néha azért omlik össze minden, hogy újra lehessen építkezni.

Szerelmi évforduló

tegnap volt egy éve, hogy együtt.
és ezt írhatnám most felkiáltójellel, mert úgy kellene.
Az ünneplés tökéletesre sikerült, mivel az egész napot ágyban töltöttük, együtt.
Orrcseppek, papírzsebkendő-halmok, lázcsillapító és rengeteg tea volt a társaságunk.
Csodálatos! Olyan egyszerre betegedtünk le, hogy az szinte gyönyörű.
Annyi segítség talán volt, hogy az elmúlt 3-4 napban kb akkor volt mindig egy ici-picit jobban a másik, amikor nagyon muszáj volt. Amikor lázcsillapítót kellett venni, amikor muszáj volt elmenni kaját venni, vagy amikor le kellett vinni a kutyát.
Hát így megy ez nálunk. Ennyire egymásra vagyunk hangolva.

Rám szakadt a fene nagy optimizmus és boldogság, mert süt a nap és az autók zúgása mellett hallom a madarak csicsergését is. Most szeretem az életet.
Kiveszek egy szabad délelőttöt, sétálok egy nagyot, aztán délután ismét tevékenység.
Ez lesz.
Ezentúl pedig az jutott az eszembe, hogy : Hiszem, hogy az emberek képesek változni!
(Lehet, hogy a Chi Kung hozta ez a fenenagy optimizmust? Hm.)

Róma

szépen átalakult ez a blog egy ritkán írós, nyavalygós, dühöngős bloggá.
pedig inkább a szép dolgokat kellene megosztani. a kedves mosolyt, a szép napsütést, az ölelést, a boldogságot.
nem tudom, hogy Róma energetikája olyan, hogy az ember leginkább gyónna, vagy az ott élő emberek, tettek sugározzák ezt magukból, de négy éjszakán keresztül rémálmaim voltak, és sokszor eszembe jutott Anglia, az angliai olaszok, Vincenzo, a volt főnököm, az ott elkövetett nem-igazán jófej cselekedetek, tettek, és rájöttem, hogy egyáltalán nem tiszta a lelkiismeretem ezekkel kapcsolatban.
Lehetett volna másként. Viselkedhettem volna másként. Viszonyulhattam volna másképpen a dolgokhoz, az emberekhez, a szituációkhoz.
Furcsa érzés visszatekinteni.
Az is furcsa, hogy az ember a saját maga által elítélt cselekedetek emlékét mennyire el akarja nyomni, eltüntetni, kitörölni, mintha az meg sem történt volna. Pedig megtörtént.
És az ember ilyenkor nem büszke magára. :D
Mindent együttvéve persze Róma szép volt.
Imádtam a kedvesemmel sétálni a romok között, a Szent Péter bazilikában, figyelni a pápák világi túlkapásait, a túldíszített épületeket, alig-megmaradt falak romjait, az örök és bűnös város múltját és jelenét. Elgondolkodni a hely energiáján, ahol több, mint kétezer évvel ezelőtt egy hatalmas város-organizmus lüktetett és élte mindennapjait. Kétezer év számomra ésszel megfoghatatlan, mégis ... ahogy nézi az ember a romokat, az épületeket, a márványoszlopokat, a díszítéseket ... nem is tűnik olyan távolinak. Sokat nem változtunk, nem változtattunk mi európaiak. A művészet, az építészet időről időre visszanyúlik oda, ahol ezek a tógás emberek alkottak.
Furcsa. Ez itt az európai kultúránk egyik alapja. Egy szelet, és úgy tűnik araszolva haladás. ... talán előre.

Nade mostmár eléglegyen!

"vége van." ezerszer mondtam már.
"de most tényleg!" tízezerszer.
"de igazán! nem megy már, elég volt!"
...
és még mindig itt vagyok.
Miért?

"Ha a népet rendeletekkel kormányozzák és büntetésekkel tartják féken, akkor ki fogja játszani a büntetést, de a szégyent nem fogja ismerni. Ha az erénnyel kormányozzák, és szertartásokkal tartják féken, akkor ismerni fogja a szégyent és mindig erényes lesz."
Konfucius

Még két adalék a mai napomhoz:
Csodás dolog, amikor az ember bemegy a fürdőszobába félálomban, ráül a vécédeszkára, ami teljesen prompt, meghatározatlan időközönként (néha igen, néha egyáltalán nem, néha az elején, néha a közepén, viszont mindig meglepetésszerűen) pattan egyet, majd egy fél centis függőleges irányú zökkenést adva a testnek elcsúszik a helyéről úgy, hogy a legnyugodtabbnak hitt pillanatot fűszerezi egy kurvaanyáddal.
A másik imádni való pillanat, amikor bemászok a zuhanyfülkébe és a kerek csúszásgátló (kb. kéthetente, de nyilván szintén meglepetésszerűen) megcsúszik a talpam alatt pont abban a pillanatban, amikor a jobb lábam sarkával annyi súlyt helyezek rá, ami még nem biztosítja azt, hogy a gravitáció hatására szétvetett lábbal spárgába csússzak le, (ami egyébként sem menne, helyette inkább egy bokarándulás-térdfájás-állal zuhanykabin leverés-karral szennyes tartóba csúszás/borulás kombót sikerülne inkább létrehoznom, vagy szerencsétlenebb esetben mondjuk a jobb kar szennyes, bal kar mozgós vécédeszka kombinációval lehetne még módosítani, de ezt már nem is taglalom), tehát nem ennyire, csupán annyira, hogy a comb belső oldalai megfeszüljenek, hasizom felső-alsó része befeszüljön, karok hajlított, feszített vészhelyzetbe álljanak és az agyon átfusson ez a kis zárójeles kombó gondolata, ezzel tökéletesen felébresztve az embert.
Na ez a két dolog ma egymás után történt meg velem. :D

leszakadó derékkal próbálom meg kitalálni, hogy a varrógép miért csinál frottírt az anyag alján.
Egyébként meg rohanok dolgozni vagy mi a szösz. :D

Hülyeség, szarkazmus, nyavalygás

A pasim kanbulit tart a haverjaival, én meg felrobbanok, úgy költöznék vidékre. vitáztunk is ezen egy jót ma, úgyhogy most meg is nézem a miért éppen alaszka negyedik évadát. A faszom televan budapesttel! Azzal méginkább, hogy a szilvit a múlt héten szombaton rabolták ki az akácfában, a misit meg tegnap próbálták meg újpesten (szerencsétlen nem hagyta, úgyhogy csak szimplán összeverték, helyesebben kiverték a fogát) és nincs senki ebben a kibaszott országban, aki tenne valamit ezzel. én nem csodálom, hogy a jobbik 14%-ot kapott! és sajnálom Nóri, de az SZDSZ is megérdelmi a picsába, hogy egyik faszom kormánypárt sem bír mit tenni. nyilván virágzik a szélsőjobb ott, ahol háromhavonta betörnek hozzájuk, a rendőrség meg csak a vállát vonogatja. olvastam múlt pénteken, hogy spanyolországban bevezették a fehér négyzetes szavazást. eszerint, ha elmész szavazni, de nem jelölöd be egyik jelöltet sem, mert mindegyik egy balfék, a szavazás akkor is érvényes. azt hiszem itt is be kellene vezetni. akkor talán felfognák a pártok, hogy mennyire kibaszottul rosszul csinálják. nyilván senkinek sincs kedve szavazni, amikor az egyik demagóg, a másik hazug, a harmadik meg kishitlert akar játszani! na mindegy. ma délelőtt rájöttem, hogy egyetlen módon lehetne még az mszp-nek visszahódítania a szavazókat. ha legalizálná a füvet. sőt, szociális alapon osztogathatná! hehe. tompa ember nem hőzöng.

Az jutott ma az eszembe, hogy milyen furi, hogy az eddigi harminciksz alatt még sohasem csináltam gyereket. Mármint tudatosan nem.
Vicces.

Igazán bánom, hogy a hugom mesés blogját nem találom. Az volt a tervem, hogy kimásolom az összes Mukk mesét és beköttetem neki.
Vicces lett volna.

Tulképpen baromi jó az életem. :D
(csekély másfél hónap után ennyit bírok írni? Hm.)

Tizensokév után ismét elolvastam Cooper ügynök naplóját.
Még mindig a nemalvós-manós szekrény a kedvenc részem.

autótulajdonos lettem.

Ideológiai fordulatok egy életben

XY Miskolc egyik külvárosában lakott, nem éppen cigánymentes övezetben, amikor először összehozott vele a sors. Ott is nőtt fel egy sírásó apu és az egyetemi konyhán dolgozó anyu lányaként. Az általános iskolai évek alatt segített apunak vizet hordani a temetőben, összeszedni a száraz virágycsokrokat, leégett gyertyacsonkokat. Kemény élet egy gyermeknek, de a nehézségek erőssé tették kívül-belül. A környék lakóival barátkozott, onnan szerezte tinikora szerelmeit, kapcsolatait, nem csoda hát, hogy belecsúszott pár lopásba, betörésbe. Általános iskola után elment egy kereskedelmi szakközépiskolába tanulni, mert körülményei ellenére jó esze volt és könnyen tanult. Mi középiskola alatt találkoztunk. Igazi nagyszájú, rosszcsont lány volt, aki kb a 3. évig rendszeresen járt lopni és betörni, aztán sztorizott róla bőven, hogy hogy verték át a zsernyákokat. A továbbtanulásnál merült fel először benne, hogy elvégzi a rendőr szakközepet, mert az ad ruhapénzt, meg némi zsebpénzt is, és ez szegénysorsú lánynak pont ideális lesz. Úgysem akar holmi boltban eladó lenni. Így is lett. Érettségi után kb. 8 évvel találkoztunk ismét, amikor akkori kedvesemmel robogtunk a körúton "Eszterrel", az ezeréves, ütött-kopott 105-ös Skodával. Én kissé lemondóan ültem az autóban, amikor megállítottak, várva a bírság összegét, amikor felfigyeltem a hangjára: "Jó estét kívánok, kérem a papírokat." Mikor kiszálltam az anyósülésről, fennhangon üdvözölt: "Helló!" ... nyilván nem büntetett meg. Megtudtam, hogy pár éve jött fel Budapestre, rendőrként éli az életét, vettek a párjával (aki szintén rendőr) egy házat valahol Erzsébeten (vagy legalábbis így rémlik), keresik a "zsíros" helyeket, ahol jól lehet keresni, merthát szegény rendőr miből egészíti ki ..., ugye. Így lett rablóból pandúr. Utoljára tegnap "hallottam" róla, amikor kipucoltam a mail-emet és felfedeztem benne pár mail-t, amit küldött. Ilyen címei voltak: "Cigányok 1", "Cigányok 2", "Magyarország Cigányország?", stb. Igazi magyar gárda mail-ek voltak félig-igaz, de valójában igazolhatatlan tényekkel, uszító gondolatokkal, zsidó-cigány párhuzamokkal. Klasszikus. Kicsit elgondolkodtam. Hány pálfordulást élünk meg egy élet alatt? Hány pálfordulást éltem meg én ezalatt az idő alatt? Mennyire hat ránk a környezetünk? Mennyire látunk át a szitán, ha ideológiai vitákról van szó? Hol az igazság? Talán itt is, talán ott is, talán itt sem és ott sem.

Kislány

Az SzV blog azt mondja, hogy 3 hete ... Nekem úgy tűnik már kb egy évszázada ...
Telnek a napok, élem az életem és jó. Van kedvesem, van kutyája (apró barikutya), van hóesésben ablakon kibámulás, van madáretető az ablakban, van reggeli napsütés, van állandó hurcolászás, van néha esti főzés, borozás, nemkandalló, de konvektor előtt ücsörgés, együtt fogmosás, Southpark nézés esténként, meg néha neki meccs, miközben hülye kérdéseket teszek fel, mint pl, hogy mi az a les, meg hogy a játékvezető az a bíró e (muhaha), munkahelyen változások sok, meg újra tanulok (de minek!), no meg válság van. Körülöttem savanyú arcok, én pedig a 80-as évek S&L válságát olvastam ma a Wikin, meg az Enron sztoriját (Ez egyébként a Fun with Dick and Jane film miatt jutott eszembe, ami kva jó!), meg az Arthur Andersenét és azt hiszem az ember ritkán tanul a hibáiból.
Ez viszont vicces volt:
"While at Continental Illinois, Fastow helped pioneer a system of raising capital by selling notes backed by risky loans. The practice spread across the industry "because it provides an obvious advantage for a bank," noted the Chicago Tribune. "It moves assets off the bank's balance sheet while creating revenue." Continental became the largest U.S. bank to fail during the Savings and Loan crisis."
És ezek után Fastow lett az Enron pénzügyi vezetője. Nem csoda!

Írtam egy rohadt jó bejegyzést (természetesen részegen), erre nem elszállt az egész? Basszus!

Az ünnepekről csak annyit, hogy egy új garnitúra nadrágra lesz szükségem, ... és nem a minőségromlás miatt. Ilyen kerek kb 10 éve nem voltam.

Már rég ott kéne lennem, de még mindig itt vagyok.
Hosszú az ébredés.

Az igazi filofaxnak két ismérve van:
1. mindig tele van minden szarral.
2. sosem lehet bezárni.

"...Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt nagy mestere.

Bokraink közt az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha."

És mint ég felé hulló esőcsepp lettem újra a boldogság része.

Párpercnyi csend a Paradicsomban

... Ülünk és beszélgetünk. Látom, hogy feszeng. Néha jobbra sandít. Félig figyel csak. Elmegyek WC-re.
"Jó, addig én megfejtem ezt a szórólapot." mondja.
Visszajövök, szórólap tüntetőleg a kezében, felemelve, szinte álarcként, de mögötte jobbra sandít. Megértem. Felmerül az érzés ... elmegy. ... A fejemben megjelenik a mondat: "Ez itt a félelem." Üdvözöllek ismét ebben a sötétszürke, tejszerű ködben. Legbelül mély levegőt veszek. Csak egy pillanatnyi időt még! Most kéne nem kapkodni, semmit nem tenni, nem venni észre, csak csendben maradni és folytatni ... tovább, ahogy eddig, de nem megy. A fonal elpattant és vadul ficánkol. Próbálom elkapni, megfogni, megérinteni, de nem sikerül. Levegőt markolok. Egymás után sokszor. Lassan jön a pánik, a kétség, a tengernyi kérdés a fejemben, hogy mit tegyek, de minden kérdésem egy csukott ajtóról pattan vissza. Mostmár nem beszél. Hibásnak érzi magát, máshol jár, nem rám figyel. Én sem beszélek. Rájövök, hogy azokra a kérdésekre, amiket feltettem neki, én sem szívesen válaszolok. Zárt ajtók, titkolt világok fekszenek egymás mellett.
Még van megszokásból szeretlek, ami lehet, hogy holnap reggelre megtelik ismét érzéssel, de félek, hogy nem. Sötétszürke, tejszerű köd. Talán ha kisütne a nap egy kicsit, meglátnám az ösvényt.

Pici apátia, pici depresszió, pici önmarcangolás, sok munka. Ma ilyen az életem.
Tegnap pedig kaptam lepkés búvárzsebkönyvet, meg lepkét, meg CD-t, és mindezek tetejébe ébren megvárást és isteni salátát. Jaj de jó volt!

Mondok jobbat: rohanás az életem.
Viszont boldog vagyok. Nagyon. És ez elviselhetővé tesz minden rosszat.
Milyen régóta várok már erre!

hát messze nem nyugis most az életem.

A Mindenszentek tejutat rajzolt ma a temetőkbe.

Szerető szavakba burkolózom, mint puha, meleg paplanba.

Élete összes megvetését hányta rám végül egy mondatban mielőtt elindultak, és ezért utálom. Azt már nem is ordítottam bele az arcába, hogy valószínűleg ez a kioktató megvetés volt az, ami a tőle és kedvesétől évekre eltávolított bármennyire is szívbéli jóbarátom volt a párja. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy mit vár el. Sem most, sem akkor. Talán négykézláb csúszva kellene a földre roskadnom, hogy "Megbántam minden bűnömet, ó isten X, köszönöm, hogy végre megvilágosítottál?". De hiába adok neki igazat, hiába mondom el, hogy szerintem az életem miért zajlik úgy, ahogy zajlik, megértést nem kapok, csak saját véleményt, de azt arcba tolva ezerrel, ezerszer ismételve a végtelenségig, ha pedig ellent mondok, akkor szintén. Nem értem, hogy milyen reakciót vár, hogy végre abbahagyja, ezért csak az van, hogy közben és utána azt a varázsmondatot kántálom magamban, hogy "Broááááffff, takarodjazéletembőlsohatöbbénemakarlaklátni" amikor pedig nem látom, akkor megtűröm a lényét, mert a párjával imádtam pl. éjjelente verset olvasva elaludni és bármennyire is hiányzik ez a barátság az életemből, EZT nem kívánom átélni többször. Soha.

kertek alatt lopva surranó mennyország.

"Ha kedvet kapsz velem egy kis szórakozásra,
magadra öltöd a meghitt tárgyak mezét,
és mint fém vagy tükör, gyertya vagy karcsú lámpa,
szelíden remegő fényt hintesz szerteszét.

Máskor meg libegőn a légben imbolyogsz csak,
tűnődve, lényedet minő alakba zárd,
s mert nincs ínyedre már sem ez, sem az a tárgy,
a nap lágy derüjét választod otthonodnak."

elmegy, itthagy. hiányozni fog.

Szépen lassan telek meg boldogsággal. Úgy, ahogy a dagály ellepi a partot éjszaka, csendes, fokozatosan emelkedő hullámokkal.

Halk csattogás az ajtó előtt. Esik. Csendben.

Van egy bácsi, Gregory Colbert (aki nemis igazán bácsi még, csak én érzem magam törpének, amikor nézem a képeit), fotográfus (mert igazán kiérdemelte ezt a megtisztelő címet) és természetfilmes, aki olyan képeket (Vision címszó alatt az Enhanced Experience-en belül) készített, amitől bármikor, bárhol látom, kicsordul a szívem.
Van bennük valami egészen mélyen rejlő szentség, szeretetteli alázat az ember és állat részéről, az együttélés paradicsomi állapota, béke és gyönyörű idézetek, amit még soha, sehol nem láttam képben. Nagyon furcsa. Milliónyi fényképet láttam már életemben, elemeztem, néztem képszerkesztésileg, technikailag, mindenhogy, de az ő képeit nem tudom így nézni. Inkább csak belefolyok. Vagy vele-folyok. Rábízom magam, mert tudom, hogy gyönyörű helyekre visz el. Olyan helyekre, ahová mindigis csak vágytam, de tudom, hogy sohasem juthatok el, mert nem létezik. ... Itt a Földön. ... Csak az álmokban.

tükörkép. rettentő furcsa.
pofára vagy seggre essek?
nem szereti a harcot, szereti a békét. olyan, mint én kb 3 évvel ezelőtt, és a fejében ott lakik egy könyvtár.
kérdőjel és kérdés. döntés? még nem. béke kell előbb. aztán válasz.

kicsit megnyugodtam.

... egyébként pedig az van, hogy beleszakadok. és értem én, abszolut. ráadásul én most simán utálnám magam ha helyében lennék. pedig csak az kellene, hogy végre ne ordístanak bele az arcomba a hétköznapok, amikor ...
persze ezt nyilván nem tudom érthetően elmondani. vagy legalábbis úgy tűnik.

Végülis tökmindegy, hogy hivatalosan vagy nem, ha nagy szar van, akkor úgyis euróval fogunk fizetni, és mégcsak nem kell várni 2014-'16-'25-ig. Végülis Jugoszláviában is dojcse márkával fizettünk anno, nem? Hát akkor minek ez a hiszti?
ezt már érezni pár hete.

Ezt nyilván le kellett lopnom, annnyira gyönyörű

Subotica

Két kedves ismerősöm is eljutott ezalatt a négy szép nap alatt Szabadkára. Egymást nem ismerik. Csupán számomra van jelentősége, hogy Ők, egyidőben, mindketten ott voltak.

Kutyaőrület

Nemhiába vagyok szerelmes ebbe a kutyába. Tényleg, imádom: (ja, az airedale terrierről van szó már megint.) És persze jó az szöveg írója is.
"Azon túl tehát, hogy egy erdel minden helyzetben vigasz gazdija számára, nagy elõnye, hogy nem csúfolódik!

Cserébe szelektíven hall. Persze irtó gyorsan tanul, legelõször inkább a marháskodásban tûnik ki, de érdemes az okításába energiát fektetni, mert sikerélménye lesz a gazdinak. Amikor elvisszük a kutyaiskolába, néhány hét alatt kinövi a kezdõcsoportot, mindenkit elkápráztat vadító gyorsaságú felfogásával, pontos feladat-végrehajtásaival, azzal, ahogy csüng a gazdin, és teljesíteni akar, ahogy várja az új feladatokat, a kihívásokat. Aztán eltelik két hónap, a büszke gazdi sutba vágja kemény következetességét, mondván: az õ erdele a tökéletes kutya, aki tud mindent. Ekkor kezdõdnek a bajok. Ekkor jönnek elõ a szelektív hallás tünetei is. Hívod a kutyát, az hátrabiccent, és lelassítja lépteit, majd visszasandítva meglép a sokkal izgalmasabb történések felé. Gazdi legyen a talpán, aki ordítás nélkül rendezi le az ilyen szituációkat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdi hangjának erõssége egyesen arányos a tõle távolodó bunkó erdel sebességével. Minél jobban kiabálod, hogy „azanyádszemitgyereide-hozzámhamondom-nemigazhogyilyenvagy”, erdeled annál inkább röhög rajtad, és annál nagyobb buzgalommal keres valami feltétlenül megszaglászandó vakondtúrást, villanyoszlopot vagy fûcsomót.

Ezen a ponton kell szót ejtenünk a névválasztásról. Ne válasszunk olyan nevet erdelünknek, amit ciki utána kiabálni az utcán, szolidan behívásnak nevezve ezt a nemes tevékenységet. Olyat se válasszunk, amit egyáltalán nem lehet 70 decibellel kiejteni, mert sikítássá, bömböléssé alakul.

Ne ijedjünk meg, ha erdelünk produkálni kezdi a szelektív hallás tüneteit. Ilyenkor a kutya alkotói válságban van, ami azt jelenti, hogy nyilván nem kötjük le minden energiáját, vagy nem biztosítjuk neki az igényelt mértékû szabadságot. Egyszerûen muszáj kihívások elé állítani, hogy gondolkodnia kelljen, és ne tudjon mindent fellengzõsen, a kitûnõ tanulók magabiztos rutinjával megoldani. Elõször csak számolni tanítsuk meg, majd olvasni, bevásárolni, dogdacing-elni, esetleg társas táncolni.

A modern kutyakiképzés számos lehetõséget kínál, hogy meglepjük erdelünket. Itt van például a klikkerõrület. Elsõ lépésként rá kell vezetni az erdelt arra, amit már amúgy is levesz a nekikészülõdés elsõ pillanataiban, azaz, hogy ha van klikk, van kaja is. Ezt unásig ismételgetjük, klikk-kaja, klikk-kaja, klikk-kaja. Erdelünk türelmetlenül toporog, hogy ide nekem még egy kiló virslit, sajtot, májacskát, majd másnap klikkelõ hangokra ébredve ráeszmélhetünk, hogy többé nincs szükségünk ébresztõórára, kutyánk a kaja reményében fogai között tartva a klikkert bõszen kattogtat, ezzel sürgetve mielõbbi ébredésünket.

Az erdel igényes a saját cuccaira. Számon tartja a szétrágott labdáit, a sétáltatás végén a küszöbön hagyott botját, a csipogó, sima és rücskös játékait. Száz közül felismeri a saját póráza csilingelõ hangját, ilyenkor rendszerint extázisba esik, pattog, pörög és vakkantva összesározza a gazdiját, annyira örül, hogy mehet valahová. Ilyenkor, amivel a leginkább le tudjuk törni erdelünk már-már túlzott lelkesedését, ha az utazás/séta célja az állatorvosi rendelõ. Bátor erdelünk persze már a sarkon lecsekkolja, hogy hová készülünk, virgoncsága eltûnik, immár leginkább egy bizonyos miskolci kocsonyára hasonlít, aki reszketve, óriásira tágult szemekkel lépi át a rendelõ küszöbét, mintha a nyom, amibe lép, épp’ elsüllyedni készülne. Egyesek ugyanilyen „lelkesen” mennek kutyakozmetikushoz is.

Az erdel alapvetõen mégiscsak vadászkutya. A nagyvárosi erdeltartó persze nem ismeri kutyája ösztönös tulajdonságait, hogy teszem azt mit szól az eb egy vaddisznóhoz, egy vércsapához, egy vízre vetõdõ vadkacsához, a puska dörrenéséhez, a cserkelés izgalmához, ám annyit még a panelerdel gazdija is megtapasztal, hogy ritka dolog a macskakompatibilitás. A véresebb részleteket e helyen nem ecseteljük. Szerencsére a legtöbb tejfölpusztítónak megvan a magához való esze...

Az erdel eszköztára megegyezik egy szokásos kutya eszköztárával, úgymint: irdatlan mennyiségû játék, tálak, kefék, plédek és takarók, házikó, gazdi ágyában maradás lehetõsége, nyakörv, póráz, trimmelõkés – jaj miket írunk! Hát, igen, az erdel egy trimmelõs fajta, ami azt jelenti, hogy a trimmelt kutya elegáns, szemet gyönyörködtetõ és csodálatos, a nem trimmelt kutya pedig bozontos, bohókás, kacskaringós szemöldökû, idõnként még loncsos is, mint egy piszén pisze kölyökmackó. Persze, mivel mindkét változat erdelbõl van, éppen aktuális kinézetének megfelelõen viselkedik. Hol lordként, hol teddymackóként. Mindkét forma esetén produkál viszont egy irtó bosszantó dolgot, nevezetesen az ivás utáni szakállcsurgatást. Mindezt bõvebben kifejtve a következõkrõl kell szót ejteni. Elõször is az erdelek többsége mohóságból, vagy valami más okból addig iszik, amíg el nem fogy a tálból a víz. A másik lehetõség, hogy ahányszor elmegy a tál mellett, minden alkalommal belelaffant. Minthogy mind a kan, mind a szuka erdel szakállal rendelkezik, minden egyed belelógatja irdatlan mennyiségû szõrét az ivóvízbe. E mûveletet addig végzik, amíg, mint egy szivacs, szakálluk tökéletesen telítõdik hidegvízzel. Na, ekkor futnak nagy lelkesen a gazdihoz, ölébe hajtva buksijukat, vagy csak megállva elõtte csurgó szakállal, kb. két-három deci vizet folyatva a lábára. Ezt leginkább akkor szeretik mûvelni, amikor a gazdi munkába készül, vagy színházba megy és már szépen felöltözött, avagy napozva fekszik a kertben. (Ilyenkor felhevült hátára csurog a jéghideg erdelnyálas hákettõó).

Tekintettel az erdel angol származására, elmondható, hogy igen jól viseli az idõjárás viszontagságait, például az esõt, a havat. Ha esik, elviseli a gazdi ágyánál (ágyában) való heverészés lehetõségét, ha havazik, jól viseli a kandalló melegét!"

Na ennyit a kedvenc kutyámról. Kell kép is?
Tessék:

Muhahahahahahaha

Barátkozom a következő mértékegységgel: TB
Először csak ízlelgetem a hangzást, aztán reménykedem benne, hogy előbb-utóbb fel is fogom.

Rozi miatt rákaptam Jarmush-ra, aminek az lett a következménye, hogy vennem kell egy portable vinyót, mert már nagyon unom, hogy állandóan 1 giga szabad hely van a gépen és mindig sakkozni vagy dvd-t írni kell.
-o-
Olvasom és két dolgon gondokozom. Tudnám e csinálni szépen, vagy kell e egyáltalán szépen csinálnom. Furcsa dolog ez. Azt érzem, hogy gyönyörű, és mégis tele van a fejem kétellyel. És csak én tudom mitől. (ezen bejegyzés kb 15ször lett kurtítva, hogy elég titokzatossá válhassék és senki ne tudja kiről-miről van szó, de mégis magára vehesse bőszen bárki. Hehehe. All size post.)
-o-
Régen hallottam a szomszédékat szeretkezni. Hát most megint. Tetszik nekik. Élvezik. Most egy nagy örömsóhaj szakadt fel a végén. ... Bocsánat, még nincs vége. Na mindegy. Kb egy éve nem tudom, hogy hogyan viszonyuljak ehhez a dologhoz. Néha vicces, néha elgondolkodtató, néha idegesítő. És nem arról van szó, hogy hangosak, hanem arról, hogy vékonyak a falak. Egyszer majd lehet, hogy megmondom nekik. Bár személyesen még csak kétszer mentünk el egymás mellett a lépcsőházban, mégis elég sokat tudok a szexuális szokásaikról. Ennek ellenére el sem tudom képzelni, hogy a bejelentésem milyen reakciót váltana ki belőlük.
-o-
Itt volt a Ralee. Elvitte a fúrót.
Utána tíz perccel jött a Lajos. Felvillantotta a trendi szemüvegét.
Előttük jött kb fél órával a pizzafutár.
Bablevest pedig nem küldtek nekem taxival. (sóher! :D)

dolgok, amiket még szeretnék látni ebben az életben

"A pompás királylepke vagy amerikai királylepke (Danaus plexippus) a valódi lepkék alrendjébe tartozó tarkalepkefélék (Nymphalidae) családjának egyik legismertebb és legkülönlegesebb életmódú faja.
Év közben a Nagy-tavaktól északra, illetve délre: az Egyesült Államokban Minnesotától New York államig, Kanadában pedig Ontario államában él; a telet viszont Mexikó Michoacán államban, egy mindössze 155 km²-es területen tölti. A becslések szerint minden ősszel, illetve tavasszal körülbelül kétszázmillió lepke indul 3 500–5 000 km-es útjára, amin több generációval korábbi elődei repültek legutóbb, mivel a lepkék életciklusa mindössze néhány hónap. Az 1975-ben fölfedezett telelőhelyet Mexikó 1986-ban természetvédelmi területté, majd az UNESCO Ember és Bioszféra programjának nemzetközi koordinációs tanácsa 2006-ban bioszféra rezervátummá nyilvánította, 2008-ban pedig a világörökség része lett."




Ez mennyire paradicsomi lehet!

Nézem a Living Planet-et, amiben egy holló leejti a levegőből a karmában tartott csontot.
Következő kép: lassított felvétel - a csont földetér, és beleremeg a földön álló kamera.
Hát ez nem 2 centiről eshetett.

Hűűűha, időcsavar van. Nálam a történelem figyelmetlenségből ismétli önmagát ... a végtelenségig.
Ez most fáj.

Nemcsak félszeg, de bogaras is? Hm. Egyre inkább.

Öngyilkossági kísérlet

Azt gondolom, hogy egy olyan kapcsolatba, ami nem kapcsolat, sem barátság, talán csak futó ismeretség szinten létezik, viszont sikerül elérni azt, hogy 3 nap alatt kb kétszer húzzam fel magam rajta, öngyilkosság belemennem.
Ettől függetlenül nem gondolom, hogy a másik egy percig is hibás bármiben.
Egyszerűen ez van. És ha ez van, akkor el kell engedni, had menjen. Talán nem most van itt ennek az ideje. Talán nekem is túl bonyolult az életem ahhoz, hogy bele tudjak lazulni. Talán most egy kicsit hagynom kellene ezt egészen addig, amíg nem automatikusan oldódnak meg a dolgok. Még mielőtt mészárlás lesz a vége. Mert annak aztán tényleg semmi értelme.

A dolgok önrendeződése

A bookmarkok közt egymás alatt helyezkedik el az arisztokrata és a kispolgár, kicsivel feljebb a vénusz a kuplerájban, alatta a domina. Hm. Esküszöm nem volt szándékos.

Egyrészt becsaptam az ajtót, másrészt kinyitottam egy másikat.

Voltam könyvesboltban. Vettem könyvet (Huxley: Moksha), bezsebeltem a rengeteg bókot és adtam cserébe egy elérhetőséget. Jövő héten kávét veszünk. Együtt.

Hosszú, furcsa napom volt. És azt veszem észre, hogy kb 3-4 hete egyáltaltalán nem vagyok képes négy értelmes (?) mondatnál többet írni egy dologról. Kb ennyi az energiám. Meg a kedvem. Persze emellett történnek a dolgok, csak hosszú lenne őket leírni. Majd talán egyszer. ... (Ez rendszerint sosem, de ezt nem vallom be magamnak.)

Sokmindent elviselek, de a lebegtetést baromira nem. Úgyhogy azt hiszem ami nem megy, nem kell erőltetni.

confession

nem vagyok jó pót-szeretőnek
nem vagyok jó pót-anyának
nem vagyok jó hazugságok igazolójának
nem vagyok jó sajnáló
nem vagyok jó dráma-partner
nem vagyok jó pótszer
nem vagyok jó használati tárgy
nem vagyok jó dísztárgy

jó vagyok barátnak
jó vagyok társnak
jó vagyok szerelmespárnak
jó vagyok esti mesélőnek

Kellett tegnap berúgni, ugye? Hát akkor most ne csodálkozz, hogy szétrobban a fejed! A kétpercenként érkező hányingeren se csodálkozz!

Az a munka, amit nem végzel el akkor, amikor kellene; a fejedre nő. Az a munka, amit mások nem végeznek el, amikor kellene; az is a Te fejedre nő. Hurrá! Akkor most rendet rakok.

Nem feltétlenül vagyok rugalmas ember, de ezt tudjuk.

Két szeretetre éhes ember áll egymással szemben a térben. Lábuk alatt nincs föld, fejük felett nincs ég. Szeretnének, de csak feltételekkel. Szeretetet adnának, de méginkább várnak. És a sorrendiség fordított.
Az egyik szól:
- Annyira szeretlek téged, mint te engem.
A másik válaszol:
- Én is annyira szeretlek téged, mint te engem.
... és állnak rendületlenül. ... egyik sem mozdul.

Cicázik. Játszik, mint macska a gombolyaggal. Én pedig hagyom. És kacagok.
Felhúzott szemöldököm felett villog a piros kérdőjel, de nem érdekel. Had villogjon.

Múlt

Mostanában a múltamon merengek.
Elmúlt szerelmeken, elmúlt egyáltalán-nem-szerelmeken, használlak-de-nem-szeretleken, szeretlek-de-te-nem-szeretszeken, szeretsz-és-sütkéreznék-ebbeneken.
Nem tudom, hogy hol rontottam el.
Valahol biztosan. Nagyon. Mostpedig már utánakapnék, de nem lehet.
Elmúlt.
2007.

Aki hajnali 3-ig csacsog a neten, az ne csodálkozzon, ha fél egykor ébred, ráadásul iszonyú fej és nyakfájással. Persze nem mondom, hogy nem érte meg. Sőt. Csakhát ... no.

Rákaptam viszont a Fry and Laurie után a Jeeves & Wooster-re.
Idézek: (párbeszéd Wooster és a lányát férjül adná tisztes urihölgy között)
- How would you ... ever support a wife, Mr Wooster?
- Well, it depends on who's wife it was. I'd say that with a gentle pressure beneath the left elbow when crossing a busy street ...

Ööööööö. Köszönöm a nők nevében, igazán figyelmes. Mindenesetre jó lesz. Dr House is olyan fickó szerintem, aki az idővel lesz egyre jóképűbb, fiatalon viszont nem csak idétlen, de vicces is.
Tegnap este még meglátogattam Károlyomat, mert azt hittem, hogy dögrováson van a megfázása miatt, de még csak az elején jár. Mindenesetre vittem neki tündér-gyömbért, ő pedig végre bemutathatta hogyan kell készíteni a híres Károly-féle d-grogot, amiről nem mondom, hogy könnyed lett. Inkább ütős. Kb. a Rali meggyborával vetekszik. Hehe.

Gyűjtögetem szépen lassan a pozitív karmapontokat. Még 10 000 000 000 és beválthatom fénylő glóriára. Muhahahaha!
Van olyan, hogy a világ minden gondja-baja elfér a vállamon. Én lenni valójában egy tündér. És még élvezem is! Mennyire jó ez! És egész nap Chopin-t hallgattam. Lehet, hogy az töltött fel ennyire.

Nah, ma már jó kedve volt. Úgy tűnik sínen van.

X

Azt hiszem legközelebb elhívom kávézni.
Ha már minden egyes könyvvásárlásnál zavarba hoz.

Úgy döntöttem, hogy az öregszem helyett azt fogom használni, hogy fiatalodom. Ennek megfelelően azt írnám a tegnap estéről, hogy:
Két Unicum és két sör kivégzett, aztán egy pálinka is és most fáj a fejem. Hiába, fiatalodom.
Hehe.

Olyan is volt még tegnap hajnalban, hogy sárga levelek lepték el az utcákat, amit a szél kavart fel néha és egy bácsi hajnali kettőkor egy járdányi részt próbált megtisztítani a sárga levelektől a körúton, mit sem törődve avval, hogy a következő pillanatban a szél minden munkáját eltünteti. Néztem egy darabig türelmes harcát, közben pedig azon gondolkodtam, hogy milyen jó is térdig az illatos avarban gázolni, hallgatni a levek susogását, és megtelni az illatukkal.
Szeretem az őszt.

Tegnap este találkoztunk és éreztem, hogy nem van jól a bőrében. Valahogy olyan érzés volt, mint amikor az ember a póló hátulját veszi az elejére és aztán órákon keresztül csak ficánkol, mert nem tudja, hogy mi a baj, csak azt, hogy valami kényelmetlen.
Ettől függetlenül persze nagyon aranyos fiú és nagyon szeretem. Nem szerelemmel, hanem csak szeretettel. De azt valamiért nagyon.

Nem tudom elérni Zsuzsit. She's under construction.
És fáj a fejem. Aúúúúúú.

Álmomban

Két embernyi magas Alexander körték voltak lepotyogva a földre az út szélén, mi pedig megálltunk enni belőle. Isteni, mézédes körték voltak. ... Igaz néha olyan magja volt, mint a dinnyének, és néha zúgtak körülötte a méhek.
Az Ildikónál volt olyan kés, mint ami még nekünk volt otthon, azzal tudtunk kanyarítani az óriáskörtékből és az Ildikónak mindig a magos rész jutott. És volt olyan is, hogy a mézédes körtelé megállt a körte kivájt részeiben. Benne volt még az álmomban a Viki és a Miki, akik tegnap véletlenül belecsöppentek az estémbe is, és vicceset moziztam. Főleg a Vikin. Nagyon furi lány.
Volt valami olyasmi is, hogy a saját testemet exhumáltam halálom után pár héttel, és összeroppant a koporsó teteje, mert valami habszerű fából volt. Alatta pedig az enyhén összeaszott, lassan rothadni kezdő testem. A kíváncsiságon kívül semmit nem éreztem vele kapcsolatban. Persze, hogy miért kellett kiásni azt már nem tudom. Lehet, hogy azt is kíváncsiságból? Nemtom.

Sötét felhők jönnek ...

Jól van, elkezdődött. Ezt a fenti mondatot még ébredés után írtam, amikor nem volt semmi konkrét, de mostanra megérkezett. Vettem a boltban fánkot, mert azt imádom reggelire, és örültem neki addig, amíg ki nem derült, hogy nincs is benne lekvár, márpedig a fánk lekvár nélkül csak félmegoldás. Aztán bekapcsoltam a gépem és ez várt a háttérkép helyett: "A ... (op.rendszer) ezen példánya nem felelt meg az érvényesítési eljáráson. Előfordulhat, hogy szoftverhamisítás áldozatává vált." Hát erre csak annyit bírtam reagálni, hogy "Ó, hogy ...meg! Öt éven keresztül minden működött, most meg ... Milyen mesterséges intelligencia fertőzött meg, teeee szerencsétlen?"
No, 10.35-ig ennyi történt. Lássuk mi jöhet még! Hehe.

12.32 Lebukik a fejem, alig bírok ébren maradni, a kávé már nem segít, csak ég tőle a gyomrom és felmegy a vérnyomásom, fellépett az első kommunikáció-hiány, kávé okozta paranoia (ez durva tud lenni!), szeretethiány (ez utóbbi három mind-mind a kávéivás következménye ám!), és lehet, hogy az lesz ennek a bejegyzésnek a címe, hogy Réka-válság percről percre. :P

13.02 Azt hiszem most kezdek hányni a pánikkeltő médiától. Tényleg. Broááááf. Rohadjon meg minden újság! Az internetes is!

14.52 Kisütött a nap.

18.48 Aludtam egy jót, a gyomrom ismét nem érzi jól magát, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ma este Unicum kúra alá vetem, mellette pedig beszélgetünk majd egy jót.
A legújabb hír, hogy az, hogy az alattunk levő lakásba tegnap este betörtek, ráadásul a lichthoffon keresztül, és a legszarabb az, hogy simán hallottam mindent, sőt, még kicsit rá is csodálkoztam, hogy ki jön ki éjjnek évadján feltakarítani egy összetört cserepet. Hát nem ez történt. Úgy tűnik két-három évente kell egy betörés a házban.

Szélcsend van.

Ma valahogy nem tudok jót tenni a gyomrommal. Se csoki, se süti, se más dolog nem segít rajta. Kellemetlen érzés.

Szerencsétlenek. Azért ezt nem szívesen élném át.

Sokszor érzem azt, hogy nem résztvevő vagyok, csak eszköz. Van aki szerelemért jön, van aki törtődésért, van aki csak önmaga igazát akarja visszhangként hallani, van aki csak dühétől akar megszabadulni, van aki azt várja, hogy megoldjam az életét helyette, van aki védelmet kér, van aki megnemértettségét akarja csak igazolni maga számára, van aki csak vígasztaló szavakat vár. Én pedig itt ülök, egy vízcsepp a pókháló közepén és tudom, hogy nem kell félnem, hiába mozog a pókháló szüntelen, még nem nőttem olyan nagyra, hogy leessek.

"A man walks down the street
It's a street in a strange world
Maybe it's the Third World
Maybe it's his first time around
He doesn't speak the language
He holds no currency
He is a foreign man
He is surrounded by the sound
The sound
Cattle in the marketplace
Scatterlings and orphanages
He looks around, around
He sees angels in the architecture
Spinning in infinity
He says Amen! and Hallelujah!"

Feldmár - Szabaság, szerelem

Végül odaértünk.
"Jean-Paul Sartre egész életében úgy vélte, hogy olyan nincs, hogy szeretet. Ő azt mondta, hogy amikor két ember együtt van – a nem megint nem számít, férfi-férfi, férfi-nő, nő-nő –, ha két emberi lény együtt van, akkor azonnal az a kérdés, hogy ki fog kit dominálni, hogy ki fog dominálni, és ki fogja beadni a derekát, ki lesz alárendelt. És azt mondta, hogy az a legjobb trükk, hogy ha el tudom valakivel hitetni, hogy engem szeret, akkor dominálni tudom. Ilyen kemény fickó volt a Sartre. Aztán körülbelül egy évvel mielőtt meghalt, volt egy élménye, és rájött arra, hogy vak volt egész életében, mert nem tudta a szeretetet látni, mert ő a domináció-szubmisszió vonalán látott mindent, és írt egy kis könyvet, amit csak a halála után mert publikálni – mert szégyellte magát –, amiben azt írta, hogy ja, igen, van szeretet, csak hát ő éppen nem látta. Olyan volt, mint, tudjátok, mutassátok meg a Buddhát egy zsebtolvajnak, és csak zsebeket fog látni. És azt mondta, hogy igen, onnan lehet tudni, hogy valaki szeret engem, hogy ennek az illetőnek a társaságában, és ezzel az emberrel kapcsolatban szabadabb vagyok, mint egyedül lennék. Ez a szeretet más-más."
Azt hiszem valami ilyesmi is felmerült ott hajnalban az épületes konyhaasztal mellett.

Rohannék, de nem lehet, nincs türelmem, a nyakam teljesen befeszült már, és mire eljutok a célig (lásd Feldmár), addigra sikeresen lefárasztom magam annyira, hogy már semmi fejem nem lesz az egészhez. De jó!

Az, hogy ártatlanul nézel és azt mondod, hogy "Nem akarattal törtem be az üveget!" nem oldja meg azt a problémát, hogy az bizony betört.
Dr Csernus

Mai mantra: "Kussolok, kussolok, kussolok, kussolok, kussolok, kussolok, kussolok ..."
De ezt baromi nehéz most.

A gyarlóságát az ember vagy takargatja, vagy álszentként kitárja melkasát azt kiabálva, hogy "Ide lőjjetek!",tudván, hogy erős páncél védi, ami maga a sehall-selát-nembeszél. Vagy ha mégis reagál, akkor biztosan kővel dobja vissza. Az sosem jön lehetőleg, hogy "Igen Uram vétkeztem, kérlek mondd el nekem még ezt naponta szászor, had érezzem mégszarabbul magamat." ... És ez csupán önvédelem, semmi más.
Az pedig, hogy mi történt, kit érdekel. Nyilván mindenkit. Hehe.
(kicsit sokminden történt szombat este 8 és vasárnap éjfél között. az egyik egy saját dráma, a másiknak pedig csak szemlélője vagyok.)

Minden vágyunk teljesül egyszer (nem felétlenül akkor, amikor szeretnék, nem feltétlenül úgy, ahogy szeretnénk, nem feltétlenül olyan következményekkel, amikkel szeretnénk, és lehet, hogy akkor amikor teljesül már nem is szeretnénk.)
Én pedig ma megyek Feldmárra, aminek nagyon-nagyon örülök.

Ha most vérgeci lennék, akkor továbbszítanám, de most azt hiszem inkább megálljt parancsolok a hiúságból fakadó önzésemnek és kussolok. Ez most így helyes.

Valaki irgalmatlan büdös füvet szív a környéken.

Ezen utóbbi dolgot itt jól átírom, és hozzáfűzök.

Tűzoltás helyett tűzszítás lett. Puszta egotripből, mert néha igazán önző tudok lenni. Nem, nem sajnálom, nem bánom, nem akarok mentségeket keresni, mert végülis mindegyis bárhogyis. Bár nyilván én csodálkoznék a leginkább, ha valaha a Lajosnak igaza lenne, viszont nálam meg most tekeredik a kígyó, rétes akar lenni, a tekegolyó visszafelé lendülve is simán fejbevághat valakit és egyéb homályos rébuszok.
És sikerült még a Rali buliján reggel fél nyolcig beszélgetni, aminek az lett a következménye, hogy felébredtem kb fél háromkor enni valamit, aztán végül este fél kilenckor, és most fogalmam sincs, hogy hogyan fogok aludni reggelig.
Egyébként pedig drukkolok a cuki bébinek és a boldogságnak.

A következő dolgok lettek mára: 1. Címerállatommá teszem a Lila Békát (Nasikabatrachus sahyadrensis), mert kit érdekel egy repülő bálna, ha egy élő kövület lehet az ember címerállata, ami ráadásul egészen vicces és emberarcú.







2. A következő automatizmust vettem észre ma magamon. Van egy szakács kollégánk, aki ahányszor meglát furi mosoly bújkál a szája szegletében, amire válaszként rögtön felmerül a fejemben a következő mondat: "Óóóóó te faszfej." És erről nem tehetek! Tényleg. Ez a válaszreakció. 3. Meghalt a CápaJézus, és őt is az ember ölte meg. 4. "A Libatömők egy szóval sem állították, hogy ne lenne állatkínzás a libatömés, hiszen ki tudná náluk jobban, hogy az." Natessék. A libatömésről mindig az A feleség, a szerető, a ... film jut az eszembe, és korántsem kellemes érzés. 5. A brit tudósok (akik a bulvárhírek 70 %-át biztosítják a celebek után) rájöttek, hogy megállt az evolúció a nyugati embereknél (link itt), amire már évekkel ezelőtt rájöhettek volna, ha egy héten keresztül használják a budapesti tömegközlekedést.

A tegnapi nap tanulságaiból levont mai mantra: (talán 108 ismétlés elég lesz.)
Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni. Mások erkölcsére nem feladatom vigyázni.

Buborék, buborék ...

... színejátszó, csodaszép. Az orromból jött ki épp. (úgy látszik ma ilyen nap van)

Buborékuniverzum

Felnőtt fejjel felnőtt mesét olvasni az egyik legkedvesebb dolog.

Pozitivitás

Akarsz-e Normandiában a tengerparton sütkérezni? ...
Ott, ahol többezrek haltak meg.

maszületett bölcsesség

Én mostanában már nem szeretek okos lenni ... tönkreteszi az érzelmi életet.

Annyira okosan gyógyítom magam. tényleg. Egy orvosi diplomával dobjatok már fejbe, hátha észheztérek.
Napi két Cetebe (persze előtte elolvastam a betegtájékoztatóját, amiből kiderült, hogy inkább szedjek még mellé vastablettát és ne csodálkozzak, ha hasmenésem lesz és ha esetleg vesekő növesztésre hajlamos lennék ...), meg egy doboz cigi, kaja pedig alig. Gyors gyógyulásra számítok. Mindenképpen. Vagy gyors halálra. Ennyi.

Egyéb információként szeretném m-ego-sztani veletek, hogy a Beastie Boys azon ritka zenekarok közé tartozik, akik a végére egész jól megtanultak zenélni. (Bár nem mondhatom, hogy a telitorokból üvöltős nem jött be, ami szintén telitorokbólüvöltésre ösztönöz, és mint jól tudjuk ez boldogsághormon-felszabadító.) Ez csak azért jutott az eszembe, mert most őket hallgatom.

Nyilván fogalmam sincs a kibaszott életről!

Zoobloggá válok.
A fenyőrontó darázs hernyójával nem jó ujjat húzni egy hangyának.