2007. június 4.

Életem baklövései 1.

A mobiltelefon "otthagyás" átka

Már harmadszor történt meg. Először nem volt nagy baj, mert nem kellett korán kelnem. Másodszor elég nagy baj volt, amíg rá nem jöttem, hogy a kölcsönkapott TV-ben van időzítős bekapcsolódási lehetőség. Nagyon örültem neki, mert másnap mennem kellett dolgozni és nem akartam elkésni. Harmadszor (tegnap éjjel) annyira szentségeltem, hogy nagyon. Ugyanis hajnali 3-kor jöttem rá, hogy a munkahelyemen felejtettem a mobilomat, ami egyben az ébresztőm is, ráadásul a TV-t jól visszaadtam jogos tulajdonosának, mondván, hogy "Nekem erre már nincs szükségem, köszi!" Mivel hajnali 3 volt, éreztem, hogy elég nagy eséllyel tartok a dél körüli ébredés felé. Vissza persze már nem akartam menni érte, viszont mint utsó mentsvár gondoltam van nekem egy laptopom príma kis programokkal, csak többet tud, mint egy fránya telefon! Hehe.
Következett a Win Calendar. Egy halk prüntyögés, mint emlékeztető nem elég, hogy 6 óra alvás után felébredjek, az tuti. Na jó, sebaj. Internet. Alarm szoftwer. 1 óra, 7 program! Freeware, shareware vegyesen. Ebből 1 volt, ami működött is. Príma! Mp3-ra fogok ébredni. Set, test, bla-bla. Cool, működik. Ekkor 4.12-t mutatott az óra. Beállítottam 10 órára, gondoltam az elég lesz. Megnyugodtam, lefeküdtem, elaludtam. Biztosan valami szépet is álmodtam. Reggel besütött a nap az ablakomon és magamtól felébredtem fél 10-kor. Kinyitottam a szemeimet, feltápászkodtam, megnéztem az időt a laptopon, úgy döntöttem, hogy visszaalszom. Egy órával később ébredtem pánikszerűen. Ránéztem a laptopra, KIKAPCSOLT!!!!
Ennyi.
Mobil-telefon-ébresztő!

U.i. Miközben ezt írom három részeg angol ffi és egy nő a New York-New York-ot énekelve és egymást támogatva-összekapaszkodva búcsúztatja a hétvégét. Hehe.

2 megjegyzés:

Lemon Alvarez Sanchez Gonzalez Hernandez Ramírez írta...

Ez egy annyira mokas tortenet volt! Mondd csak van ilyen meg?

FlyingWhale írta...

Simán. Több ezer. A legtöbb persze az Életem mókás történetei közé került, merthogy még mindig képes vagyok jókat röhögni magamon.
Vicces figura vagyok (kívülről). Pierrot.