Nááááátha

Betegség van.
Takonyban úszás, fejfájás, füldugulás, gondolatban poszt írás, de mire gép elé kerülök már semmi kedvem sincs leírni. Ez van.
Meg egyébként mackós Tamást akarok!

Álomposzt vagy poszt-álom?

Tegnap éjjel kommandós-maffiás történetbe csöppentem kb úgy, hogy földön fekvő, összegörnyedt alakokat láttam az Örs vezér-szerű lakótelep utcáin, meg a fűben is. Volt kezén-lábán megkötözött feketeruhás, meg szétlőtt fejű civil is. Sok! Sok-sok. Kb 2 ember/20 m2, és a Rolanddal nem értettük. Békésen sétáltunk, mert egyébként semmi sem utalt arra, hogy bármi is történne. Aztán jött pár fekete ruhás, akik pár civilt kísértek, és azt mondták, hogy menjünk velük. Nem voltam meggyőződve arról, hogy ez jó ötlet, de nem volt kiút. Aztán egy adott pillanatban, amikor nem figyeltek, megszöktem, átvágtam egy kínai óvodán, aztán amikor a kerítésen átugrottam, egy civil fickó rohant utánam és a drótkerítés másik oldaláról rámfogott két pisztolyt, amiből pont azt sikerült elvennem tőle, ami nem volt töltve, viszont legalább megtudtam, hogy bíznom kellett volna a fekete ruhásokban. Na jó, az álom vége persze nem az lett, hogy fejbelőttek, mert volt egy kedves megmentőm, de most kb annyira fáj a fejem, mintha fejbelőttek volna álmomban.
Ennek megfelelően lett szétesett ez a poszt. Jöjjön a kávé!

Horror hétvége

rövid leszek és velős. Ez azt jelenti, hogy semmiképpen sem irodalmi vagy különösebben élvezhető.
Szombat este kb 4,5 dl meggybor és két nagyon szar hely után elvonultam aludni. Valami olyasmit álmdohattam, hogy keresek valamilyen papírt egy bazi nagy kupacban, ami nagy robajjal összedől, és erre felriadtam. Előszöris irgalmatlan sötétség fogadott, amiben alig találtam meg a villanykapcsolót is, ami rettentően rosszul esett. Ezután mivel az ágyam körül mindent rendben találtam, és a lakásban sem hallottam semmi mozgást, már majdnem megnyugodtam, de azért biztos, ami biztos lekecmeregtem az ágyamról, hogy jobban körülnézzek. Kiderült, hogy a galériaágyamra támaszkodó könyvespolcom úgy, ahogy volt, leszakadt, és ez volt a robaj. Örültem. Ezután ágyba visszakecmergés, villany lekapcsolás és kicsi rettegés volt a nagyon sötétben, mert ez aztán tényleg nem normális nálam. Valamennyi fény mindig van este.
No de sebaj. A vasárnapom polclepakolással telt, és ha már megszabadítottam a rajtavolt dolgoktól, gondoltam le is pácolom-lakkozom. Köztudottan mindkettő irtó egészséges illatanyagokat ereszt a levegőbe, amitől kellemeseket lehet álmodni, így a délutáni szunyóka alatt azt álmodtam, hogy a bal felső 4-est szabályszerűen kettéharaptam és mellé tört a bal egyes-kettes-hármas is. A hármas egészen hegyesre zúzúdott, én meg pánikoltam nagyon durván, mert ennél szarabb visszatérő álmom nincs.
Aztán persze felébredtem, és kicsit megnyugodtam, hogy mindegyik fogam a helyén van, úgy, ahogy elalvás előtt volt.
Persze ezzel még nem fejeztem be. Nagy örömömre elindult ismét a Lost, a 4. évaddal, amit aztán jól meg is néztem, és gondoltam, hogy levezessem a következőrészváró izgalmat, be kellene tenni valami jó izgi filmet. Eztán sajnálattal állapítottam meg, hogy nincsen igazán thrillerem a kollekcióban, mert alapvetően nem szeretem őket, kivéve, ha van valaki, aki mellé oda lehet bújni védelmet kérően. Egyet viszont találtam. Stephen King: 1408. Ajánlom mindenkinek! Kb a film felét voltam képes elviselni, azt is csak háttérfilmként, miközben azon gondolkoztam, hogy ezt a filmet akkor tudnám épp ésszel végignézni, ha kb 10 percenként bevágnák Stephen King képét nyálas selyemfiúnak öltözve a kaliforniai háza mellett, valami kisméretű pudlival a kezében, és olyan felirattal, hogy "Ma este ő szórakoztat."
Szóval ennyi jó történt a hétvégén. Nyilván tudatalatti önkínzást tartottam.
Most pedig hajtás.

Asztala Viszta

Én lenni végre megszabadult a Vista nevű operációs szörnytől!
Azóta nyugodt az életem.
Egyébként pedig sokat dolgozom.

Vista

És az Úr így szóla:
- Minden földi halandó, ki pokolbéli szenvedéseit a Földön kívána megélni, telepítsen Windows Vistát!
És azzal szóla a számítástechnikai büntetés angyalának, ki a Földön Bill Gates névre hallgata.
És megadá neki pontosan mit tégyen, hogy akarata megfelelően teljesüljék. Így mondá:
- Menj le a Földre és utasítsd a programozóidat, hogy készítsenek egy új operációs rendszert. A neve légyen Vista. Nem lehet kompatibilis a Windows korábbi verzióival, és az azokkal már biztonsággal használt programokkal. Min. 512 MB RAM memóriát kell lefoglalnia és min. 10 GB-ot a merevlemezről, hogy azok, akik egy régebbi, vagy kisebb teljesítményű számítógépet használnak vala bosszankodhassanak, szentségeljenek, átkozódjanak nap-nap után. Szigorúan utasítalak, hogy figyelj arra, hogy az operációs rendszer piacra kerülése után hónapokkal SE legyen minden program kompatibilis, és a hibajelentéseket csak a Te Programozóid értelmezhessék interneten elküldött hibajelentés alapján! Semmilyen, ismétlem: SEMMILYEN információt nem kaphat a felhasználó arról, hogy az adott program miért nem indul el vagy miért fagy le! Ezután kössél szerződést minden nagyobb laptop, notebook és PC gyártó céggel az operációs rendszer eladásával kapcsolatban, melyben kikötöd, hogy az újonnan összerakott gépeket KIZÁRÓLAG Vistával forgalmazhatják! Ezentúl, intézkedj, hogy az újonnan gyártott gépek driverei csak és kizárólag a Vistával legyenek feltelepíthetők, hogy anyázzon az is, aki azt gondolja, hogy túljárhat az eszemen és a Vista helyett XP-t vagy más korábbi operációs rendszert telepítene fel! Utolsó kikötésem pedig, hogy egyszerű földi-felhasználó-halandó semmiképpen ne tudja letörölni a gépéről, hanem mindenképpen keresnie kelljen egy számítógépes gurut, aki akkor, amikor telepíteni kellene/lehetne vagy ráér vagy nem. Na most menj, és tégy kedvem szerint!
És úgy vala.

A vallásról

A dogmák a lusta vagy tudatlan papok azon mondatainak végkövetkezményei, hogy: "Azért mert csak."

A lány ott ült Madrid apró, ismeretlen terén, a névtelen kávézóban, a sejtelmesen sárgás lámpafényben. Boldog volt. Eufórikusan. Élvezte a lét minden pillanatát. Mosolygott. Senki nem értette a mosolyát, de ez egyáltalán nem számított. Élvezte a fülledt, levegőtlen, forró éjszakát, amelyben mindenki izzadtságban fürdött, és feszülten figyelte a pillanatokat, amikor hátán végigguruló izzadtságcseppek csiklandozták. Akár simogatás is lehetett volna. Egy apró, alig érzékelhető tollpihe suhanása a bőrfelületén. Finom volt. Lassan belekortyolt az asztalon lévő sörbe, lesimogatta a páracsepeket az oldaláról, és mosolygott. Belebámult a házak fölött feszülő éjszaka sötétjébe, a házak között kifeszített lámpa fényébe, a téren lévő egyetlen fa koronájába, és a városi csendbe. Nem volt autózúgás. A szűk utcákban csak nagyritkán jelenik meg egy-egy autó. A tér falai tompán visszhangozták a lakások életét és a készülő vacsora hangjait. Edénycsörömpölés, beszélgetés, szekrényajtó csapódás. Felnézett az ablakokra, és csak az élet árnyékait látta. Kiteregetett ruhák, növényekkel roskadásig tele volt rakott balkonok, furcsa kis bábjáték. "Ez az élet ..." gondolta "... kívülről." És tekintete már tovább is kalandozott a macskakövekre.

Smooth Tango

Belép a terembe. Körbenéz. Tekintetük találkozik. Céltudatosan elindul Felé.
Hűvös ujjak érintik a kézfejet könnyedén és együtt siklanak hangtalanul a parkett közepére. Az idő egy pillanatra megáll, és elkezdődik a tánc. Lassú, földhöz simuló léptek követik teljes harmóniában egymást. Combok simulnak finoman egymáshoz pár pillanatra, majd szenvedélyesen elszakadnak egmástól hirtelen. A vágytól megfeszülő izmok szelídülnek finom mozdulattá. A bőr bőrhöz ég, forrón és puhán. Az orr hegye egy pillanatra a nyak vonalát simítja végig beissza a bőr illatát. Beleborzong a gyönyörbe. A bőrön felforr a lehellet, és érintés már nem is kell. Csak a gondolat. A végtelenségig feszülő várakozás, a visszafojtott vágy, a tisztelettudó, de mégis követelőző érintés, amely egyszerre puha és akaratos, a finom mozdulatok kérdés-válaszai során bontakozik ki két ismeretlen tízperces násztánca.

Ez jutott mára.

Van itt pé'z

Amikor sokáig nem jársz valahol sokkal szembetűnőbbek a változások.
Úgy jártam tegnapelőtt, hogy leesett az álam. 8 hónap Angliai távollét jót tett az Örs vezér terének. Hihi. Amikor felültem a metróra először az tűnt fel, hogy a Pillangó utca felé közeledve látom a párhuzamos sínpár-t, amin a városba haladó kocsik járnak, mert ki van világítva. Furcsa is volt. Gondolom azért is, mert ezt egyébként más metróvonalakon nem igazán lehet látni. Aztán megérkeztem az Örsre és a két sínpár helyett fogadott négy, plussz a közben felemelt márvány (?) falak és az új tetőzet. Ezt követte az IKEA felé haladva a Sugár Üzletközpont plussz egy szintje és a nem túl ötletes és dekoratív, de mindenképpen új burkolata narancs színekkel, no meg az, hogy hirtelen beraktak egy mozit is a Sugárba.
Hiába. Változnak az idők.
Ezek után már csak abban reménykedem, hogy a következő a Kőbánya-Kispesti metróvégállomás felujítása lesz, de nem lebombázással és újat-építéssel, hanem felújítással, mert azt azért sajnálnám, ha az az igazi retró-kommunista építmény végleg eltűnne. Az tényleg fájna. Nagyon.

Az írásról és az önkifejezésről

Néha magáért az írásért érdemes blogot írni. Néha azért, mert az ember kommunikálni szeretne, kíváncsi azoknak az embereknek véleményére, akik olvassák, bárki legyen is nemre, rendre, hovatartozásra való tekintet nélkül.
Sőt! Szerintem arctalanul az ember bátrabb és őszintébb mer lenni. Én például sokkal többmindent leírok ide, mint amennyit egyébként elárulnék a környezetemnek magamról. Rejtőzködő vagyok. Tudom, hogy bizonyos emberek olvasnak, és ez néha gátként tornyosul elém, ezért néha jobb lenne nem tudni, hogy kik ők és honnan jöttek, mit képviselnek az életben, bár mindig ott bujkál a kíváncsi kérdés , viszont így én is elfogulatlanabb tudok lenni a kommentjeikkel kapcsolatban.
Azonban nekem is szükségem van néha visszaigazolásra. Kell az, hogy reakciókat váltsak ki, mert az élet akciók és reakciók sorozata. Enélkül az élet sem ér semmit. Biztosan így van ezzel az író is, amikor befejezi a regényét, novelláját, versét, cikkét, bármit. Egészen addig, amíg ott lapul a fikókjában és senki nem látja, nem olvassa, nem értékeli, nem kritizálja, csak egy kérdőjel. Lehet, hogy jó? Vagy rossz? Vagy unalmas állandóan az életemről, a hétköznapjaimról, a néha ostoba gondolataimról olvasni nap, mint nap? Mikor jön el az a pillanat, amikor már én is azt érzem, hogy unom a soraimat? Mikor érzed azt, hogy sok beszédnek sok az alja, és a lényeg, amit valójában szeretnék megfogalmazni, az a pár értékes gondolat egyszerűen eltűnik a rengetegben és lényegtelenné válik? Ezért kellenek a visszaigazolások, a kommentek, a vélemények, amit tudom, hogy sokszor nem könnyű. Tudom, hogy sokan azért nem írnak, bár írnának, mert nem merik felvállalni, nem mernek megjelenni, mert attól félnek, hogy mások mit gondolnak, mit szólnak majd, vagy hogy esetleg rájön e valaki, hogy az a "Kutykuruty Géza" ő volt, és akkor mi lesz. Ismerem ezt az érzést is.
Sokáig nem értettem, hogy mire való, mire jó blogot írni, de valahogy elkezdődött - teljesen más céllal, mint amilyen céllal aztán kibontakozott - és ráéreztem az ízére.
Sőt mi több! Elkezdtem grafomán lenni. Egyre többet és többet írtam, már-már a leglényegtelenebb történésekről is, és ekkor éreztem azt, hogy netovább!. Mert megállni is tudni kell néha. Bár gondolom olyan ez kívülről, mint egy véget nem érő Adrian Mole naplója. Hihi. Ha jól van megírva, nagyon élvezetes lehet. Ha nem, akkor pedig egyszerűen csak behajítja az ember a sarokba.
Csak én ritkán tudom meg, hogy mikor hajítanak a sarokba. :) Pedig jó lenne! ...

Na akkor én ezt itt most befejezem, mert meguntam.

Léka fáladt, és ílna lengeteg mindent, de nincsen mál megint nete otthon, ahol meg dolgozik, ott meg sosincs ideje, hogy leílja a leílandót.
Egyébként meg az jutott az eszembe, hogy nyilvánvalóan (ez átlépett a 2008 kedvenc szava kategóriába) nem vagyok jófej és nem vagyok barátkozós és fogalmam sincs, hogy miért van ez így, de nem szoktam elkérni az emberek telefonszámát hiába szimpatikusak és jó fejek.

Van rengeteg munka, meg fáradtság.
És Brian Eno. Végre.
Bár az, ami igazán kellene nincs, de legalább valami van.

Mostmár hetek óta keresem a Brian Eno zenéimet, amik égen-földön sincsenek, de a lakásomban biztosan nem, pedig nagyon szeretnék most ilyen nagyon minimál ambientet hallgatni! Helyette kaptam Brand New Heavies-t a Szörp koncert örömére, bár tegnap nem játszottak csak egy számot, és azt is az Old Men's nevű szerintem egyre inkább szörnyintézményben, amiről már 5 éve is meg volt a véleményem, de most meg aztán pláne.
És ezen még a 4-5 regisztrált férfimosoly sem tudott sokat segíteni.
A "a" társaságát, viszont maximálisan élveztem, és még azt is megtudtam, hogy a felrakott műszempilla csomókban hullik, és ígértem neki egz szempilla-göndörjítő cuccot, hogy még szebb lehessen, mint amilyen most. Kaptam tőle egy elefántot, aminek az ablak felé kell néznie, akkor hoz szerencsét, de figyelni kell rá, mert ha lekonyul az ormánya, akkor baj van, és gondoskodást igényel.
Történt még olyan ma, hogy hazudtam az R-nek a nemtelennek tekintésének időpontjáról, mert ez nem nyáron történt, hanem kb 1 hónapja, viszont véglegesen és visszavonhatatlanul, de ő ezt valószínűleg még mindig nem hiszi el, mert már sokadszor szabadkozik olyan szövegekkel, hogy "ha éhes vagy valamire, ... na arra nem", miközben vele kapcsolatban egyáltalán nem fordult meg a fejemben, hogy arra legyek éhes, ha az nem tócsni, és ha ezt így folytatja tovább, akkor ideges leszek és a vele való találkozásra sem leszek már éhes, mert arra kell majd gondolnom, hogy folyamatosan védekezik, és az már nem őszinte. Közben pedig egyébként kezdtem örülni, hogy végre lehetek őszinte vele és néha megsimogathatom a buksiját néha csakúgy anyásan, vagy hozzábújhatok néha csak úgy kislányosan, de úgy tűnik ehhez még mindig telnie kell az időknek, mert még mindig nem lehet. Ez van. A férfi-nő barátságok sosem voltak egyszerűek.
Ezen felül pedig dolgozz van, ami kicsit húzósnak tűnik a nagy lazsálás után, de úgy tűnik, hogy legalább van értelme. Persze Á közben dolgozik rendesen az egómon, én pedig próbálok nem betörni. Hihi.

Elkezdődött a munka. Szenvedélyből, megszállottságból, mert vendégüllátni jó, élvezetes és mókás. Szervezni pedig méginkább, bár most Á-nak lenni nem olyan jó, de dolgozunk rajta, hogy jó legyen. Most éppen céges partikat kell szereznünk, meg kártyaleolvasót, meg új szakácsot, meg még ezer másmindent. Hihi.
Tegnap hajnali 3-ra értem haza és megyek vissza fél 1-re. Kapar is a torkom.

Ezt itt.
Hiába, már Douglas Adams is megírta azt a sokak szerint megalapozott feltételezést, hogy fajunk fodrászoktól és telefonkagyló-tisztogatóktól származik.

Jövőre kiskanalakat fogok kérni a barátaimtól karácsonyra, mert több nap, mint kiskanál.

Plasztikmacska

Meglett a mobilom. Mint egy rosszcsont macska, belebújt a dunnámba és ott dorombolt.

Asszem elhagytam a mobilomat. Vagy ő hagyott el engem. Biztosan megérezte, hogy le szeretném cserélni egy szebbre-jobbra-csillogóbbra-többettudóra. Most viszont sírok.
Évek óta nem történt velem ilyen. Az első pillanatban még meg voltam győződve róla, hogy itt van a lakásban, de miután a szennyestartóban, a mosógépben és a szemetesben is megnéztem, mint rejtőzködésének legvalószínűbb helyei, kezdek kétségbeesni, ráadásul ma el kellene mennem valahova, hogy jól érezzem magam, de teljes kapcsolat megszakadásban szenvedek. Egyetlen mentsvár maradt, a csillagszemű boltos fiú. Ha az sem, akkor megmenekülök a hónapok óta tervezett felesleges számok kitörölgetésétől, és helyette elkezdhetem a telefonszámok gyűjtögetése című programot. De jó lesz!

Visszavonom a Juszuf-os kijelentést

Igenis vannak nagyon szép, tüzes szemű arab fiúk, akik nagyon kedvesen és visszafogottan csillogtatják az emberre az éjfekete szemüket egy pici bolt pultja mögül.
... és így lett egyre több női vásárlója az ici-pici boltnak. Hihihihi.

A szociális életem ugrásszerű javulásával együtt és hasonló arányban nő a káosz a lakásomban. A konyhapultot már teljesen ellepte, és sajnos birtokba vette már a mosógép tetejét is, meg a mosogatót, a szoba sarkát, félig az íróasztalomat, a hűtő tetejét, a fürdőszobai csap telepakolható részeit, a tükör alatti kispolcról már nem is beszélve.
Nem mondható el, hogy ura vagyok a helyzetnek.

Szív utca

Vannak napok, amikor a fejfájás azt jelzi, hogy tegnap igenis történt valami. Valami jelentős. Jelentős berúgás. Vagy csak lefekvés mielőtt kijózanodás.
Pedig tegnap mindenhonnan elkéstem legalább 2o percet, mert a nem-tevés valahogy megszüntette az idő... (ez egy agysejt-pusztulás okozta memóriakiesés helye. Pompás.)
... érzékemet.
Egyébként tegnap sírtam egy sort az Ivánnak, hogy bezzeg Angliában milyen jó volt, mert legalább lehetett normális ruhát ócsón, gondolkodás nélkül ..., itt meg nem tudok másfél óra alatt bevásárolni. Angliában persze sok más jó dolog volt, ideértve a nyomógombos zebrákat is, meg a tenger zaját, meg az örök zavart amikor leléptem az útról, amin sokszor jókat kuncogtam magamban, de azért sok rossz is, mint pl a príma magyar kaják hiánya, na de ezt itt most hagyjuk is inkább.
Szóval tegnap volt gyönyörű-lakás avatás, jófajta házipálinka ivás, abból is sok, kacagás, részegen Activity-zés, amiben a szőke-(Héder)-barnával(Barnával) voltam párban, és megnyugtattam, hogy az sem baj, ha utolsók vagyunk, sőt, mert az utolsók kapnak vígasz-pálinkát, ami meg is történt párszor a körök során, hogy mégkreatívabbak legyünk, de aztán valahogy a szőke-barna (aki mostmár mondhatom, hogy "rendszerint" bizonyos alkoholmennyiség után alakul át szőke-barnává az andrásból) kihasználva a maximális figyelmet és koncentrálóképességet a második helyre tologatta előre a bábunkat, ami a piros volt, és biztosan az első helyre is becsempészte volna, ha lett volna még pár kör. Utána már csak elmutogatósat játszottunk, aminek a felénél önvédelemből megkaparintottam a fényképezőgépet, gondolván, hogy sokkal jobb, ha én fényképezek elfolyt arcokat, mintha ők fényképezik az én elfolyt arcomat. Hehe. Bár nyilván a negyedik pálinka után még nem volt elfolyva, mert amikor a Szabi kérdezte, hogy iszom e még, akkor azt mondtam neki, hogy ha már lefolyt az arcom az arccsontomról, akkor nem, mire ő válaszul csak töltött, és utána is rendületlenül még sokszor.
Most pedig megyek dolgozni. Min. fél órát fogok késni. Már most látom.
Ja, és az évből van még egy Jeff Porkáró emlékzenekar, egy szilveszter délutáni forraltborozás, aztán meg egy lovin "Mozgasd azt a retkes seggedet!" kiabálás Ódri Hepbörn kalapban. Utána pedig Boldog Új Évet! Milyen jó is ez!

Karácsony

A karácsony egy nyitó és záró kellemetlenségen kívül pozitívan telt az étkezőasztal, a TV és az ágy között ingázva.
Hasmenős-hányós és betörős kerete lett a megbocsátás és szeretet ünnepének, így rögtön az elején el lett átkozva egy ételgyártó cég, a végén pedig a cigányság bűnözésből élő rétege.
Kezdve az elejétől, 23.-án reggel arra ébredtem, hogy valami nincs rendben a gyomrommal, de azért letoltam egy príma sajtos melegszendvicset, ami felgyorsította az események lefolyását, mert kb. fél óra múlva, mikor már csillogósra sikáltam a WC-t, gondoltam ott töltök még egy negyedórácskát gyomorgörcseimet ünnepelve és a szemetest ölelgetve, és mintegy megváltást várva tőle. Príma kis érzés volt, ami aztán nem is múlt el a karácsony végéig, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom az előregyártott kókuszos csirkét, mint a "hogyan ne szedjünk fel egy kilót sem a karácsony alatt" program alapját. Így most kénytelen-kelletlen a két ünnep között kell valahogy beiktatnom egy intenzív hízókúrát, mert nem mentett meg a szembesüléstől az egyébként a lakásomban honoló kellemes félhomály.
Ezután volt a huginak integetés a tiszaújvárosi webkamerába, ha már külföldre ette a fene. Az anyus még karácsonyi üzenetet is írt neki egy kb. A2-es kartondarabra, mi meg integettünk neki, én pedig még ugráltam is neki a két integetés között, hogy meg ne fagyjak. Egyébként nagyon sajnálom, hogy nem lett rögzítve a produkció. Szívesen visszanézném! Aztán ezt követte 26 olyan film, aminek a vége előtt biztosan könnyes lesz az ember szeme, ebből 12 Mikulásos, amiből 8 olyan, amiben megmentik a Mikulást, 4 olyan, amiben a leendő Mikulás valamilyen erőteljes trauma során ráébred, hogy mégiscsak hisz a karácsonyban, és képes kihordani az ajándékokat. Értelemszerűen a maradékból 5 gyerekmegmentős, 9 pedig szerelmes-dramatikus. Persze a filmek között, alatt, után, helyette pedig evés, evés, nassolás, evés, aztán alvás, hogy másnap töretlenül lehessen ezt folytatni.
Néha persze (leginkább amikor ki kellett menni a nagy hidegbe) eszembe jutott, hogy milyen mázlisták a dél-nyugatiak, hogy nekik jutott a hóból, nekünk pedig nem.
A karácsonyt 26.-án reggel zártuk, amikoris arra ébredtem, hogy az anyus zokogva ront be a házba, hogy betörtek a boltunkba. Volt is nagy öröm! Hívtuk a rendőröket, azok meg jöttek. Aztán a nyomozó is kb. egy órára rá, aki kijelentette, hogy semmilyen használható nyomot nem talált. Ismét örültünk. A nap hátralevő részét azzal töltöttük, hogy különböző megtorlásokat és bosszúkat és kegyetlennél kegyetlenebb automatizált riasztóberendezéseket találtunk ki közösen. Én gondolatban még megreformáltam az igazságszolgáltatást, nyílt levelet írtam GyF-nek, az anyus megálmodta a pincében elhelyezett magán-börtönt, az apus pedig a gyilkos-minimumegyéletreszólókárosodástokozó riasztórendszereket dolgozott ki. Ezzel aztán kicsit meg is nyugodtunk, úgyhogy most legalább lesz min dolgozni a 2oo8-as évben. Hehehe.

Nem-karácsonyis röhögős

X elvtárs, aki később a kommunista párt (ez pusztán a kormeghatározást szolgáló utalás) egyik oszlopos tagjává emelkedett, a híres-neves Tiszai Erőműben töltötte dolgos tanulóéveit. (Mint tudjuk a szakmai gyakorlat egyik jelentőségteljes része volt az oktatási rendszernek csakúgy, mint ma, amikor a Tesco-s diákok a vásárlóknak segítenek bepakolni a szatyorba.)
Az egyik ilyen gyakorlati napon kezükbe nyomtak egy festékes vödröt és megbízták őket a ... kifestésével. A nap végére sikerült is befejezni a munkát, és jól összefestékezni a munkásruhát, úgyhogy szereztek egy csomó benzint és kimosták benne a munkásruhát, a maradékot pedig beleöntötték a csatornába. ... Az egyik melós nem sokkal utána beledobta az égő csikkjét a csatornába, aminek egy hatalmas durranás lett az eredménye, meg az, hogy az igazgató letolt gatyával rohant ki a WC-ből azt kiabálva, hogy "Szabotázs, szabotázs!"

Ez a történet azért került elő, mert 22.-én néztük a híradót (vagy valami hírműsort) és volt benne két tizenéves srác, akik bedobtak egy petárdát a csatornába, a következő pillanatban pedig felszakadt az út és használhatatlanná vált, merthogy a csatornában gáz is volt. Szerencsére nekik nem történt nagy bajuk, viszont én azonnal bevizualizáltam az arcukat a robbanás pillanatában és elkezdtem kacagni. Nyilván én is nagyon megdöbbennék, ha az ártatlannak szánt csínyemnek repkedő aszfalt darabok lennének az eredményei.

Asztala-Viszta!

Hát ez elég sokáig tartott.
A megoldás az lett sorrendben, hogy:

1. Uninstall Codecs Pack
2. Uninstall Quicktime, mert amíg a codecs pack fent volt, nem hagyta leszedni a Quicktime-ot
3. Uninstall Itunes, merthogy Quicktime nélkül az úgysem működik
4. Install Quicktime 7.3.x
5. Install iTunes
6. Install Adobe InDesign CS3 trial
7. Install Codecs pack, majd uninstall, kivéve shared files.

És most működik. A Quicktime, az iTunes és az InDesign is. A Microsoft és az Apple meg bekaphatja!
Tényleg.

Szimpatikus üzenet

"Your upgrade may take several hours to complete."
Microsoft Vista

Nem vágom

Nyilván tök jó program a Vista, nyilván tök jó program a Quicktime, nyilván szükséges a Quicktime az InDesign-hoz, nyilván nem működik együtt a legújabb Quicktime a Vistával, pedig az előző verzió még működött, nyilván nem lehet letölteni a régebbi verziót (merthogy ott az új, használjad azt, te szerencsétlen!), de ha mégis, akkor nyilván nem hagyja telepíteni (merthogy már ott az új, használjad azt, te szerencsétlen!), nyilván nem tudom leszedni sem a régit, nyilván végigbújtam már a világ összes szaros fórumát, hogy mit tehetnék, és nyilván nincs megoldás, mert az már fent lenne, úgyhogy most nyilván választhatok az érfelvárás, törés-zúzás, fél lábon állás, 3-szori WC lehúzás (ez utóbbi ugyan közvetlenül nem segít semmit, de mint tudjuk a pillangó egy szárnycsapással vihart tud kavarni, úgyhogy talán a WC lehúzás is segíthet valamit a problémámon), a "lementek, letörlök, újratelepítek XP-t" című karácsonyi időtöltés (ami biztosan remek egyhetes szórakozás lenne), illetve a "várakozás a Microsoft/Apple kockafejű programozóinak megoldására (ami nyilván leghamarabb majd januárban következhet be) között.
Vazza meg! Ez azért dühít.

A tegnapról annyit, hogy sikerült könyvek helyett cipőt vennem, és sikerült az első általam válaszott IC-re jegyet vásárolnom, pedig meg voltam győződve róla, hogy min. a reggel 6-os karácsonyi heringjáratra lesz már csak hely, amit aztán tutibiztos, hogy lekések, mert képtelen leszek felébredni reggel 4-kor, de nem.
Háromszor kezdtem el megnézni a The I Inside című filmet, de egyszer sem bírtam végignézni, nyilvánvalóan azért, mert annyira érdekfeszítő thriller.
Elkészítettem az Eklektika szilveszteri plakátját, amiért ma meg is kaptam az első dícséretemet, merthogy szenzációs vagyok. Hehe. És örök elégedetlen. Hihihi. Viszont nagyon kellemes csalódásként kiderült, hogy tök jól tudok dolgozni az Á-val, és ennek nagyon-nagyon örülök, úgyhogy ezt ma is folytattuk. És még mindig jó volt.
Este a Tutu partin sikerült tökéletesen ellazulni és jólérezni és nevetni és még táncolni is, meg szilva pálinkát inni, meg csajozós ablakból kinézni a SZABADSÁG szobrára, meg örülni, hogy a Tutu eszembe juttatta, hogy a Tarantino-nak mennyire, de mennyire jó zenei ízlése van, és hogy a legújabb OST nincs is meg, és feltétlenül meg kell szereznem, és egyébként a Tutunak tök jó zenéi vannak (is). Sikerült még a V-vel egy hullámhosszra kerülni, ami viszonylag régen, bár én az ő életében egy eltűnős vagyok (is), és hogy mégjobban ugráljak, néztünk diákat is, amit szeretnék a saját gépemen is, mert mókásak.
Aztán hazaindulni is sikerült, de elaludni még sokáig nem, ki tudja miért (én a pálinkára gyanakodtam). Én speciel sok órán keresztül kattogtam, gondolatban még megírtam két posztot, aztán a New Yorkba kerültem egy francia esküvőre, ahová belógtam és a vőlegény gyermekkori sztorijait hallgattam a mellettem ülő franciától, mire megszólalt a Vera, én pedig rájöttem, hogy ébren vagyok. Teljesen. Ezután lekászálódtam a fürdőszobába, és miután belenéztem a tükörbe, megállapítottam, hogy ha egyszer extraerős hajfixálóra lenne szükségem, az első lenne a bacardi-kóla, amire gondolnék, mert attól a 2 csepptől, ami a fejemen landolt (és nem is tudtam róla, meg voltam győződve, hogy csak a pulcsimra jutott), a fejem bal oldala Robert Smith-vé változott, amihez csatlakozott egy kis elkenődött szemfesték is, úgyhogy először megijedtem, majd felismertem magam, aztán gyors cicamosakodásba kezdtem, hogy javítsak egy kicsit a helyzeten.
Reggel pedig hazafelé menet kedvesen beleásítottam a szembejövők arcába, és megállapítottam, hogy még mindig imádom a lekváros fánkot reggelire.
Ezentúl pedig szeretném még kinyilatkoztatni, hogy annyira örülök, hogy a "a" bepasizott, mert annyira kívánom, hogy boldog legyen, és tökre örülök, hogy sok-sok év után találkoztunk!
Hát hiába, a három nyári hónap után december a kedvenc hónapom! ;)

Imádjuk a Tarrantino zenei ízlését! Tényleg!
Tegnap pedig csajozós jófajta buli volt. Meg néztük a Tutu csajozós kilátását is. Hehe.
És az is kiderült, hogy a bacardi-kóla nagyon jó hajfixáló, de ezekről majd még írok.
Most pedig rohanok is kicsit dolgozgatni.

Nyilvánvalóan

A hét kedvenc szava a "nyilvánvalóan".
Vannak emberek, akik nyilvánvalóan magukra vonatkoztatnak olyan posztokat, amik nem róluk szól, aztán meg jól ráparáznak.
Ezt pedig nyilvánvalóan nem kellene. Beeeeeee.

Imádom a "a" film-ízlését. Sikerült ismét egy olyan filmet megnéznem, amit nagyon nem akartam, és bejött.
Zseniális.
Köszi!

Szerelem

Furcsa dolog, hogy egy érzés milyen gyorsan megtalálja a tárgyát.
Kb. egy hete szerelmes hangulatban vagyok, és nem is értettem, hogy miért, hogyan, hol, mikor, stb, mire hétfőn megérkezett a tárgya a fejembe, és azóta ezen kattogok és pörgetem magam.
Pedig nem is a tárgy a fontos, hanem az érzés. Mert a tárgy önmagában semmi. Nem képviseli azt, amit képviselt, csupán egy fiktív valamivé változott. Valamivé, amihez az érzés tapadhat. Valamivé, amin lehet kattogni, és közben jópofát vágni a világ felé.
Nem is teszek semmit a dolgok érdekében. Várok. Most még éberen. És figyelek. Figyelem magamat. Mert érdekes az, amikor hirtelen azt veszed észre, hogy nem kapsz rendesen levegőt, hogy egyáltalán nem úgy beszélsz, ahogy szoktál, hanem kb úgy, mintha legalábbis egy jókora lidocain injekciót toltak volna mindkét ajkadba, és hogy megpróbálsz úgy tenni, mintha ott lennél egy beszélgetés kellős közepén és nem fényévekre.

Elkezdődött.

Pusszantlak drágám!

Annyira szomorú, hogy sehol nincs a neten magyar felirat a Pusszantlak drágámhoz, pedig ez elengedhetetlen lenne a holnap estémhez.
Ráadásul kölcsönözni sem lehet sehonnan. Kész vagyok.
Segítséééééééééééég!

Kisgömböc

A kisgömböc meséje nyilvánvalóan a paplanhuzat feltalálásakor keletkezett, ami minden egyes mosásnál benyeli az összes ruhámat, úgyhogy rutinosan szájjal lefelé kell kivennem, merthogy ugye nem lehetek kiskondás.

Stűr FM

Különösen kegyetlen kínzást eszeltem ki magamnak rögtön ébredéshez.
A rádiós ébresztőórámat (amit sosem használok) beállítottam reggel 9-re, mire aztán kicsivel fél 11-kor arra eszméltem, hogy "Gedeon bácsi" dübörög a fülembe, ami annyira rosszul esett, hogy nyilván megérdemeltem a másfél óra öntudatlan rádióhallgatást, mialatt ki tudja milyen hülyeségeket töltettem a még fejembe.
Én mondom, a mazochizmus kegyetlen fajtája ez!

Hasfájás ellen

Ezt a számot B.Tóth L. Tutunak küldjük, mert úgy érezzük ettől jobb napja lesz:
Katt ide Tutu! ;)

Asszem hoztam egy rossz döntést.
Úgyhogy most ez van:
Yes I'm stuck in the middle with you,
And I'm wondering what it is I should do,
It's so hard to keep this smile from my face,
Losing control, yeah, I'm all over the place,
Clowns to the left of me, Jokers to the right,
Here I am, stuck in the middle with you.

Van olyan, hogy mondanád, de valahogy elfogynak a szavak. Hogy megtennéd, de közben elfárad a mozdulat, álmodnál, de közben felébredsz.

Új-Flyingnak új blogot.
Viszlát!

Kérdés: Mennyire intim ruhadarab a melltartó?

Látom már, hogy ki kell fejtenem a kérdést, ha válaszokat akarok kapni.
Azt tudom pl, hogy Angliában a melltartó felső egyharmadát egyáltalán nem ciki megmutatni 40-18-ig, de azt nem tudom, hogy jelen Magyarországon hogy működik. (Furi, nem? Pedig még csak azt sem mondhatnám, hogy évtizedekig voltam távol.)
Ez pedig azért merült fel bennem, mert a héten kétszer is volt, hogy úgy gondoltam, hogy ez lehet, hogy sok, de aztán jött a következő gondolat, hogy talán túl konzervatívan szemlélem a világot, és akkor ez all right, vagy lehet, hogy még kevés is.
Szóval? Mennyire intim ruhadarab a melltartó?

norah jones-t lecseréltem egy príma kis red hot chilli-re, hogy lehessen az ágy tetején hajat rázva léggitározni.
Bibibiiiiiiiiiiii!
És egyébként 6 évvel ezelőtti önmagamat adom, úgyhogy meneküljön, akinek nem tetszik!
"Suck my kiss!"

Szombat este

Van olyan, hogy a ember több-blogger, meg titkolózó is.
A szombat estéről röviden annyit, hogy a "mindegy mikor jössz"-ből az lett, hogy az R rámtelefonált fél 12-kor, hogy "Hol vagy már?".
Hát ennyit a készülődésről, ami egyébként annyira jól sikerült, hogy rögtön a 7-es buszon leszólított egy feka pasi, majd a Márc. 15. tér felé Juszuf is, aki mindenképpen el akart vinni kávézni, miközben az járt a fejemben, hogy "All right, hogy tetszem neked, mert azon dolgoztam 2 órát, hogy ez így legyen, de nem hagynál már békén, vazze? Minden erőmmel azon dolgozom, hogy non-verbális kommunikációval közöljem veled, hogy: Neeeeeeeeeeeeeem! Lehet, hogy inkább bunkónak kellene lennem, és hozzá sem kellene szólnom? Vagy ordítsam le a fejét?". Mert a Juszufokat nem annyira bírjuk. Meg a fekákat sem, mert belemásznak az ember arcába, és olyan szinten rámenősek, hogy tényleg le kell ordítani a fejüket, hogy megértsék, hogy "Neeeeeeeeeeeeeeeeeeem akarooooooooooooooooom!", és ez nem faji megkülönböztetés, csak negatív tapasztalat. Persze nincs ideális megoldás, mert a másik véglet sem jó, amikor küzdened kell, hogy az, akivel már órák óta szemezel, mozduljon már meg. Nem egyértelmű?
Az esti parti egyébként nagyon jó volt, de ez egy másik poszt egy másik helyen. Sikerült hazaérnem negyed 7-kor, amikor a szomszédom éppen kávézgatva ácsorgott az ajtajában. Ő MÁR ébren volt. Most pedig jó lenne bekucorodni egy hatalmas fotelba valahol egy hatalmas, kövér, édes tejeskávé mellé, ahol kellemes, amolyan vasárnapi punnyadós, nyugis zene szól!

A mai napról

Most, hogy kiderült, hogy mindegy, hogy mikor érek oda az éjszakai rendezvényre, ahol hajnalban biztosan lesz Kylie Minogue karaoke-parti meleg közreműködéssel (ásunpiszonlaki), le is írom gyorsan, hogy mi volt ma.
R. isteni rakottkrumplit készített a maradék 5 kg pucolt-krumpli egy részéből (merthogy holnapra kell a maradék krumplis tészának), amit jól behabzsoltunk, én spec 2 tányérral is ettem 1 helyett (a L pedig jól utánfűszerezte egy kiskanálnyi őröltborssal), aztán volt punnyadás, meg olyan, mint régen, ami nagyon jól esett, mert már hiányzott, R meg jól felvette a Vérzokniját, aztán volt R-rel a Praktikerben Kínzó vásárlás, aminek a csomagolásáról lefelejtették a vesszőket, de mi tudjuk, hogy ez az igazi márkanév. Történt olyan is, hogy két taxi vállalatot hívtunk fel, hogy ugyan vigyen már minket haza a 2 méteres "deszkáim"-mal (ami egyébként polclap), de azt mondták, hogy nincs kocsijuk, úgyhogy R hősiesen hazahozta két kezével a villamoson (ezzel tényleg bebizonyította, hogy hős, mert amikor belefeküdt a pocsolyába, hogy ne legyen vizes a lábam, akkor még nem hittem el neki - pláne, hogy nem is pocsolya volt, hanem hó). Egyébként nagyon hálás vagyok neki, mert ezt egyedül nem tudtam volna megcsinálni, de azért annyira nem mutattam ki, inkább közben azzal ijesztgettem, hogy ha leteszi a sárba, akkor ráuszítom a Vérzokniját, ami biztosan darabokra tépi, úgyhogy nem merte. (És egyébként ezt csak azért írom le, hogy majd jól meg tudja mutatni ezt a posztot a leendő csajainak, hogy ő ilyet is tud és büszkén verhesse a mellkasát.)
A fejfájásom pedig hajnali 5-re el is múlt egy Tesco-s paracetamol és egy normális fájdalomcsillapító hatására.
Ja, és az is kiderült, hogy a nem-Heni lehet, hogy tényleg nem a nem-Heni volt.
Most pedig megyek, hogy bombajó csajnak öltözzek a meleg pasiknak, mert annak sok értelme van.
Na jó, írok még egy posztot, mert pár napja megint ez van.

Életem elérkezett abba a szakaszba, amikor már nem megyek ki az utcára smink nélkül, és a krémeken, amiket veszek fontos szó lett a "ránctalanító". Hihihihihi.
Sosem gondoltam, hogy ilyen is lesz egyszer.
Hihihihi.
Még szerencse, hogy a lelkemet nem kell hidratálni. Az ugyanolyan bolond, mint tizenévesen. Csak esetleg gondolatban és nem tettekben. Ennyi változott az évek során.

Azt álmodtam, hogy milyen jó lenne egyszer a Frankhegy tetején ülni éjszaka egy felfújhatós kanapén a minusz tízben, hóesésben, nyakig meleg hálózsákban, forralt bort inni, könyből felolvasni és közben bámulni a földi csillagok sorait.
És ezt még ébren álmodtam.
És aztán felébredtem, kinéztem az ablakon, és még elkaptam a hóesés utolsó perceit.

A tegnap esti parti nem sikerült olyanra, mint a tegnapelőtti, de ez maximálisan az én hibám. Merthogy hogy lehet valaki olyan amatőr, hogy miután egész nap másnaposan fetrengett az ágyban a nagyon durva fejfájástól szenvedve, nem visz magával Tesco-s paracetamolt! Az történt ugyanis, hogy az enyhe gyomorégésig leépült másnaposság -nyilvánvalóan a sejtmemóriának köszönhetően - kb. a második korty meggybornál ismét durva fejfásába torkollt, ami aztán ... némi torzulást idézett elő az arcomon, és ez grimasz véletlenül sem a mosolyra húzódó száj volt.
Ezt meg is kaptam jól az arcomba búcsúzáskor, hogy megvető az arckifejezésem. Úgy tűnik ilyenné változik a kisagyamból a bal szememig húzódó éles fájdalom. Csak megtippelni tudom, hogy hány sejtkapcsolat szakadt meg a két nap alatt. Node sebaj, holnap is hivatalos vagyok egy karácsony előtti "jó'basszunk be partira". Jó lesz. Az agysejteimet pedig egyperces néma tiszteletadással búcsúztatom már előre is.
Jó lesz!
A friss levegő azért jót tett. Az éjszakai buszon bele is süppedtem Norah Jones-ba, úgyhogy szeptemberi tompa napfényben bandukoltam a Városligetben sűrűn hulló sárga falevelek között, és még egy kedves mosolyt is kaptam az ajtóban álló fiútól, ami fehér gyöngyként landolt a szívem közepén. Jó volt!
Szeretnék most ilyen Norah Jones lenni, festett házban lakni, festett virágok között, vessző pecabotot lógatva a vízbe, s közben ülni egy olyan padon, amiről nem ér le a lábam és himbálni, mert az olyan jó dolog.

Vannak dolgok, amiket szívesen elkerülnék, de úgy tűnik nem lehet. Úgy tűnik vannak feladatok, amik elől nincs menekülés bármennyire is szeretném, bármennyire nem szeretnék szembesülni.
Köszi.

Nagyon kellemetlen fél 11-kor arra ébredni, hogy még mindig részeg vagy. Pláne, ha tudod, hogy rögtön ébredés után tíz perccel ezt fejfájás és gyomorégés követi majd. És mégrosszabb, hogy nincs itthon se kenyér, se tej. Ergó, le kellene menni vásárolni, de mivel nem vagyok a helyi alkoholista klubnak tagja, kissé kényelmetlennek érzem, hogy részegen essek be a legközelebbi boltocskába (nem mintha bárkinek is feltűnne). Ráadásul még izomlázam is van.
Hej de szép az élet! És ilyenkor örülök, hogy anno, amikor hazajöttem, nem dobtam ki a Tesco-s Paracetamolt (mert Angliában ilyen is van), úgyhogy legalább gyógyszertárba nem kell mennem.
Egyébként a tegnap estéről annyit, hogy volt a Fonóban tibeti "parti" dijeridoo-val, ami ősi tibeti hangszer (szerintem most tök érthető, hogy rosszmájú vagyok egy részeges este után), viszont nagyon élvezetes, meg kellemes baráti társalgás, aminek nagyon örültem, soktejes tea mellett, aztán oxigénmentes butta barlang, amit csak alkohol mellett lehet kibírni, nem pedig élvezni, aztán Vittulában befejezés, Lemon-masszázs és elájulás.
Megérte-nemértemeg mérleget nem vonok most, mert tényleg nagyon szarul vagyok.

Tutu szavaival élve: Flyingnak lenni most nagyon rossz.

Escape

Épp most (na jó, tegnap este) szabadultam a legújabb sorozat szorításából, úgyhogy kb. úgy érzem magam, mint aki KingKong karmai közül szabadult, de jó. KingKongnak selymes bundája is lehet, ha úgy akarod.
Tehát elfogytak már a középkategóriás filmek ezért a szupertrendi sorozatokhoz kellett menekülnöm szórakoztatásért, amik híresek a nagyon jó casting-ról, mert tele vannak szuperjóképű pasikkal és bombázó csajszikkal, meg pálmafákkal és a halálból visszahozott oldtimerekkel néha. Kivéve persze a Supernatural-t, mert ott leginkább a halál és a szürkeség az úr, dehát azért még ott is csinosak a kísértetlányok egytől-egyig. Nincs egyetlen steak-en felhízlalt pongyolás háziasszony-kísértet sem. Hogy miért? Nyilvánvaló, hogy a steak-en felhízlalt pongyolás háziasszonyok nyugodtan halnak meg. (Valószínűleg a steak az oka, és nem a pongyola.) Amit viszont ki akartam emelni, hogy: Fiúk, aki a szürke arcú, dohos lehelletű, csini bombázókra izgul, feltétlenül nézze meg a Supernatural-t! (Biztos vagyok benne, hogy az ismerőseim között van egy-két ilyen beteg elme. Hehe.)
Én pedig megmaradok a Heroes-nál, mert hála a gondos castingnak szerelmes is lettem három férfiszereplőbe, és szidom az írósztrájkot, mert rövid lett a második évad. Hehehe. És persze azt sem bánnám, hogyha végre kinyírná valaki a Sylert, mert nagyon idegesít, hogy a jóképű szuperhősök életéért kell minden részben aggódnom.
Mostanában így telnek a napjaim. Beragadtam a monitorom és a székem közé, antiszociális vagyok, nem kommunikálok csak e-mail-ben, vagy úgy sem, és sokszor még az SMS-ekre sem válaszolok. Hiába, ilyen ez a szerelem. Hehe.
Az érkezés utáni aktív egy hetet három hét passzív semmittevéssel jutalmaztam. Persze volt olyan négy nap, amit kint töltöttem a lakásból, miután rájöttem, hogy annyira nincs is hideg. Voltam pl. kirándulni, meg nagy-bevásárolni, meg volt nálam a "a", akit évezredek óta nem láttam, meg fodrászhoz is eljutottam, meg a Tesco-ba párszor, ahol érdekes megállapításokat tettem a vásárlói szokásokról. Megállapítottam többek közt azt is, hogy a Tesco gazdaságos nem mindig a legolcsóbb, ill. ha nem lenne annyira gagyi a csomagolás, akkor valószínűleg nem gondolná azt mindenki, hogy a Tesco gazdaságos mennyire gagyi, minthogy Angliában pl. a Tesco-s cuccok egyáltalán nem számítanak annyira gagyinak. Nem lehet persze azt mondani rájuk, hogy trendi, de első ránézésre nem biztos, hogy ilyen élesen meg lehet különböztetni a Tesco-s termékeket.
Ezenfelül meg kellett állapítanom, hogy valószínűleg a fodrászok és én két különböző nyelvet beszélünk, meg hogy a székelykáposzta nagyon finom dolog.
Aztán történt olyan is, hogy a volt munkahelyem felajánlott egy lehetőséget januártól, amit tök szívesen csinálnék, mert érdekel, meg azért is, mert tök jó tapasztalat lenne, meg azért is, mert úgy érezném, hogy segítek. Egy probléma van vele, hogy az örökös szülők-elleni dacot kellene leküzdenem, amin dolgozom.
Egyébként pedig a szociális életem az utóbbi két napban meredeken ível felfelé.
Holnap pedig tibeti ambient party-ra megyünk, ami biztosan nagyon érdekes lesz, úgyhogy gyertek ti is. ;)

Nem tudom, hogy jó ötlet volt-e megszerezni a Supernatural első évadját.
Ja, egyébként pedig egyetek sok füstölt-főtt császárszalonnát! Jót tesz a fogaknak!

Azt kell hogy mondjam, hogy a Tesco-ban vásárolni nem olyan nagy élvezet, viszont a "helyi" kisboltoknál jóval nagyobb választék van, és fontos lisztforrássá is vált számomra, amióta sajátkészítésű kenyéren élek. (Egyébként szenzációs kenyereket sütök. Leginkább magos-rozsosat, de a legutóbbi spenótos-rozsos sem volt kutya. A legközelebbi gesztenyés kalácsról már nem is beszélve!)
Ezentúl rátaláltam a kínai tengerifű salátára, ami sajnos a múlt héttől kezdve étkezésem elengedhetetlen része kell hogy legyen, mert annyira nagyon jó. Kis zacsiban árulják nagyon büdös halfűszerrel és egy kis csomag chillis olajjal. Irgalmatlan jó! Az is megfordult ma a fejemben, hogy holnap kimegyek a Bp. Chinatown-ba, mert ott biztosan van valami olcsóbb forrás a beszerzéséhez, úgyhogy akár több kilót is vehetek egyszerre, hogy hétvégére egy halom tengerifüves zacskó közepén üldögélhessek elégedett napközis fejjel.
Persze tudom, hogy a zacskós gyorskaja nem a legjobb minőség és nem tükrözi hűen a kínai konyha remekeit, de nagyjából képbe kerültem, hogy mennyire katasztrofálisan rosszak lehetnek a kínai éttermek, ha már a zacskós cucc is sokkal finomabb.
Na jó, mára ennyit.
Ahogy elnézem lassan átalakulok gasztro-bloggá. Hehe.

Volt ma vadász-kritika, szarvas-nézés, Prédikálószék majdnem, de csak Hubertus 1961 teraszán ücsörgés, meg 12 km oda-vissza, aztán meg Kisrigó vendéglő, csészéből kiöntött csontleves, amilyet kb. 20 éve nem láttam már, meg székelykáposzta, meg hoztam haza a növényeimnek friss földet (a talpamon, meg a nadrágom szárán).
Most pedig fáradt Portishead-Alien és Pearl van, mert az szép és nem érfelvágós, meg hibiszkuszos-narancsos organic fekete tea van és békés, nyugodt világ.
Ezért érdemes élni. ;D

Lett kuki.
fahéjas, narancsos, gyömbéres mandulával. És nem égett oda.
de nem lett az igazi. Talán a liszt miatt.
Talán nem.

Ja, egyébként azóta sem volt kuki sütés.
És nem bírok megenni fél kiló spenótot, hiába Popeye.
És a nyakam is beállt, úgyhogy most hátközéptől tarkóig nem mozog, nem forog, csak nyikorog.
Jó napom lesz.

Top 5

all right, elérkezett a Top 5 film felsorolásának:
1. Breakfast on Pluto
2. Death at the Funeral
3. The Last King of Scotland
4. Knocked Up
5. Stranger Than Fiction

Eltűntem

Szóval tegnap azt álmodtam 11 és fél 3 között, hogy egy különböző feladványokkal teli szigeten bolyongok a megoldást keresve, kerülgetem a hatalmas leveleket, meg liánokat, meg stb.
Azt hiszem nem kellett volna megnézni a Lost 3 évadját kb. 6 nap alatt, naponta 6-8 részt elfogyasztva. Teljesen beégette magát az agyamba. Még a Jack-be is szerelmes lettem.
Aztán persze már nem, mert tegnap megérkezett a Fountain a gépemre kb. hajnali 2-kor, úgyhogy miután küzdöttem kb. másfél órán keresztül az elalvással és nem sikerült, belenéztem.
Láttam már, csak egy fokkal rosszebb minőségben. Szóval belenéztem, és megállapítottam, hogy a Hugh Jackman még mindig annyira non plus ultra, hogy ...
Na mindegy. Ma ismét kuki sütés lesz. Aszt hiszem sütőtökös fahéjas micsodás. Talán most sikerül eltalálni a nagyon régi, ámde annál aranyosabb sütőn a 200 fokot.

Magyaros cookie (ejtsd: kuki)

Ma hosszas bevásárlás után fél 11-kor, este nekiálltam életem első cookie-ját elkészíteni.
Igazi profi vagyok! Fél órás kevergetés, mixelgetés után létrehoztam az igazi magyaros hamuban(vá) sült cookie-t.
Zokogtam a nevetéstől, amikor megláttam. Még a sütőpapír is elégett.
Mennyire jó, hogy a magyar háztartásokban nincs tűzjelző!



Az igazi vicc pedig, hogy a belseje meg sem sült igazán. Hihihihi.

Kóbászt eszek, ropog a fogam alatt,
Nem jöttél el, neked a csak helye maradt ...

Hihihihi.
Vettem isteni császárszalonnát is, meg fél kiló spenótot, meg még négy más szatyornyi dolgot, holott csak egy hosszabbítóért, meg egy elosztóért mentem. És a végén örültem, hogy nem vettem meg a nyomtatót is, különben taxit kellett volna hívnom a hazamenetelhez. Így csak a troliig kellett elküzdenem magam. Egyébként megérte! Imádnivaló dolog a szárazkóbász. Hihi.
A képeket is felraktam a Flickr-re, aminek nagyon örülök, bár csak a privát kategóriába, úgyhogy csak Flickr accounttal lehet megnézni.
Egyébként pedig Toto Cotugno-t, Gianni Morandi-t, meg Celentano-t hallgatok.
Very funny.

Eddig káosz teremtés volt, mostantól pedig rendrakás.
Kint is, bent is. Még a régi gépemet is összeraktam, és rámtörtek a régi emlékek.
A következő az lesz, hogy készítek egy fényképes naplót. Jó muri lesz. Hehehe.

Check this out!

Ezt itt abszolút megéltem: Mad Hatter remekel.
Köszönöm!

Időről időre erőteljes késztetést érzek arra, hogy bizonyos hidakat, kapcsolatokat felégessek magam mögött menthetetlenül és visszafordíthatatlanul. És ilyenkor bántok. Nem azért bántok, mert akarok, hanem azért, mert vannak dolgok, amik zavarnak, fájnak, de valahogy úgy érzem, hogy nem mondhatom el, nem kommunikálhatom őket és olyanná válnak, mint egy ottmaradt tüske, és szúr, zavar, néha pedig kifejezetten fáj. És ilyenkor bántok. Van, amikor akkor bántok, amikor a másik a legsebezhetőbb, és ezzel robbannak a hidak, és összedőlnek.
Sajnálom. Tényleg. Mégis azt érzem, hogy robbantanom kell, és néha rosszindulatú megjegyzéseket kell tennem.

Érkezés után

Szóval hiába volt a kellemetlenség a jegy hiánya miatt, no meg egy kis megdöbbenés a buszjegy ára miatt, a villamoson ért az első nagyon kellemes meglepetés, amikor egy lány megkérdezte, hogy segítsen-e levinni a bőröndömet a villamosról. Tényleg meglepődtem. Egyrészt, mert anyira nem volt nehéz, volt kereke is, másrészt mert erre aztán tényleg nem számítottam. Valaki tényleg a segítségét ajánlotta? Juhéé! Jó helyen vagyok.
Aztán végigbaktattam az ezerszer megjárt útvonalamon a Blahától hazáig, rámosolyogtam a videotékára és gondolatban megígértem, hogy hamarosan jövök és befizetem a félévi tagságit, majd be a lakásba, ahol szomorúan konstatáltam, hogy minden evőeszközöm és tányérom, edényem a kisszobába van bezárva, aminek nincs nálam a kulcsa. Úgyhogy elindultam kulcs-üldözőbe az E-be, majd találkoztam R-rel, meg egy másik R-rel, az E-ből hazaszállítottuk a bazinagy másik bőröndömet, és este már sikerült a hatalmas kupleráj kellős közepén a kanapén aludni, mert az ágyam közelébe még nem sikerült eljutni. Hehehe.
Egy dologra viszont nagyon jó volt Anglia. A szaros, koszos, mini szobák után egyszerűen imádtam a neméppen napsütéses, ámde "nagy" lakásomat. Hehehe.
Az elmúlt hetemet pedig azzal töltöttem, hogy Praktier-be jártam, polcokat vettem, meg dekopírfűrészt, meg csavarokat, meg polctartókat, aztán meg fúrtam-faragtam-fűrészeltem, 4-szer takarítottam, port töröltem, porszívóztam mindent, de egyszer még biztosan kell, meg vakaróztam a macskaszőr miatt, amit az albérlő itthagyott, úgyhogy úgy tűnik, hogy az enyhe porallergiám mellé sikerült időközben egy enyhe macskaszőr allergiát is összeszednem, meg mostam-mostam-mostam.
Mit mondjak? Egész tevékeny hetem volt, és büszke is vagyok magamra nagyon. Nem vagyok ugyan egy mesterember, de lehet, hogy előző életemben asztalos is voltam. Hehehe.
Most pedig vissza a magyar drámákhoz és történésekhez.

Standard mondatok és szituációk között éljük az életünket.
Szerelmi kapcsolatokban ilyen standard mondat a "Legyünk inkább barátok", illetve a "Jó veled, de most nem szeretnék komolyabb kapcsolatot". És persze ezek azok a mondatok, amik akkor csapnak pofán, amikor a legkevésbbé számítasz rá.
De ez most nem az én sztorim. Helyesebben egy kicsit az enyém is, de én most inkább csak mosolygok. Mennyire sematikus az életünk!

Indulás előtt

Indulás előtt

Régóta készülök már leírni, hogy mi is történt velem az utolsó héten, illetve azután, meg most. Persze ez egyre nehezebb lesz az idővel. Szóval az utolsó előtti héten kirándultam egyet Winchesterbe, ami gyönyörű hely, romantikus, kellemes, nyugodt, lassú, Jane Austin-os, patakos, hattyús, parkos, szerelmes hely. Most, hogy visszanéztem a fotókat, igazán sajnálom, hogy nem készítettem több képet. Brühühü.
És azt hiszem ez a kis túra volt az utolsó élvezetes dolog, ami történt velem Angliában. A következő héten már csak visszafelé számoltam a napokat, vágtam a centit és túléltem. Leginkább. Arról álmodoztam, hogy milyen lesz majd itthon, hogy miket fogok csinálni, enni inni, vásárolni stb. Egyáltalán nem voltam ott. Hál'Istennek az eredeti terveknek megfelelően sikerült felmondanom, majd gyorsan le is foglaltam a repjegyemet (meglepetésszerűen 10.-ére, a névnapomra). Az utolsó két napban alig aludtam, körbe látogattam a régi ismerősöket, kollégákat, kunyiztam kb. kétszáz képet, kértem és adtam e-mail címeket (amikre azóta sem írtam), búcsúzkodtam és örültem, hogy mostmár tényleg csak pár nap van.
Pénteken bementem a Zafiba, megbeszéltem Bennel, hogy a kilépő papírjaimat adja oda Jo-nak, majd ő intézi a továbbiakat. Ben azzal fogadott, hogy sajnos csak a jövő héten kaphatom meg a szabadságra jutó pénzemet, amire nem is számítottam, úgyhogy gazdagodtam még pár fillérrel, ami elég nagy örömet okozott. Hehehe.
Volt még pár beszélgetésünk Knuttal, meg sörözés, meg CubaLibrézés, meg "Hidd el Knut, hogy egyáltalán nem fog hiányozni." mondat, aztán összepakolás, majd erős szelektálás, és pakolás ismét, cipő kidobás (nem tudom, hogy miért, de az olaszországi szezon végén is kidobtam a cipőmet, és valahogy erős késztetést éreztem, hogy készítsek róla egy fotót. Most is ez történt. Ez az a cipő, amelyben lehúztam 7 hónap vándorlást a placcon. Hehehehe.), majd újabb szelektálás és pakolás, kétségbeesés, hogy nem fér be, majd szombat reggel rohanás a reptérre, ott újabb táska vásárlás, mert csak egy kézipoggyász, ugye, cucc belegyömöszölés, kerengés a tranzitban, ill. vásárlás, beszállás, repülés, repülés, repülés.
Landolás Apuhegyen, ami furcsamód nem volt olyan eufórikus, aztán rá kellett ébrednem, hogy nagy hiba volt senkinek sem szólni, hogy jöjjön ki elém, mert csupán 230 Ft-om maradt az előző útból, ami Kőbánya-Kispestig sem elég, merthogy a sofőrnél megvásárolt jegy 300 Ft lett. Jaj, gondoltam, felrémlett előttem a kegyetlen-könyörtelen ellenőr képe, de úgy gondoltam, hogy talán valahogy ki tudom magam valahogy dumálni. Gondolatban végigvettem az összes indokomat, és cáfolatait, hogy mit fogok mondani és mit fog mondani ő, és úgy döntöttem, hogy biztosan lesz legalább egy mondatom, amire nem fog tudni mit mondani és elenged. Ugyanez történt Kőbánya-Kispesten, ahol a jegypénztár zárva volt, sem egy pénzváltó, sem egy ATM nem volt a környéken, hogy pénzt szerezzek jegyre, csupán egy jegyautomata. Be is dobtam lelkiismeretesen 180 Ft-ot, gondolva, hogy a szakaszjegy majd bizonyítja jóindulatomat, és igazolja a mesémet, miszerint sajna nem bírtam pénzhez jutni. A Ferenc körúti megállóban már elgondolkoztam, hogy vajh' merre lehet egy ATM, de aztán gyorsan félre söpörtem a gondolatot, mondván, hogy "Ha eddig megúsztam, ezután sem lehet nagy baj. Különbenis tömve van a villamos. Ilyenkor soha nincsenek ellenőrök." Ezután becsúszott egy megjegyzés az első hónapokból Brightonban, amikor találkoztam egy spanyol sráccal, Sam egyik haverjával, aki nagy lelkesedéssel beszélt Budapestről, meg hogy milyen kurvajó, hogy a budapesti tömegközlekedés ingyenes. Először csak nem értettem, majd egy nagyon jót kacagtam rajta. Hát igen. Budapest.

Folyt. köv.

Winchesteri kalandtúra

Ilyenek vannak a winchesteri katedrális falán. Minden bizonnyal a lelkes hívők tették fel a falra a püspököt vagy pápát vagy mi a szösz.
Biztos nagyon rossz beszédeket mondhatott!

Az arcomba vágott magyar valóság váljék ünnepnappá!

Szóval hazaértem. Hivatalosan csak most, mármint számomra hivatalosan, mert a mai nappal tudom elmondani, hogy visszaköltöztem a lakásomba. Valójában már 10.-én sikerült megérkeznem Ferihegyre, de azóta csak fúrtam-faragtam, pácoltam, lakkoztam, rendezkedtem, meg ilyesmi, és meg kell hogy mondjam, hogy isten-király vagyok!
Na jó, valószínűleg nem voltam előző életemben asztalos, de ... tényleg nagyon büszke vagyok! Persze a hajamból is páclé folyik, meg faforgács, de a takarítás nagy részén már túlvagyok.
A cím azért, mert a névnapomon éreztem nem kicsit nyűgösen.
Folyt. köv.

Holnap 5-re otthon leszek.
De jó lesz! (vagy 2 napig. hehehe)

Hazatérő üzenet

Üzenem mindenkinek, de legfőképpen a papámnak, hogy olyan hamar megyek haza, amilyen hamar csak tudok.
Most meglehetősen szenvedős vagyok, mert már nincs mit csinálnom, a várost már unásig ismerem, úgyhogy nagyon uncsi az életem most. Bruhuhuhuuhu.
Na sebaj, lesz ez máshogy is!

1O.-én névnapom van. Bulizunk? Hehehe.

Állítsátok már meg! Ki akarok szállni!

Szóval ma volt az utolsó napom, úgyhogy most egy kicsit fellélegezhetek.
Meg persze dilemmázhatok világba. Az útlevelemet persze jól hazaküldtem minden csomagommal, úgyhogy Új-Zéland egyenlőre ugrott. Én meg jól sírok, hogy hogy a fenébe lehettem ennyire BénaBéla.
Szóval az elmúlt héten végre elég keveset dolgoztam, elmentem Winchesterbe, megnéztem az angol gótika remekének a kevésbbé érdekes részét, meg Jane Austen utolsó napjainak házát, meg sétáltam nagyot, és meg kell állapítanom, hogy Winchester nagyon szép város. Még úgy is, hogy a katedrális felét az orrom előtt zárták be, merthogy temetésre készültek. A legszebb, hogy a városon keresztül fut egy patak, amire simán ráépítkeztek, úgyhogy néha a házak között bukkanfel egy-egy parkban, hogy aztán megint eltűnjön. Igazán kellemes. Meg megnyugtató. Meg romantikus. Hirtelen megértettem Jane Austent. Van még egy nagyon régi főiskolaépület, ami sajnos be volt zárva (szintén), de a parkjában (mert a hatalmas falakon belül még ez is elfér) ősrégi platánsor mellett zöldellt a focipálya. Nagyon komoly volt. És persze ez egy kőből épült "vár" mellett. Na jó, ezt most nem fogom tudni visszaadni igazán, de majd egyszer talán a képeket is felteszem. Már amennyit sikerült. :D Mindenesetre aki erre jár, annak kötelező! Ha romantikus alkat, akkor meg pláne.
Egyébként a múlt heti feszültségemet az is fokozta, hogy a szobába beköltözött plussz két szanaszét spanyol lány, úgyhogy a reggeli fogmosáshoz úgy kellett keresztülgázolnom a cuccaikon. Kicsit kivoltam. Szerencsére tegnap átköltöztek egy másik szobába, úgyhogy most nyugi van. Így viszont saját bőrömön tapasztalhattam meg a túlnépesedés negatív pszihikai hatásait. Első ilyen erőteljes hatás volt, hogy képes lettem volna elharapni bárkinek a torkát az első rossz szó után.
Többek között ezért sem írtam.
Mi történt még? Túléltem a hetet a Zafiban és nagyon örültem, amikor szerdán odajött Ben, és elmesélte, hogy mivel megváltoztatták a rendszert, maradhatok még egy hetet minimálbéren, vagy elmehetek. Majdhogynem hangosan az arcába nevettem, és azon gondolkoztam, hogy térdre esek előtte és könyörgő hangon kérni fogom, hogy hagy dolgozzak már nekik ingyen! Sőt, szeretnék mosogató lenni délelőtt és felszolgáló este, mert annyira elhivatott vagyok a cég felé, és mert annyit segítettek és ösztönöztek és mert megfizettek eddig is tisztességesen.
Persze ehelyett elárultam neki, hogy alig várom, hogy kitegyem innen a lábam (és vissza se nézzek-ezt pedig csak gondoltam). Erre azt mondta, hogy ő egy kcsit félt attól, hogy el leszek keseredve, és maradni akarok. Hát erre aztán már tényleg semmit nem tudtam mondani. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire hülyének tudják nézni az embert. Nekem pl. anno simán bebizonyították, hogy a brutto heti x-8O mennyivel több, mint a brutto heti x. Merthogy meg akarták emelni a fizetésemet. Először nem hittem a fülemnek. Aztán alig akartam elhinni, hogy ennyire nagyon hülyének néznek.
Na mindegy, a Zafiban most mindenki nagyon happy, mert bebizonyították a srácoknak, hogy a bevétel 1O%-ával mennyire jól fognak majd járni a minimálbérük helyett. Én meg elárultam nekik, hogy eddig a bevétel 4O%-át költöttük a fizetésekre. Hehehehe.
Szegények simán dolgoznak 5O órákat, és most mégcsak a minimálbért sem fogják megkapni óránként. És persze azt gondolják, hogy a következő 2 hét csak próba lesz, és ha nem jó nekik, akkor majd visszaállíthatják a rendszert. Hihihihííííííí!
Szóval ez a sztori. Ja, és ezek után az egyik résztulaj megkérdezi, hogy most nyitnak egy új éttermet valahol Istentudjaholfalván, és nincs-e kedvem oda menni dolgozni. Szóval nem tudom. Szerintem ha elég hülye vagyok, ha elhiszem, hogy x-8O több, mint x, akkor biztosan. Baromi nagy kedvem van.
Hát hiába na, baloldali közlekedés, a kapcsolók is fordítva működnek, úgyhogy lehet, hogy az x-8O több, mint az x, én pedig Alice lettem Tükörországban.
Na jó, mára ennyi, holnaptól pedig egy kis regenerálódás után shoppingolás következik, vagy egy kis vonatozás vagy a fene tudja.
Csókoltatom a Világot!
Igazán elkezdhetne már a Föld egy kicsit visszafelé forogni! Jót tenne az a tíz év súlytalanság.

talaltam jegyet Uj-Zelandra £ 650-ert, es most bajban vagyok, hogy menjek-e vagy ne.
Jaj.

Jelentem jol vagyok, most eppen van net az irodaban,
12-tol nem dolgozom ezen a helyen, lehet, hogy megyek haza 13-an,
azert nem irok, mert nincs netem, amikor meg van, akkor allva, kenyelmetlen kreativkodni, egyebkent meg nincsen semmi velem, csak dolgozom, meg voltam Winchesterben, ennyi.
Majd irok egy osszegzot az elmult par hetemrol, mihelyst lesz kedvem, inkspiraciom es idom ra.
Sorry ezert.
Csokoltatok mindenkit!
A papamat is. Ez a mail, amit megigertem. Bocsi ezert is!

November tizenkilencedikével felmondtam, de ne kérdezzétek meg, hogy utána mi lesz, mert zűr van a fejemben és nemtom. Ha most látnátok, akor egy elkettyent gyerekfejet látnátok a fejem helyén. Hehehe.
Egyébként találtam Internetet az ablakban.
Még mindig backpack vagy bagpack vagy mi a szösz van furi emberekkel, meg önátértékelés, meg tanulságlevonósdi, amit majd jól megírok. Meg furcsa, de asszem valahol augusztus környékén elhagytam a józan eszemet, de örömmel jelentem, hogy má kezdem megtalálni! Persze a következő lépésről még mindig nincs elképzelésem, de ez nem olyan nagy baj, tekintve, hogy van még három hetem arra, hogy kitaláljam.
Most Réka el balra, megy dolgozni.
Adios!

Szoval nincs nagy szobam, nincs boldogsagom, a borondomet sem sikerult hazavitetni eddig, bar remelem, hogy ez hamarosan megoldodik, es bekoltoztem egy Backpackerbe.
Ismet hobbicsoves vagyok. Hehehe.
Ja, es nincs ingyen-netem sem.
Ennyi. Szep az elet!

:,(

Ó mennyire szar ez így!
Tényleg sajnálom, hogy nem sikerült hazamenni! Igazán!
Egyébként Rali, jöhetsz! A Meroving nem házas, hanem meleg. :D
Ez az én formám.
A másik hír, hogy holnap megyek megnézni egy szobát, és ha jó, akkor jöhettek meglátogatni, mert állítólag tök jó nagy, úgyhogy ti is elfértek!

Tudom, hogy szivatlak titeket a hazamenetellel, de most sem.
Tegnap sikeresen lekestuk a buszt, ugyhogy ugrott a penz, az utazas, meg a miaszosz is.
Ennyi. Most megyek szobat keresni.
Csok!

Minden egyes költözésnél az a történet, hogy szépen rendszerben elkezdem összepakolni a cuccokat, de csak úgy lazán, nem bezsúfolva, mondván, hogy nincs sok cuccom. Aztán az egész mindig úgy végződik, hogy van két-három-négy szatyor (mindig csak annyi, amennyit már nem tudok együtt elcipelni) tele kacatokkal, mert ez is kimaradt, meg az is kell még, meg amarra sem gondoltam, meg bakker, még ez is, no meg ezt hova teszem.
Most is ez van. Nem értem. Azt gondolhatnám, hogy az elmúlt tíz évben költöztem már annyiszor, hogy lehetne már rutinom ebben a dologban.
Arrrrgggggggghhh.

Mostmár biztos, hogy megyek haza, és az is biztos, hogy földi járművel és nem égivel. Az nem biztos, hogy szerdán idulunk, de szerintem igen.
Vettem egy akkora bőröndöt, hogy simán beleférek ülve, és lehet vele harcolni az utakon. Milyen jó is ez!
És az a pláne, hogy nem fért bele mindenem.
Ha minden úgy sikerül, ahogy kitaláltam, akkor csütörtökön sörözünk!
Az otthonlét rövid lesz, de élvezetteli, és utána nemsokára megint otthon, de akkor már hosszabb időre (szerintem. A dolgok jelenlegi állása szerint. Azt hiszem. Vagy mi a szösz.)

Tudom én, tudom.
Nemkitartó vagyok, zavarodott tudatállapotú, meg a szamszárában elkeseredetten kerengő.
És ez így is van.

Volt ma Bridget Jones kétszer, meg félig Pink Floyd-The Wall, meg alvás, sok. Volt még felmondólevél megfogalmazás, de még oda nem adás, meg gondolkodás, hogy a hétfői buszra tudunk-e még foglalni helyet, meg összepakolás, meg hétfőn lesz vagy költözés vagy utazás. Nagy bőrönddel.
Most meg megyek príma török csibeburgert enni, meg Fun with dick and Jane-t nézni mégegyszer.
Egyetlen hátránya lesz annak, ha hétfőn haza, hogy nem lesz időm jól bevásárolni.

Ma ettem osztrigát. Életemben először.
Kettőt.
Végig az járt az eszemben, hogy vazze, ez élő. Ez nem jó.
Úgyhogy a második végén majdnem dobtam egy taccsot.
Az osztriga nem lesz a kedvenc ételem.
Egyenlőre.

The Fountain

Nem tudom, hogy miért hanyagolok szenzációs filmeket. Megvan már kb. egy fél éve, kétszer elaludtam rajta, mert nem értettem, és most, amikor végre megszereztem hozzá a feliratot, és megértettem ... hát hú vazze!
Meg kell szereznem normális minőségben is.
Szóval ez volt ma.

Édes álom

Ma Willy Wonka és a csokigyár vagy mi a szösz az estimese és annyira hálás vagyok magamnak, hogy tegnap vásároltam egy doboz nutellát, mert így legalább nem csorog a nyálam, plusz láttam benne gyermekkorom málnás cukorkáját. Ez mennyire király!

Bloody Monday

Ma dolgoztam sokat, aztán pedig lementem a partra. Megnéztem Jézust, amint egy láthatatlan szörfdeszkán állva tréningezi magát az utolsó nagy szökésre Brightonból, és evez a West Pier felé, aztán vissza; meg a szuicid turistákat, akik tudatlanul elővették az uzsonnájukat a sirályok szeme láttára. Persze az öldöklést már nem vártam meg, de azt még láttam, ahogyan ártatlanul mosolyogva nézik a köréjük gyülekező sirályokat, amik egyre többen és többen voltak ... és vártak, ... mereven bámulva a szendvicsre. Nem hallottak ezek még Hitchkokról (vagy hogy írják)! Láttam még egy ősz hajú rozmárt, aki a tengerparton váltott hajléktalan trendiről fürdőgatyeszra, majd berongyolt a vízbe úszni. Remélem majd a láthatatlan deszkás Jesus megmenti, amikor görcsberándulnak az izmai a hideg víztől!
Most pedig, hogy ráhangolódtam Tarantinora, jöhet a Death Proof.
Adiooooos!!

Szóval az van, hogy hazamennek. És ma búcsúztattunk és közben arra gondoltam, hogy nem lehetne, hogy én is? Nem lehetne, hogy ott tartok, hogy hallgatom a CD-t, amit már ezerszer este és közben az jár a fejemben, hogy holnapután otthon, az én ágyamban, nyugiban, otthon, otthon, otthon?
Nem lehetne, hogy nem kell egy hónapos felmondási időt kivárnom, hanem csak veszek egy szemét jegyet a gépre, vagy csak összeütöm a sarkaimat háromszor a varázscipellőben és akkor hirtelen nem itt, hanem otthon?
És lehetne-e azt, hogy a rohadék travel-bug-ot valaki vagy valami végre kiirtja a fenekemből, amitől nekem állandóan mennem kell és nincs maradásom?
És lehetne, hogy nem lennék ilyen rohadtul empatikus és élném át azt, amit ők átélnek? Hogy ne érezzem azt, hogy huszonéves vagyok és egyetemre járok és nyári munkára elmegyek külföldre új barátok és új emberek közé? És lehet, hogy szenvedek, de három hónap után hazamegyek és aztán megint iskola meg minden? És otthon meg mesélem, hogy milyen idióták között éltem-dolgoztam pár hónapig? No meg a Rózsa Presszó? És lehet, hogy ez az egész egyszercsak ne hiányozzon?
Jaj-jaj, gödör-gödör.
Kéne nekem most egy nagy ölelés, meg baráti hozzábújás, meg minden!
Meg egy kis alvás is, mert holnap megint utálni fogom az életem.

Hullámvasút van. Most éppen lent.

Szóval meglátogattam a volt kollégáimat, és kiderült, hogy széttépik magukat a VIP jegyekért a puccos helyre, úgyhogy megyünk.
Veri intereszting. Szép az életem most.
Úgy tűnik szeretnek az Istenek!

Szóval most, hogy itt állok a legújabb előléptetésem előtt, elgondolkozom. Ilyen karriert hét hónap alatt vazze ...
Üzletvezető leszek!
A jövőhéttől. Kíváncsi vagyok, hogy mennyit ér a bőröm. Hehehe.
Jah, és igen, még mindig itt vagyok. És történnek körülöttem a dolgok erősen. Üzletvezető megy, valahová máshova, én maradok, helyettes érkezik, betanítom, kb. 2 hónap, majd elmegy máshová üzletvezetőnek, aztán közben még kinevelek magamnak egy, esetleg két reliable person-t, aki majd dolgozik velem, mint üv-helyettes, illetve supervisor. Kemény, nem? Tényleg kíváncsi vagyok, hogy ez mennyit jelent nekem hetente, mert úgy tűnik, hogy ha ez így lesz, akkor majd max. karácsonykor (sem) mehetek szabira. Jó lesz.
Persze ha ügyes vagyok, és jól tanítok, akkor majd nem kell sokat dolgoznom. Mármint amikor bent vagyok. És valahol ez is egy cél. Kreálni egy csapatot, amely együtt, önmagában is képes működni, rutinokat kreálni, összeszoktatni, és tapasztalni.
Ha meg nem megy, akkor meg kirúgnak, vagy áttesznek egy másik étterembe, aztán akkor majd végre jól hazamehetek és pihenhetek.
Vagy egyébkéntis. De ez titok. Meg a jövő zenéje, meg ilyenek.

Szakál Világbajnokság

Na ez most össze-vissza-keresztbe-kasul elrendezett fotóalbum lesz, mert most inkább a tartalom, meg a para, hogy a feltöltés közben valahol megszakad.
Szöveget sem írok sokat, bár sokat elmélkedtem ezeknek az embereknek az életéről, miközben a képeket nézegettem.
A képeket egyébként Tóth-Pallós Johanna készítette, felhasználásuk a beleegyezése nélkül TILOS!!!! És ezt most kéretik tényleg komolyan venni! Légyszi!
Kommentre megadhatom az elérhetőségét annak, aki esetleg posztereket szeretne magának a kacifántos bajúszú urakról. Hehehe.

Flying T(eam) B(uilder) Springbok

Ma csapatot építettem. Rájöttem, hogy tök jó móka ez az üzletvezetősdi. És az is tök jó, hogy egy kicsit saját elképzelésemre szabhatom az embereket, akikkel dolgozom. És mindezt, mint egy mami. Mindigis tudtam, hogy sok-sok gyermekem lesz. :D
Köszönet persze Á-nak, aki tök jó mintákat adott. Annyira örülök, hogy olyan főnökeim voltak, akikből lehetett tanulni, nem pedig a hülye begyepesedett "az van, amit mondok neked (minden magyarázat nélkül persze) és pont" típusú Béna Bélák!
És persze tök jó jeget is törni a félős-rettegős embereken, akiknek valószínűleg ilyen főnökeik voltak korábban, meg segíteni a létbizonytalanság kellős közepén csücsülő lányon és végre 3 nap után némi mosolyt is csalni az arcára, meg Rózsa Presszó sztorikat nézni, ami jelen esetben arról szól, hogy a brazil szakácsfiú, meg a szlovák lány (aki kb. 5 nap múlva hazamegy) összejöttek, ezért a szlovák lányt úgy kell kirugdosni a konyhából. Hehehehehe.
Ma már felajánlottam neki, hogy dolgozhat a konyhában, mint mosi-lány, de ha most nem megy ki a placcra dolgozni, akkor hazaküldöm és akkor se konyhás szerelem, se munka, se pénz. Persze mindezt viccesen. És persze vette a lapot. És ismét persze, ennek is nagyon örültem.
És közben még azt is elfelejtettem, hogy nem fizetnek meg.
Merthogy jó móka ez a vendéglátósdi.

Új nevem: Flying S(herlock) H(olmes) Springbok

Sikerült. XXI. század, internet, kb. 2 óra, de megvan, anélkül, hogy kiléptem volna az ajtón. A duesouth-ba fogok menni, osztrigát zabálni (a vicces, hogy kb az utca túloldalán van, a tengerparton).
Szóval ha valakit meg akarsz találni, aki esetleg egy adott időpontban egy adott helyen, mondjuk egy Food Festival-on dolgozott, akkor annak a legegyszerűbb módja, hogy felész a Flickr-re, és beírod a keresőszavakat. Példának okáért: food festival brighton, és az tuti, hogy a kereső kidob 159 találatot, ami nem kis esély arra, hogy az egyiken rajta lesz az a személy, akit keresel, de min. az a logózott sátor, ahol dolgozott, ami után aztán akár találkozhatsz is a keresett célszeméllyel. Easily.
Íme: itt Személy is, logó is.
Ez basszus, elképesztő. És persze ez csak az egyik.
Akkor most dolgom végeztével elmegyek aludni.
Jó éjt!

Jo elvitte a gépemet két napra. Először azt hittem, hogy nem élem túl, de aztán rájöttem, hogy a fiókomban ott lapul jópárszor tíz oldal anyag, amit a leendő diplomámhoz fel kellene dolgoznom, úgyhogy nekiláttam. Rájöttem arra is, hogy körbe kell néznem könyv ügyben, merthogy Anglia dúskál a jóban, úgyhogy ... könyvesbolt.
Az ókori indiai matematikáról nem találtam ugyan könyvet, viszont találtam három másik nagyon durván jó könyvet, amitől dobtam két hátast a könyvesboltban és szó nélkül perkáltam le a negyven fontot. (olyan irgalmatlan hagyma illat jön be az ablakon, hogy mindjárt hányok. utálom a szomszédot!)
Szóval min. hatszáz oldalnyi elfoglaltságot találtam magamnak a következő pár hétre.
Új szobám is lesz, ha minden igaz, akkor holnap megyek megnézni.
Mi történt még?
Ja igen, szerelmes lettem már megint. És nem tudom, hogy kibe, úgyhogy a következő pár hetem, napom valószínűleg nyomozással fog eltelni. Wine Festival volt a hétvégén, és amikor pakoltak össze, akkor megakadt a szemünk. Egymáson. Őt nehéz lett volna nem észrevenni, mert egy két méterszer másfeles mélybordó paravánt cipelt a hátán. Hehehe. Így kell tenni, ha azt akarod, hogy felfigyeljenek rád a csajok.
Persze rohadtul fogom bánni, hogy nem leszek ott, amikor megjelentek az éppen aktuális szórakozóhelyen mondjuk hármasban egy-egy kétszer másfeles paravánnal, de majd megkérek valakit, hogy mindenképpen készítsen egy fotót, mert nincs szebb látvány, mint ez, a bárpult mellett. :D
Na jó, most én el, mert végig kell látogatnom az összes Website-ot, ami a hétvégi rendezvény prospektusában szerepel. :D
Csókolom!

Reggel

Ma arra ébredtem, hogy nagyon szeretem a korareggeleket. A levegő kicsit párás, de tiszta, teljesen más illata van, mint napkozben. Az utak csendesek, hallani a tenger hangját, emberek sétálnak a parton pulcsiban és rövidnadrágban, meg kutyával, meg training ruhában kocognak, meg a reggeli újsággal mennek hazafelé, hogy a kávé mellett elolvassák. És azt hiszem emlékeztet ez azokra a régi, nyári hajnalokra is, amikor nyaralni indultunk valahová , és korán kellett elindulni, mert akkor még nincs rohasztó meleg, és minden be van csomagolva táskákba, meg hátizsákokba, és vársz az autó mellett, hogy végre bekerüljön az egész a csomagtartóba és aztán elkezdődhessen a nagy kaland.
Meg vannak olyan emlékeim is reggelekről, amikor ősszel, november környékén megérkezik az első köd, és titokzatos a világ, mert nem tudod, hogy mi van három méterrel arrébb, tehát bármit rejthet a tér, a levegőt harapni lehet, fel vagy öltözve jó vastag pulcsiba és van valami egészen más, finom illata a körülötted gomolygó vízcseppeknek. Később pedig, amikor szintén köd van, de már fagy is, lehet csúszkálni a jégen a buszmegálló felé és kacagni nagyokat, meg játszani bújócskát falak nélkül.
Szeretem a reggeleket. Szerintem szépek.

amikor azzal hitegettek, hogy az augusztus és a szeptember nagyon jó lesz, nem hittem el.
és tényleg. süt a nap hétágra és nagyon meleg van. itt a nyár.

Szóval a mai este beszédtémái a következők voltak:
milyen elrendezésűek a a német házakban a lakások, amit Knut cigarettásdobozzal és öngyújtóval is szemléltetett, mert Pandóra ködösítésének köszönhetően kb. az első emeletre vivő lépcsőnél elvesztem, nemhogy a lakások elrendezésénél, és persze még ott volt a nyelvi akadály is. Hehehe.
Ezután a negyedik dimenzió létezéséről, a lélek halhatatlanságáról, illetve a halál utáni állapotról folytattunk magasröptű eszmecserét, melyben Knut kifejtette, hogy talán a halálunk után a negyedik dimenzióba megyünk, amiből azt szűrtem le, hogy akkor ezek szerint születésünk előtt kétdimenziósnak kellett lennünk. Majd elképzeltem, hogy mint pálcikaemberek éljük életünk, de aztán rávilágított korlátoltságomra, mert megjegyezte, hogy a fénykép is kétdimenziós, úgyhogy megnyugodtam kissé. Mert így akár lehet színes is.
Majd utolsó átfogó témaként megtárgyaltuk az egyik általa pár éve olvasott cikket, melyszerint az emberek átlagosan három pókot nyelnek le életükben. Persze alapul véve, hogy a 76 éves kort megéli. Ez persze még nem elég egy enyhe egy órás csevegéshez, úgyhogy hozzécsaptuk azt az információs halmazt, mely szerint egy ember átlagosan a 76 év alatt 3.96 tonnát képes szarni, és persze ezt igazolva gyorsan utána is számoltunk. Knut azt állította, hogy ő min. 1OO g-ot nyom egy nap, de van, amikor sokkal többet, és így tovább, és így tovább.
Szóval azt hiszem az estém nagyon értelmesen telt.
Thomasnál voltam, de olyan szinten agyon voltam ..., hogy nem éreztem energiát még a flörtölésre sem. Biztosan nem véletlen ez így! Viszont találkoztam a feleségével.
Ez is biztosan nemvéletlen.

Thomas nem. A zafferelli viszont igen. Asszem maradok.
Később még jelentkezem. Most Knut, Pandóra két Bacardi-cola után egy Fosters mellett.
Azt mondta, hogy odaköltözhetek, ha nem találok új helyet. Mókás és kipihent. Szóval ilyen az, amikor valaki visszajön a szabadságáról. Hehehe.
Kaptam Jo-tól képeket a Szakál Championshipről. Nagyon vicces. Majd legközelebb megosztom veletek. ;)

Azt írta a horoszkópom, hogy "Szerelem: Régi (szakmai) ismeretsége csaphat át bensőséges kapcsolattá. Ez az új érzés teljesen összezavarja."
Well, elolvastam és rögtön teljesen össze is zavarodtam. Nagyon. Teljesen.
Csütörtökön megyek Thomashoz az étterembe. ... találkozni. ... meg beszélni a munkáról. ... meg jaj de össze is vagyok zavarodva! ... miről is még? ... lehetne, hogy lehetne mégis? Mindenképpen meg kell kérdeznem, hogy van e ikertestvére vagy legalább egy klónja.
Hajajajaj mi van velem! Biztosan erős holdaktivitás vagy Vénuszbehatás vagy csak ... I don't know.
Mindenesetre nem hiszem, hogy ott fogok dolgozni. A főnök, Mimo nem a legszimpibb. Sőt, kifejezetten unszimpatikus.
Jah, egyébként megértettem, hogy miért éppen Brighton. Megírták.
Találtam valami cikket a neten a különböző jegyek utazási szokásairól, meg célpontjaikról. A Bika egyáltalán nem jött be, de a Vízöntőben ott állt fehéren-feketén, hogy az egyik lehetséges célpontom Brighton. Ez van. Az égiek tudnak rólam. :D

Szakál-kör

A brit szakálkör gyűlést tartott a héten a városunkban. Ez már valamikor csütörtök környékén feltűnt, amikor egyre több ZZ Top arccal találkoztam az utcán. Először furcsa volt, de nem feltételeztem semmi különöset. Aztán találkoztam egy Dalí bajusszal meg egy ZZ Top arccal, amint együtt sétáltak egyik kocsmából a másikba, majd a mellettünk levő hotelből hirtelen több, különböző bajusz-szakál formáció özönlött ki az utcára, amitől kezdtem gyanút fogni. Ma este pedig (szerintem a záróparti volt) A Regency Restaurant (ami pont alattam lakik az összes kb. háromszáz férőhelyével együtt) teraszán ücsörgő emberekből megállapíthattam, hogy min. harminc féle bajúsz és szakál viselet lehetséges. Volt Dalí (egy másik), volt rövidebb Dalí, volt harcsa, volt ZZ Top, legalább 35 centis, volt igazi Habsburg Józsefes, volt körszakállas, volt kétágú villás-szakállas és még sorolhatnám.
Furcsa dolog, hogy az emberek milyen dolgok mentén képesek közösségeket alkotni.
És persze vicces is, nekem, akinek egyáltalán nincsen sem bajúsza, sem szakála. :D