Tavaszi őrület

Az úgy van, hogy amikor elkapja az embert ez a tavaszi szerelemőrület, mert ugye sokkal többet süt a nap, melegebb az idő, el lehet dobni a nehéz téli ruhákat, virágoznak a fák és szerelmes illatokkal hívják a méheket, hogy az ő szerelmük is beteljesedhessen, és az apró rügyek hihetetlen energiával préselik ki magukat egy apró, pici lukakon, hogy aztán tüzijáték formákban dobják szét az üdezöld leveleiket és ettől a hihetetlen igyekezettől megtelik a levegő energiával és a sikerélmény boldogságával, mert ugye minden évben sikerül nekik, szóval akkor az ember, aki szimplán csak szerelmes a világba, a létbe, a keletkezésbe, nagyon gyorsan talál szerelmének egy fizikai tárgyat, hogy aztán belekapaszkodhasson, ragaszkodhasson és álmodozhasson. És mi lenne jobb tárgy, mint egy olyan dolog, ami már volt. És mi lenne jobb alap az álmodozásra, mint amit szeretett volna, de nem volt. És a következő lépés, hogy a valóságból teremt egy valóságtól lehetőleg távol álló valamit, amiről azt akarja hinni, hogy AZ lehetne a valóság. Innen pedig egyenesen vezet az út egy olyan pillanatig, amikor rájön, hogy az a VALAMI, amiről álmodozik, az a tárgy, ami álmaiban beteljesíti a tökéletest, valójában és valószínűleg baromi távol áll attól ami VAN. És amikor ez teljesül, akkor azt mondja, hogy valójában mindegy is, és mégsem engedi el. Mert elvont fogalmakba ugye sokkal nehezebb kapaszkodni, és mi lenne a szerelem érzésével tárgy nélkül!
És így gazdagodik a szellemvilág. Höhöhö.