Hát ez gyorsabban elmúlt, mint gondoltam. Délután 5-6 körül még azt gondoltam, hogy édes-fájós szerelmes verseket fogok ma este faragni a laptopom monitorjára a tőkehalmáj konzervről, de sajnos elmúlt. Jó dolog olyan helyre visszajönni, ahol szeretnek. Merthogy szeretnek. Még a múlt heti undi Réka sem tudta feledtetni ezt a dolgot. Knut drága fülig érő mosollyal fogadott, Marius pedig puszikat dobált egész nap nekem. Még azt is elhatároztam, hogy hétfőn biztosan felhívom Kamel-t, aki mostmár minden pénteken ott ebédel nálunk, csak hogy láthasson (ebben tuti biztos vagyok). Francia-arab fickó, min. 5 évvel fiatalabb. Vagy legalábbis most még azt gondolom, bár nem hallgattam végig az élete történetét, de most, hogy bizalmat szavaztam neki, esküszöm rákérdezek. Persze nem mintha akarnék tőle különösebben bármit is, de most úgy érzem, hogy valahol ismét sikerült ottfelejtenem a csigaházamat és ez jó. Élet van. Megélt. Így döntöttem.
A csajok is nagyon örültek. Ennek én is örültem. Pedig a múlt héten tényleg nagyon-nagyon utálatos voltam velük. Persze ma is egy kicsit, de ki kell élnem ezt a dolgot, mert holnap jön vmi új manager és onnantól kezdve már hárman leszünk undik velük, tehát én szükségszerűen kevésbbé leszek undi. Inkább jófej leszek. Így döntöttem. Utáljanak mást, ne engem. Hehe.
Pár korábbi posztot kicsit átírtam.