Budapest, nyár, szerelem

Volt egy nyár az életemben, amikor távol voltam Tőle. Amikor messze voltam még nem éreztem, hogy hiányzik. Kárpótolt a kristálytiszta tengervíz, az örök napozás, a hatalmas jukkák, a burjánzó növények látványa, a citrom és narancsfák, a szentjánosbogarak a kertben és a színáradat, amit egy olasz kisváros nyújtani tudott. Utána, amikor hazaértem minden rettenetesen szürkének, sivárnak és hidegnek tűnt. Legszívesebben azonnal visszafordultam volna.
Eltelt egy újabb év és ismét elhagytam Olaszországért, majd Barcelonáért. Nagyon szép volt, de valahogy a végén azt éreztem, hogy hazahúz a szívem. Otthon akartam végre lenni, érteni a mondatokat, amiket az utcán mondanak egymásnak az emberek, kimondani végre azt, amit szeretnék és azokkal a szavakkal, amik jól esnek. Amikor hazaértem, azt hittem ez volt az utolsó utam távolra. Aztán elkedtem dolgozni egy kedves baráti közegben és hallgattam: "Emlékszel, amikor tavalyelőtt kint voltunk a Szigeten és ..." És válaszoltam: "Én akkor Olaszországban voltam."
Aztán mondták még azt is, hogy: "Emlékszel, amikor még kint volt a Kopaszin a West Balkán és ..." Válasz: "Nem, én akkor az egész nyarat Olaszországban töltöttem. Fogalmam sincs, hogy mi volt akkor itthon."
Meg azt is, hogy: "Emlékszel, amikor a Duna annyira kint volt ... és milyen király volt ..." És a válasz ismét ez volt: "Nem, én akkor Olaszországban voltam és az olaszok kérdezgették tőlünk, hogy aggódunk e. Mi meg mondtuk, hogy miért aggódnánk, hisz itt vagyunk." Szóval kimaradt egy csomó közös emlék, történés, ami annak, aki ott maradt, természetes volt. Nekem nem. Talán kicsit fájt néha. Talán rosszul esett, hogy nem vagyok része annak az életnek, aminek mindenki más és azok, akik fontosak számomra nem voltak részei annak, amit én azon a két nyáron átéltem. Olyan ez, mintha egy filmbe hirtelen bevágnának fél órányi oda nem illő anyagot. Kicsit furcsa, talán érthetetlen is. Most ugyanez van. Fél óra Anglia, tengerparttal, tavasszal júniusban, fordítva működő közlekedéssel és villanykapcsolókkal, új ismerősökkel és talán barátokkal is, akiknek fél órára belépek az életébe, hogy némi nyomot hagyjak. Talán jót, talán rosszat. És ismét örök kérdésként ott lebeghet a fejem felett, hogy milyen élményekkel lehettem volna gazdagabb, ha nem lépek ki fél órára Budapest életéből. Corvin terasz? Mi az?