A Véletlen, ha felkavar

Olyan történt velem ma, ami nagyon régóta nem. Péntek óta rendezgetem a lakásomat. Már szétszedtem a galériaágyat, és levittem a pincébe, pakolgattam a dolgokat jobbról balra, majd még egy kicsit jobbra, majd egymás hegyére-hátára, aztán pocokat erősítettem meg, stb. Mára maradt a szekrény tetejére tett doboz átnézése, többek között a leendő kiállításom negatívjai/diái megkeresése végett, mert láttam a tetején ilyen dolgokat. Kiderült, hogy ez a dogoz nem csupán néhány fotós múltamból származó negatívjaimnak birtokosa, de múltamnak mindentudója is.
Először előkerültek a tetejéről a keresett diáknak egy része, majd egyre mélyebbre hatolva találtam egy portfólió című borítékot, amiben anyukám által összegyűjtött és megőrzött ovis rajzaim is ott lapultak, és jót mosolyogtam magamban, hogy ez aztán tényleg a portfóliómnak az eleje, majd megtaláltam a csókakői fotókat, amiket Andika drága lenagyított nekem, majd egy újabb borítékot 2000-es szigetes karszalaggal, aztán egy post it-re írt röpke levelezést, amit a Norbival folytattunk, amikor életemben először voltam az Ekusban, mint vendég, aztán a névjegykártyáját, amire levélkét írt nekem, szerelmeset. ... Nekem pedig a szívem szakadt. Aztán a Pötyiék fellépő listáját, a szicíliai képeket, amikor egyedül képes voltam egy InterRail jeggyel lemenni 10 napra, aztán az InterRail jegyet is, meg ezer és ezer régi-régi képet és emléket, az egérkés kulcstartómat, a Miklóstól kapott plüsskutyát, képet az elmúlt szerelmekről, régnemlátott barátokról, hetekről, hónapokról, évekről, a múlt századról, és hirtelen megszakadni látszott a szívem, mert nagyon fájt. És most az van, hogy hétfőn elmegyek fényképalbumokat venni. Kb 10-et legalább, és sorbarakom őket, beragasztgatom, szeretgetem és vigyázni fogok rájuk. Ígérem! Mert fontosak.
És ez biztosan azért is van, mert Lajos, a várázskezű jól megmasszírozott ma, és ez biztosan megválltoztatta a dolgok folyását, merthát ugye a pillangó és a tornádó, a ... mindegy is. Biztosan értitek.
Ez van ma. Vasárnap.