Puhatolózunk és tapogatózunk. Csak finoman, lassan, óvatosan, kicsi távolságot tartva, lassan közelítve.
Így kezdődik minden szerelmi történet. Kár, hogy ennek vége lesz hamarosan. És abban sem vagyok biztos, hogy ebből szerelmi történet lesz. Persze lehet, hogy ez mindegy is, mert inkább a saját türelmetlenségem kordában tartásáról szól a történet.
Úgyhogy várok és közben dobolok az ujjaimmal az asztalon. (Láthatatlanul.)