Babik folyt.

Előzmény
- Szabad a becses nevét? - kérdezte Mausztól.
- Mausz Rezső - mondta Mausz.
A tiszt átolvasta a névsort. Aztán még egyszer átolvasta. Aztán a babaarcú bőrkabátoshoz lépett, és neki is megmutatta az ívet.
- Nem értem önt - mondta fejcsóválva. - Vagy talán elkerülte a figyelmét, hogy két rovat van?
- Hogyhogy két rovat van? - méltatlankodott a bőrkabátos, és lányos arcát elfutotta a pír. Ingerülten húzta elő a saját névsorát.
- Hát nem tud vigyázni? - mérgelődött a tiszt. - Amint látja, külön vannak a kivégzések és külön rovatban a kitüntetések. Mausz Rezső kitüntetést kap.
- Tényleg - mondta a lányos arcú.
Intett az embereinek, ő pedig Mausz Rezsőhöz lépett.
- Kövessen feltűnés nélkül - mondta neki kimérten.
Visszamentek az épületbe. Néhány perc múlva egy freskókal díszített, márványfalú terembe vezették Mausz Rezsőt, ahol bronz kandeláberekben gyertyák százai égtek, nagy fahasábok ropogtak a kandallóban, és oly süppedők voltak a szőnyegek, mint az erdei moha.
Itt fényképezőgépek szegeződtek rá, pergett a filmhíradó felvevőgépe, miközben egy magas állású személy felköszöntötte a kitüntetés alkalmából, és mellére tűzte az érdemérmet.
- Asszonyom! - mondta Mausznak a magas állású személy, - Ön büszkén mondhatja, hogy teljesítette kötelességét családja és hazája iránt. Én pedig, amikor mellére tűzöm a tizenkét gyermekes anyáknak járó kitüntetést, arra kérem, hogy ne lankadjon, ne álljon meg félúton. Csak így tovább, előre, a tizenharmadik gyerekig!
A bensőséges ünnepély hamarosan véget ért. De amikor Mausz kilépett az épület kapuján, mégis úgy érezte, hogy kissé fáradt. Taxiba ült, úgy ment vissza a gyárba.

Nem mindenkire hat egyformán, hogy ki akarják végezni. Van akinek meg se kottyan egy ilyen esemény. Dosztojevszkij viszont - akiről fentebb már esett szó - eléggé a szívére vette. Mausz Rezsőt is felzaklatta e kényelmetlen kaland.
Este a horgészfelszerelését rendezgette, ami máskor is megnyugatóan hatott rá. Sokáig hánykolódott ébren, s amikor végre elnyomta az álom, nyomasztó képek gyötörték. Azt álmodta, hogy szörnyű fájdalmak közt vajúdik, s épp, amikor egy sikoltással világra akarja hozni tizenharmadik gyermekét, kiesett ágyából, és szerencsésen fölébredt.
Fekve maradt, és nyitott szemmel meredt a sötétbe. Nem bírt megnyugodni. Érezte, hogy helyzete megrendült, s elhatározásra jutott. Rájött, hogy csak valamilyen világra vagy legalábbis országra szóló, nagy cselekedettel lehet kiköszörülni a tekintélyén esett csorbát. Valamilyen nagy dolgot kell tehát csinálni. Tudta, hogy egy nagy dolog véghezvitele után ellenségei el fognak némulni, a hatóságok nem merik zaklatni, azt is tudta, milyen boldog nyugalomban él majd, ha sikerül tető alá hozni az a nagy dolgot; csak azt nem tudta még, hogy az az nagy dolog mi lesz. E kis szépséghiba ellenére is jó hangulatban kelt föl és tettre készen ment a fürdőszobába.
Folyt köv