X és Y (v2)

X és Y összejöttek. Ez fáj. Nem azért fáj, mert szeretném Y-t, vagy legalábbis jelenlegi korszakában biztosan nem, amikor leginkább a farok csóválja, viszont szeretem, amikor kedvesen megcirógatja az arcomat és akkor azt hiszem, hogy szeret. Persze rá fél órával vagy egy nappal már mással van, aztán egy nap múlva megint mással, aztán megint, és én tudom, hogy nem szeret, csupán szeretne szeretni és örül, hogy ezt pár perc erejéig eljátszhatja velem. Nekem pedig jól esik. Jól esik a meleg szeretet és pillanatnyi gondoskodás, amit kapok. Szeretnék belőle kapni még, és még, és még. És nem fogok. Tudom. Ez az, ami fáj. Elmegy, más utakat talál folyamatosan, és nem jön. Nem kapok cirógatást, sem gondoskodást, csak sztorikat, hogy már megint kivel, mit, hol, mikor. Nem akarom tudni, és mégis kíváncsi vagyok. Szeretném azt mondani, hogy nem érdekel, de amikor kimondom már ott is a kérdés, hogy "mi is történt?". Ezért inkább nem mondom. Persze az egy kicsit sok, amikor Y X-ről kérdez. Az a tűréshatárom. Kb. olyan, amikor a turkish elkérte a lakásomat, hogy a budapesti barátnőjével ott hetyegjen. Vazze! Kedves vagyok, meg jó fej és haver is ha kell, de azért nekem is van lelkem!
Mély levegőt vesz, kitombol:
És még volt képe azt mondani, hogy "Mi olyan jók voltunk együtt." Hát ha tényleg olyan kva jók voltunk együtt, akkor mi a fenéért kell állandóan új csajok után rohangálni? Na mindegy. Ez is elmúlik egyszer.