Kemény dolog a kitalálósdi. Az ember úgy be tudja kergetni vele magát az erdőbe, hogy az csak na. Aztán csak győzzön kikecmeregni.
Sosem gondoltam, hogy ezt simán végigcsinálom magammal. És tessék! Mégis.
Gratulálok! Jobb kézzel ball vállat.
Valójában olyan ez, mint a gombázás. Íve van. És amikor már azt hinnéd, hogy vége, akkor jön a hullám és visszadob. Igaz, hogy egyre kisebb lökésekkel, de ott van. Kérdés, kirohanás, lecsengés, nyugalom, kérdés, kirohanás, lecsengés, ...
Ilyenek ezek az égő érzelmek is. Vonzalom, megperzsel, eléget, megőrít, elhamvad, csend, megperzsel, eléget, megőrít, elhamvad ...
Aztán szép lassan, egyre kisebb lökésekkel csitul. Hogy hol tartok? Fogalmam sincs. Már legalább tízszer azt gondoltam, hogy vége, és még mindig visszajön. Mostmár viszont nem bizsereg, hanem inkább csak tompa erőlködés a szerelem. Aztán majd szépen lassan elhamvad ... és csend lesz.