Ma rájöttem, hogy egy akkkkkkorát lőttem mellé, amekkorát csak lehet, úgyhogy jót röhögtem magamon és ő meg elment. Mindegy. A postokat és a kommenteket azért mostmár békén hagyom (kivéve azt az egyet), mert végülis szép dolgokat eredményezett.
A kilométerkövet elhagytuk, én pedig néztem eltűnni. Még a visszapillantóból is néztem egy darabig, de mostmár egészen picire zsugorodott.
Végülis a teliholdnak is vége jópár napja, úgyhogy azt hiszem, hogy egy félholdnyi szenvedés elég volt.
Egyébként a Nagymező környékén gyorsan halnak a galambok. Tegnapelőtt egyet a templom mögött találtam a postánál, ma pedig a Nagymező-András sarkán. Kicsit el is gondolkoztam, hogy mit jelenthet ez, de semmire nem jutottam.
Ma egyébként egész nap magyar dal naaaaaaaját tartottam, és kispál zümmögött a gépemben, kivéve a munka előtt, mert át kellett állnom.
Szóval most nyugi van. Meg holnaptól szerintem megint meditáció, ha már az agymenésnek vége lett, ünnepeljük meg. Hehe. Ez van. Így múlik el ...