Babik folyt.

Előzmény
Két órával később - derült égből a villám - megállt a rabomobil a gyár kapuja előtt.
Az első Magyar Álkulcsgyárban majdnem hatezer munkás dolgozik. A nagy kiterjedésű telep négy utcára szolgál. A Pata utcai frontra néz az igazgatóság modern, ötemeletes épülete. Ide persze nem lehet úgy ki- és besétálni, mint a moziba. Az idegeneket egy tagbaszakadt portás a kapufülkébe irányítja, hol kellő magyarázkodás, faggatás, igazoltatás és telefonálás után belépőjeget kapnak. Ezt odafönt alá kell íratni, le kell pecsételtetni, és távozáskor vissza kell adni a kapusnak. Belépőjegy nélkül senki sem juthat a gyárba, kivéve a hivatásos kémeket és szabotőröket, akiknek már messziről szalutál a portás, minthogy ők arcképes igazolvánnyal rendelkeznek.
A bőrkabátosokat azonban nem zaklatta a portás, hanem holtra váltan kitárta előttük a kaput, és úgy váltogatta a lábát ijedtében, mintha a talpa alatt kaszálnák a füvet. Az érkezők háborítatlanul mentek föl az első emeletre, és bejelentés, sőt kopogás nélkül léptek be az igazgató irodájába.
Mausz Rezső éppen telefonon beszélt valakivel. Ebben nincsen semmi rendkívüli. Mausz Rezső oly sokszor telefonozott, hogy bal fülének járatai és kacskaringói idővel szétlapultak, és fülkagylója a telefonkagyló negatív lenyomatává alakult át. Éppen a fölöttes hatóságával, a Kulcs-, Szardínianyitó- és Rigliipari Igazgatóság egyik vezetőjével tárgyalt, amikor a bőrbe öltözött látogatók beléptek. Láttukra torkán akadt a hang. Zavarában föl akart állni, de minthogy már állt, csak leülni volt módja. Le is ült, majd a telefonkagylóval sebesen kefélni kezdte a cipőjét, de aztán észbekapott, és gyorsan zsebre vágta a kagylót. Zsebéből - habár csak tompán - kihallatszott a Kulcs-, Szardínianyitó- és Rigliipari Igazgatóság vezetőjének hangja, de egy idő múlva elhallgatott, a telefon kattant egyet, és akkor síri csönd lett az irodában.
Az egyik bőrkabátos, aki pufók, rózsaszínű orcájával, haloványkék, hamiskás lurkószemével bizalomgerjesztőbb volt tárasainál, elővett egy cédulát.
- Ön Mausz Rezső? - kérdezte kimérten.
- Az vagyok - mondta Mausz - De a nevemet két s-sel írom.
- Ezt mindenki mondhatja. Itt sz-szel írták - mondta a bőrkabátos egykedvűen.
- Akkor tévedés van a dologban - mondta megkönnyebbülve Mausz. - Sokszor előfordul, hogy a nevemet - kártékony szándákkal - Mausznak írja valaki.
- Mi nem tévedünk - mondta a bőrkabátos szigorúan.
- Ön volt ennek a gyárnak az igazgatója?
- Én - mondta Mausz.
- Ön lakott a Rózsafa utca 7. sz. alatt?
- Én - mondta Mausz.
- Akkor kövessen feltűnés nélkül - mondta a bőrkabátos, és az ajtóra mutatott.
A bőrkabátosok érkezése Mausz Rezsőben erős balsejtelmeket ébresztett. Ezek a balsejtelmek még sötétebbé váltak, amikor lakásáról és igazgatói állásáról múlt időben beszélt a babaszemű. Sötét sejtései még nyomasztóbbakká váltak, amikor a lábáról is csak történelmi távlatból esett említés; de aggódni akkor kezdett igazán, amikor betaszigálták a rabszállító kocsiba, elvitték egy kaszárnyaszerű épületbe, és aláírattak vele egy nyilatkozatot, melyben elismerte, hogy a lakásához tartozó pincében titkos rádióleadó működik, továbbá, hogy katonai erődítmények rajzát több ízben külföldre csempészte, és végül, hogy sorban állás közben félreérthető megjegyzéseket tett a májas hurkára. De legrosszabb előérzetei sem tudtak lépést tartani a valósággal. Még meg sem száradt aláírásán a tinta, amikor már az udvaron találta magát, ahol a puskával felfegyverzett kivégző osztag nézett vele farkasszemet.
Sohasem tudta volna megmondani,hogy az udvar tágas volt-e vagy szűk, s hogy fehérre volt-e meszelve a háta mögött a fal vagy sárgára. Ő csak öt sötét foltot látott, az öt puska torkolatát, melyek egyenesen a szívére szegeződtek, és ekkor minden balsejtelme, szorongása, rossz előérzete és borzongása egyszerre szörnyű valósággá vált.
Fölordított.
- Mi ez? Mit akarnak? Mire készülődnek?
- Kivégzésre - mondta a kivégzőosztag parancsnoka.
- Ez igazságtalanság! - kiálltotta Mausz.
A kivégzőosztag parancsnoka meghökkent.
- Nem hiszem - mondta egy kis töprengés után. - Miért lenne igazságtalanság?
- Mert én nem követtem el semmit! - kiáltotta Mausz.
A parancsnok még jobban meghökkent. Megint gondolkodott egy darabig.
- Ön kultúrembernek látszik - mondta udvariasan. - Nézzen végig az embereimen. Ezek a fiúk húsz kilométert gyalogoltak, hogy gyakorolhassák magukat a kivégzésben.
- De miért engem végeznek ki? - háborgott az igazgató. - Én ártatlan vagyok!
Ez nyomós érvnek látszott. A parancsnok fönn is akadt rajta, de hosszabb tűnődés után vállat vont.
- Mi a különbség? Egyszer mindnyájunkat kivégeznek - mondta, hozzátette, hogy "pardon, hogy hátat fordítok", és hirtelen rámordul a katonáira:
- Elismétlem: minden puska fölfelé visz. Ennélfogva egy a köldökére, kettő a szívére céloz, egy pedig a feje fölé, mert hátha mégse visz fölfelé minden puska.
Segített az embereinek a fegyverek beállításában. Eközben mentegetőző mosollyal - hátraszólt az igazgatónak:
- Bocsásson meg kérem, ezek újoncok.
Megint összeszidta embereit, akik buzgóságukban most már túl alacsonyra vették a célt.
- Egy kis türelmet kérek - mondta Mausznak, és újra a katonákhoz fordult. - Három vezényszót fognak hallani.
"Vigyázz!", "Kész!" és "Tűz!". Amikor azt mondom, "Tűz!", akkor szíveskedjenek meghúzni a ravaszt.
Elsétált a puskák előtt. Odaállt a bőrkabátosokhoz. Zsebébe nyúlt. Kivett egy gépelt névsort.

Folyt köv