Untitled

Ott szokott ülni. Fent az erkélyen. A legbalodalibb széken. Minden nap, amikor jó idő van és nem esik az eső kiül, és élvezi a napsütést. Mindig látom, amikor megyek dolgozni. Szoktunk egymásnak köszönni. Eleinte csak fejbiccentés volt, aztán köszönés és fejbiccentés, a múltkor pedig már integettem is neki. Örülök, amikor látom. Kb. hatvan éves lehet, de az is lehet, hogy már 65 is elmúlt, csak jól tarja magát. Régi olasz slágereket hallgat néhanap jó hangosan, hogy az erkélyen is hallhassa és közben falatozik. A múltkor arra gondoltam, hogy teszek a kilincsére egy szatyrot tele gyümölcsökkel. Mangó biztosan lenne benne, mert azt imádom. De aztán az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy nem egyedül lakik az egész házban és más találná meg először a gyümölcsöket. Talán egy napon leszek olyan bátor, hogy becsöngetek és odaadom neki a szatyrot tele gyümölcsökkel. Meg mangóval.