Hétköznapi felismerések

Mostanában két dolog köszön rám néha, és lep meg hirtelen, váratlan helyzetekben. Az egyik a hétköznapi jelenetek otthont nyújtó érzése, a másik pedig a karakter-ikrek létezése.
Nem tudom, hogy képes leszek e érthetően megmagyarázni, vagy visszaadni ezeket a dolgokat, hogy számotokra is ráébredés-szerű élmény legyen, de megpróbálom.
Az első kategóriába tartozó események egyike ma történt.
A háttérsztori a következő: hajléktalan lány az utcán, koszosan, csapzott hajjal, hátizsákkal majszol valamit, vele szemben egy rendőr, kezében jegyzetfüzet beszél mobiltelefonon, és láthatólag olvas valamit a jegyzetfüzetből. Hajléktalan lány eleinte közönyös, majd esdeklően vonyít pár szót, amit nem értettem, majd dühösen ugyanezt, aztán pedig a síró hang következik. Én hátrébb, az étteremben állok. (Később a lányt elviszik, de ez már lényegtelen a felismerés szempontjából.) Kollegáim, először Lara, majd Alina kiállnak bámészkodni az ajtóba, mert semmi más dolguk nincs. Eleinte fel sem figyelnek az eseményekre, majd elkezdik szinte közönyösen figyelni, hogy mi történik. Pár másodperccel később érkezik egy fiú, rendel egy take away pizzát és az ajtóban vár. Lara elveszi a pénzt, leadja a rendelést és visszamegy. Ismét figyeli az eseményeket, még mindig szinte közönyösen. A fiú hozzászól, egyirányba néznek, elkezdenek beszélgetni, gondolom arról, hogy valójában mi is történik. Beszélgetnek és nézik. Pár perc az egész, mégis az az érzésem támad, hogy ez az a dolog, ami a világ bármely táján ugyanígy történik, amikor történik. Vadidegen emberek pár perc erejéig összetalálkoznak vita és különösebb nyom nélkül.
Karakter-ikrek: Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de valahogy bizonyos emberek bennemaradnak a fejemben. Nem életem meghatározó embereiről van szó, mert azok természetes, hogy benne maradnak a fejemben, hanem karakterekről, akikkel lehet, hogy életemben soha nem volt komolyabb, vagy közelibb kapcsolatom, mégis valahogy ott vannak. A vonásaik, az alapvető jellemzőik (számomra alapvetők, mert persze egy ember ezer és ezer jellemzővel rendelkezik, és mindenkinek más és más marad meg az adott emberről), és emlékeztetnek valakire, bár nem tudom megmondani, hogy miért, mert látszólag tök különbözők. Ők a karakter-ikrek. Biztosan mindenkinek van ilyen, de az ember csak ritkán figyel fel egyre-egyre. Ma találkoztam egy nagyon kedves emlékem karakter-ikrével. A nevére már nem emlékszem sajnos, de Olaszországban dolgoztunk együtt a Casino-ban (aminek a jelentése egyébként közösségi hely, tehát egyáltalán nincs szerencsejáték. Ez ott egy 3 szintes étterem-disco-étterem volt.). Nagyon édes fiú volt, amolyan tipikus szűz-fiú, akinek a tojáshéj még a fenekén, nyári munkán van a "romlottakkal", akik persze tanítják inni meg csajozni, nagyon jó poénjai vannak, de nagyon szégyenlősen adja elő, és amikor látja, hogy bejött a poén, akkor magában kuncog. Hosszú, barna göndör haj, apró szürkésbarna szemek, szemüveg, kicsit elszállt, vékony alkat, a konzervatóriumba készül. Tényleg nagyon mókás látvány volt. Egyszerűen imádnivaló. Szóval ma felmentem az emeletre, és ott ült. Nem ő, de a karakter-ikre. Középbarna, hosszú, göndör haj, apró, zöld szemek, szemüveg, és csajozott. Látszott, hogy értelmes és jó poénjai vannak. Gondoltam megkérdezem, hogy zenél-e, de aztán úgy döntöttem, hogy mégsem. Inkább csak megőrzöm őt jó emlékezetemben és azt is, akire annyira nagyon hasonlít. Nekem. És persze kicsit hálás vagyok, hogy megtöltötte napsugárral a napomat. Édes emlékeket csalogatott elő.