Babik folyt.

Előzmény
Már jó ideje nem sok örömet lelt benne; több mint három hete, hogy semmit sem fogott. Az ilyen hosszú lélegzetű balszerencse még a névtelen és szürke kocahorgászokat is türelmetlenséggel töltené el; egy Mausz Rezsőt azonban nemcsak türelmetlenség, hanem növekvő aggodalom is gyötört. Rosszul végzi a dolgát? Megbántotta egy felettesét? Mit jelent e makacs balsiker? Mellőzöttséget? Kegyvesztettséget? Bukást? Hiszen köztudott dolog, hogy "A Néppel Tűzön-Vízen Át" nem a vakszerencse szeszélyére bízza, hogy van-e kapás vagy sincs, s ha van, kinek mekkora hal harap a horgára.
Kezdetben idomított halakkal próbálkoztak. Évekig tartó szívós munkával igyekeztek őket arra nevelni, hogy csak megbízható káderek horgára harapjanak. Ez soksor sikerült is. A pontynak például van politikai érzéke, rajta fogott a nevelés. A ragadozó halak azonban néha nem bírtak saját mohóságukkal, s előfordult, hogy egy hírneves bölcsész és irodalomtörténész épp aznap fogott egy kétkilós harcsát, amikor a napilapok leleplezték idealista téveszméit. A szóban forgó tudós hazavitte a
harcsát, és még jobban elmerült az idealizmusba; ennélfogva le kellett mondani a halak idomításáról, s olyan megoldás után kellett nézni, mely nem hozhat ily kínos meglepetést.
Meg is találták. "A Néppel Tűzön-Vízen Át" minden tagja kapott egy ruhatári számot. Mausz Rezső például a 117-es szám birtokosa volt. Három hete lógatta a vízbe a horogra kötözött három számjegyű réztáblácskát, míg végre, e szép emlékezetű hajnalon az ügyeletes búvár horgára akasztott egy négykilós harcsát. (A búvár persze csak a vezetőség utasítására adhatott valakinek halat. Biztonság kedvéért a halak kopoltyúját megszámozták, s a telepvezető a vendég távozásakor ellenőrizte, hogy a hal jelzése egyezik-e a ruhatári számmal. Így nem kellett félni a visszaélésektől, a horgász pedig emelt fővel vihette haza zsákmányát, tudva, hogy nem a hal buta szeszélyének, hanem a kormányzat bölcsességének köszönheti a horgészsikert.)
Képzelhető, mily lázban égett Mausz, amikor háromhetes várakozás után pedzeni kezdett a hal! Első érzése a kétellyel elegy reménykedés volt. Hiszen sokszor előfordult már, hogy egy kisujjam hosszúságú keszek vagy dévér ficánkolt a horgon, ami csak egy mákszemnyivel volt jobb a semminél. Rgy perc múlva azonban már érezte a hal erejét, s a mikor - hosszas fárasztás után - megcsillant a fenékhálóban a vadul fickándozó ragadozó, repesni kezdett szíve az örömtől.
Ez az öröm elkísérte őt a hazaúton, s miután letusolt és átöltözött, vele jött a gyárba, és beragyogta első munkaóráit. Vége a töprengésnek, a három hétig tartó bizonytalanságnak! A lefüggönyötött autó utasa újra a tégi volt, telve forradalmi lendülettel, tettvággyal és eréllyel; az a Mausz Rezső, akiről a felettesei azt szokták volt mondani, hogy nem ismer lehetetlent.
Ez az örvendetes változás már a megérkezés pillanatában kiviláglott. Amikor ugyanis a feketére lakkozott gépkocsi megállt a gyár kapuja előtt, épp tavaszi felhőszakadás söpört végig a városon. Mausz kinyitotta az autó ajtaját, kidugta a fejét a záporba, de rögtön visszahúzta.
- Hajtson be - mondta a sofőrnek, miután félrehúzta a piros bársonyfüggönyt.
- Hová hajtsak be? - érdeklődött a sofőr.
- A kapun, Pép elvtárs - magyarázta Mausz.
A sofőr megdöbbent.
-Tönkremegy a kocsi - mondta ijedten.
-Forradalom van - nyugtatta Mausz. - Indulhatunk.
A sofőr elindult. Az autó fölrohant a lépcsőkön, betörte az egyik földig érő üvegablakot, végigment az előcsarnokon, feldöntött egy hirdetőtáblát, és bezúzta a felvonó ajtaját. Egy csöpp nem sok, de annyi eső sem hullott az igazgató fejére. Mausz kinyitotta az ajtót, s látta hogy a körülállók mind földig hajolnak előtte. Egy perc múlva futótűzként terjedt el a hír, hogy az igazgató helyzete megszilárdult, amit vetélytársai és haragosai fogcsikorgatva vettek tudomásul.
Mausz pedig - minthogy a lift nem működött - rugalmas léptekkel fölsétált az emeletre, és végigsietett a hosszú folyosón. Csak egyszer állt meg útközben, mégpedig az üzemi borbély műhelye előtt. A két borbély ugyanis kint cigarettázott a folyosón, két beszappanozott arcú vendég társasgában.
- Maguk miért lopják a napot? - kérdezte Mausz.
- Rövidzárlat van - mutatott a sötét műhelybe a borbély.
- Panaszkodni, azt tudnak - mondta fejcsóválva az igazgató.
Belépett a műhelybe, és felkattintotta a kapcsolót. A villany nem gyulladt meg.
- Dolgozhatnak - szólt rá kurtán a borbélyra Mausz.
- De hiszen sötét van, Mausz elvtárs - bámult rá a borbély.
- Azért gyújtottam villanyt - mondta ingerülten az igazgató, és karba tett kézzel várt, míg csak a borbélyok be nem mentek a sötét műhelybe, és hozzá nem láttak a vendégek borotválásához. Ekkor megnyugodva folytatta útját, s néhány perc múlva íróasztalánál ülve, serényen végezte napi munkáját.

Folyt köv