában szeretnék megfogalmazni, az a pár értékes gondolat egyszerűen eltűnik a rengetegben és lényegtelenné válik? Ezért kellenek a visszaigazolások, a kommentek, a vélemények, amit tudom, hogy sokszor nem könnyű. Tudom, hogy sokan azért nem írnak, bár írnának, mert nem merik felvállalni, nem mernek megjelenni, mert attól félnek, hogy mások mit gondolnak, mit szólnak majd, vagy hogy esetleg rájön e valaki, hogy az a "Kutykuruty Géza" ő volt, és akkor mi lesz. Ismerem ezt az érzést is.
Sokáig nem értettem, hogy mire való, mire jó blogot írni, de valahogy elkezdődött - teljesen más céllal, mint amilyen céllal aztán kibontakozott - és ráéreztem az ízére.
Sőt mi több! Elkezdtem grafomán lenni. Egyre többet és többet írtam, már-már a leglényegtelenebb történésekről is, és ekkor éreztem azt, hogy netovább!. Mert megállni is tudni kell néha. Bár gondolom olyan ez kívülről, mint egy véget nem érő Adrian Mole naplója. Hihi. Ha jól van megírva, nagyon élvezetes lehet. Ha nem, akkor pedig egyszerűen csak behajítja az ember a sarokba.
Csak én ritkán tudom meg, hogy mikor hajítanak a sarokba. :) Pedig jó lenne! ...