R. D. Laing

Amikor megvettem a könyvet a pénztáros fiú azt mondta, hogy "Ez nagyon jó könyv, én is olvastam. De szarul leszel tőle." "Tényleg? Miért?" "Hát, mert elég kemény." És tényleg. Irgalmatlan mennyiségű düh, elkeseredettség, és mégis sok igazság van benne. Az egyik, ami nagyon fejbevágott, ez volt:
" Vegyük Henry egy másik példáját: "Boris nem tudta a 12/16-ot tovább egyszerűsíteni 6/8-nál. A tanárnő türelmesen kérdezte tőle: vajon csakugyan nem tud ennél tovább menni? Közben a többiek vadul jelentkeztek, égve a vágytól, hogy helyette feleljenek. Boris boldogtalannak tűnt, láthatóan lebénult az agya. A tanárnő eleinte nem veszítette el a türelmét, továbbra is Borisra nézett, s most már az egész osztályhoz szólt: - Ki tudja megmondani Borisnak mi következik? - Sokan jelentkeztek, s közülük a tanárnő Peggyt választotta ki, aki megmondta, hogy mind a számláló, mind a nevező osztható még kettővel."
Jules Henry ezt így kommentálja: "Peggy sikerét Boris kudarca tette lehetővé, örömét Boris nyomorúságából merítette. Ez jellemző az átlagos amerikai általános iskolára. Egy zuni, hopi vagy dakota indián szemében Peggy magatartása igen kegyetlennek tűnne, hiszen a versengés, a siker elhalászása más elől olyasfajta tortúra, amely az együttműködésre alapuló kultúrákban ismeretlen. ..."
Hát erre csak annyit, hogy: Jajjj.
Meg annyit, hogy amikor az embernek nincs túlságosan jó hete, akkor nem biztos, hogy vásárolnia kellene könyvet, mert remek érzékkel választja ki azt az egyet a nem kevés közül, ami méginkább kétségbeejti és lehúzza. Mindenesetre tény, hogy elgondolkodtat, és leginkább az merül fel, hogy milyen is lehet a zuni, hopi vagy dakota kultúra és milyen szabályok alapján éli életét (vagy méginkább élte) egy ilyen közösség. Azt hiszem sokat tanulhatnék tőlük. Ha mást nem is, de azt, hogy hogyan ne kondícionáljuk a környezetünket.