Munka hőse

Valaki azt írta nekem indulás előtt, hogy olyan ember vagyok, aki arra törekszik, hogy nélkülözhetetlen legyen, és ha ez nem otthon valósul meg, akkor a munkában. Nos, jelentem kezdek hinni neki.
Egyrészt, mert egész héten azt halogattam, hogy felmondjak a részmunkaidős helyen, másrészt a szombati napra még beírattam magam a pizzériában, mert azt láttam, hogy folyamatosan a beosztást bámulják gondterhelt arccal. Persze rögtön tudtam, hogy ez azért van, mert mondtam, hogy nem tudok jönni a hétvégén, mert megyek a szaunába 12-től 6-ig, úgyhogy gondoltam megkönnyítem az életüket, ha már voltak olyan bfszok, hogy nem gondolkodtak előre, és bemegyek 7-re.
Ennyi. Egyébként az egyik (volt) kelet-német kollégám mondta, hogy lehet, hogy nekik is van egy kiadó szobájuk, úgyhogy remélem mostmár tényleg költözhetek valamikor a nagyon-közeljövőben.
A Turkish eltűnt. Azt mondta tegnap, hogy lebetegedett, de ... ha egy férfi egyszer hazudik ... ... ... (és nem érti meg, hogy nem is kellene!). Ilyenek ezek a déliek. Hehehehe.
Az idő nagyon szr. Nem tudtok valakit, aki ejárná az indián esőtáncot a francia partoknál? Az lehet, hogy segítene itt rajtunk egy kicsit.
Egyébként itt megint béke. Jo lassan kigyógyul a betegségéből és végre megint mosolyog. Hála Istennek! Nehezen bírom a feszült hangulatot.