Vadnyugat

Azt hiszem valamikor előző életemben magányos vad-nyugati hős voltam, aki csendben és méltósággal lépett le, amikor azt érezte, hogy már nincs helye a történetben. Minden néző tudta viszont, hogy ő a főszereplő, és hogy a tett, amit véghezvisz mekkora jelentőségű. Ilyenkor az érzelmesebb nők könnyekben törnek ki a nézőtéren, a férfiak pedig bámulják önfeláldozását.
Most csak én, a hős tudom, hogy minek milyen jelentősége van, és én vagyok a nézőtéren sírdogáló nő is. És a legrosszabb, hogy nem értem. Nem tudom, hogy hol kezdődött az a pont, amikor elkezdtem hazudni magamnak és mi az igazság. Csak azt tudom, hogy valami fáj és biztosan el fog múlni.