2007. június 30.

Hétköznapi felismerések

Mostanában két dolog köszön rám néha, és lep meg hirtelen, váratlan helyzetekben. Az egyik a hétköznapi jelenetek otthont nyújtó érzése, a másik pedig a karakter-ikrek létezése.
Nem tudom, hogy képes leszek e érthetően megmagyarázni, vagy visszaadni ezeket a dolgokat, hogy számotokra is ráébredés-szerű élmény legyen, de megpróbálom.
Az első kategóriába tartozó események egyike ma történt.
A háttérsztori a következő: hajléktalan lány az utcán, koszosan, csapzott hajjal, hátizsákkal majszol valamit, vele szemben egy rendőr, kezében jegyzetfüzet beszél mobiltelefonon, és láthatólag olvas valamit a jegyzetfüzetből. Hajléktalan lány eleinte közönyös, majd esdeklően vonyít pár szót, amit nem értettem, majd dühösen ugyanezt, aztán pedig a síró hang következik. Én hátrébb, az étteremben állok. (Később a lányt elviszik, de ez már lényegtelen a felismerés szempontjából.) Kollegáim, először Lara, majd Alina kiállnak bámészkodni az ajtóba, mert semmi más dolguk nincs. Eleinte fel sem figyelnek az eseményekre, majd elkezdik szinte közönyösen figyelni, hogy mi történik. Pár másodperccel később érkezik egy fiú, rendel egy take away pizzát és az ajtóban vár. Lara elveszi a pénzt, leadja a rendelést és visszamegy. Ismét figyeli az eseményeket, még mindig szinte közönyösen. A fiú hozzászól, egyirányba néznek, elkezdenek beszélgetni, gondolom arról, hogy valójában mi is történik. Beszélgetnek és nézik. Pár perc az egész, mégis az az érzésem támad, hogy ez az a dolog, ami a világ bármely táján ugyanígy történik, amikor történik. Vadidegen emberek pár perc erejéig összetalálkoznak vita és különösebb nyom nélkül.
Karakter-ikrek: Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de valahogy bizonyos emberek bennemaradnak a fejemben. Nem életem meghatározó embereiről van szó, mert azok természetes, hogy benne maradnak a fejemben, hanem karakterekről, akikkel lehet, hogy életemben soha nem volt komolyabb, vagy közelibb kapcsolatom, mégis valahogy ott vannak. A vonásaik, az alapvető jellemzőik (számomra alapvetők, mert persze egy ember ezer és ezer jellemzővel rendelkezik, és mindenkinek más és más marad meg az adott emberről), és emlékeztetnek valakire, bár nem tudom megmondani, hogy miért, mert látszólag tök különbözők. Ők a karakter-ikrek. Biztosan mindenkinek van ilyen, de az ember csak ritkán figyel fel egyre-egyre. Ma találkoztam egy nagyon kedves emlékem karakter-ikrével. A nevére már nem emlékszem sajnos, de Olaszországban dolgoztunk együtt a Casino-ban (aminek a jelentése egyébként közösségi hely, tehát egyáltalán nincs szerencsejáték. Ez ott egy 3 szintes étterem-disco-étterem volt.). Nagyon édes fiú volt, amolyan tipikus szűz-fiú, akinek a tojáshéj még a fenekén, nyári munkán van a "romlottakkal", akik persze tanítják inni meg csajozni, nagyon jó poénjai vannak, de nagyon szégyenlősen adja elő, és amikor látja, hogy bejött a poén, akkor magában kuncog. Hosszú, barna göndör haj, apró szürkésbarna szemek, szemüveg, kicsit elszállt, vékony alkat, a konzervatóriumba készül. Tényleg nagyon mókás látvány volt. Egyszerűen imádnivaló. Szóval ma felmentem az emeletre, és ott ült. Nem ő, de a karakter-ikre. Középbarna, hosszú, göndör haj, apró, zöld szemek, szemüveg, és csajozott. Látszott, hogy értelmes és jó poénjai vannak. Gondoltam megkérdezem, hogy zenél-e, de aztán úgy döntöttem, hogy mégsem. Inkább csak megőrzöm őt jó emlékezetemben és azt is, akire annyira nagyon hasonlít. Nekem. És persze kicsit hálás vagyok, hogy megtöltötte napsugárral a napomat. Édes emlékeket csalogatott elő.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

ugy tünik nekem , h. ahol vagy ott csak az emberek ragyognak és aranyoznak be napokat , pillanatokat . már nem egy helyen ezt olvasom nálad ... vhol ez jo . vhol nem az . szomoru , h. ilyen rossz az idöjárás .

Névtelen írta...

karakterekröl eszembe jutott az , h. a legtöbb Hollywood-i sztár is karakter szinész . mert ami belüröl jön , azt tudják igazán hitelessen elöadni . pl. B. Willis , J. Roberts v. H. Grant ... Nirora nem érvényes ez . ö oroszlán csillag jegyü . akár én . :)

FlyingWhale írta...

Dehogynem. Ő a maffiózó strici.

Névtelen írta...

ugyaugy, mint a Ralee...

Lemon Alvarez Sanchez Gonzalez Hernandez Ramírez írta...

amugy azt a srácot én is ismerem. ha lappangó pszichológiai bajai vannak, öngyilkos lesz a tesóddal...
szomorú történet, de nekem meg ez jutott eszembe róla.

amúgy a karakter iker kifejezés kurva jó. már hosszú idő óta gondolkodom azon, hogyan lehetne ezt a jelenséget klifejezni. Nekem rengeteg ilyen flessem van. Bár nem teljes személyekről, csak jellemvonásokról és megnyilvánulásokról.

lehet, hogy van jellemvonás-iker jelenség is?

FlyingWhale írta...

Ralee, te az anyuci kedvenc kisfia kategóriába tartozol és a te karakter-ikred az Ekusban dolgozik (persze, ha találkozol vele, neked nem fog úgy tűnni, de nekem igen) és őt is legalább annyira szeretem, mint téged.
Lemon, szerintem a jellemvonás egy egységes kategória. Jellemvonás lehet a féltékenykedés pl, viszont a karakter adott jellemvonásokból tevődik össze. Szerintem.
Egyébként ő nem öngyilkos fajta. Életvidám. Ezért szeretjük.

Lemon Alvarez Sanchez Gonzalez Hernandez Ramírez írta...

Nos. Bár úgy tûnik vitatkozom, nem akarok. Csak amit írtál, teéjesen jellemzô arra a srácra, aki suicid lett a húgommal. Annyira fura, hogy teljesen elfelejtettem a srácot, most pedig egy pillanat alatt csak úgy beugrott a kép, és a srác egy mozdulata.

Ilyen lenne a halhatatlanság?

FlyingWhale írta...

Amikor két ember teljesen másról beszél az nem vitatkozás. Elbeszélünk egymás mellett. Teljesen másra asszociálunk egyes szavakból. Neked szuicid, nekem életvidám. Talán egy fénykép, vagy egy videófelvétel jobban visszaadná, de életem filmjét sajnos nem tudom megosztani senkivel. :(

Névtelen írta...

Igen. De valójában nem akartam semmi reakciókeltőt írni az itteni legelső bejegyzésemmel, csak eszembe jutott a srác.
Az a pár szó, amit arról a fickóról írtál, eszembe juttatott egy másikat.
Azt hiszem ennyiről van szó.
Nyilván igaz, hogy a szubjektív élmények nehezen oszthatók meg. De itt abszolút arról van szó, hogy az az ember, aki neked pl. kellemes, az nekem nem, vagy csak egy rossz élmény is kötődik hozzá.

Viszont szerelemből is sokféle van, ugyanúgy, mint esőből.

Névtelen írta...

nem 'viszont', hanem: 'és'