Ülök vele szemben a fotelben, mesél a munkájáról, a gyerekekről, a mindennapjairól, de ezt már nem hallom, mert közben az jár a fejemben, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor letépem róla a ruhát és jól összeborzolom a haját. Mmmmmmmmm.
(Csak az elmúlt öt évben türtőztettem magam. Mekkora önuralmam van!)